• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Aranyérmes Kreinbacher pezsgő

2019-05-28 ● Kodela Mia

A londoni DWWA 2019-en a somlói Kreinbacher Birtok pezsgői sorozatban harmadik alkalommal szerepelnek a díjazottak között. A nemzetközi szakértőkből álló zsűri 96 pontra értékelte a Kreinbacher Brut Classic-ot, ezzel az aranyérmesek között végzett. 

A Decanter World Wine Awards a világ legnagyobb nemzetközi borversenye, ahol idén 57 országból több mint 16 500 bort értékeltek. A zsűribe minden évben elismert nemzetközi szakértők kapnak meghívást: ezúttal több mint 280 specialista érkezett Londonba 30 országból, köztük 23 Master Sommelier és 70 Master of Wine.

kreinbacher_147129

A szervezők kiemelték, hogy a verseny 16. évében rekordszámú érem született. Ez részben a borminőség folyamatos javulásának köszönhető, részben pedig annak, hogy eddig kevésbé ismert bortermelő régiók is sikeresen szerepeltek, mint Kína vagy Mexikó.

Magyarország három platinaéremre és hét aranyra lehet büszke, Tokaj elsöprő sikere mellett újra bekerült a hazai élmezőnybe egy tradicionális pezsgő is.

A somlói Kreinbacher Birtok Brut Classic pezsgőjét 96 ponttal, aranyéremmel díjazták, ezzel harmadik éve szerepelnek sikerrel a nemzetközi megmérettetésen. Értékes visszajelzés ez a Birtok eddigi munkájára ? szakmai csapatuk évek óta formálja pezsgőik stílusát és az arany újabb megerősítés, hogy tradicionális pezsgőik nemzetközi összehasonlításban is minőséget, egyediséget képviselnek.

Kreinbacher Brut Classic_

A Kreinbacher Brut Classic palackos erjesztéssel és érleléssel készül, minimum 18 hónap seprőn tartással. A furmintra jellemző karakter és gyümölcsösség mellett a chardonnay frissessége és eleganciája adják az összképet. A DWWA jellemzésében az elegancia mellett a Brut Classic komplexitását emelte ki, a finom érlelési jegyeket (keksz, pirítós) és az intenzív, hosszan kitartó citrusos aromákat.

Emellett a Kreinbacher somlói boraival kiérdemelt két ezüstöt is: az Öreg Tőkék Bora 2016 92 ponttal, a Juhfark Selection 2016 pedig 90 ponttal végzett a versenyen. A Birtok Extra Dry pezsgőjével egy bronzérmet is elhozott. A Balaton borrégióban a két somlói ezüst mellett további három bor kapott ezüstérmet.

(Fotók: Barbay Csaba, Flashback Photo)

← Pinty került a boros címkére Negyedjére is BalatonBor →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József
Loading
00:00 / 00:38:10
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

  • Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Feb 19, 2026 • 00:34:54

    A Furmint február mára a legismertebb hazai fajtakóstoló lett, és idén már a 16. alkalommal rendezik meg. Pedig nem volt evidens, hogy megtalálja a helyét egy fajtára kihegyezett esemény.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!