• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Átadták a SOMLÓÉRT emlékdíjakat

2016-12-05 ● Kodela Mia

A somlói Tornai Pincészetben első alkalommal adták át a SOMLÓÉRT ? Tornai Endre emlékdíjakat. A kitüntetést mostantól minden évben azok kapják, akik a legtöbbet tették a Somló környékéért és az itteni borászat fejlődéséért.

Fehérvári Károly átveszi a díjat Tornai Tamástól

A Tornai pincészet tulajdonosa, Tornai Tamás a Somlókörnyéki Önkormányzatok Szövetségével és a Somlói Borrend Egyesülettel közösen hozta létre az emlékdíjat. Az elismeréseket az idén 15. alkalommal megrendezett András napi szakmai találkozón adták át.

A Tornai Pincészet alapításának 70., a pincészetet alapító Tornai Endre születésének 95. és halálának 5. évfordulójának tiszteletére alapított díj létrehozásának fő célja az, hogy elősegítse a térség értékeinek megőrzését és a somlói borászat fejlődését. Az elismerés politikától független, civil kezdeményezés, rangját az alapítói célok mellett a hiteles, példaként szolgáló díjazottak adják. Két kategóriában adják át, a somlói borászatért és a Somló térségéért kiemelkedő teljesítményt nyújtó jelöltek közül választva. A jelöltekre a Somlókörnyéki Önkormányzatok Szövetsége és a Somlói Borrend Egyesület tett javaslatot, közülük az alapító a közönség internetes szavazatai alapján választotta ki a díjazottakat. A Tornai Endre emlékdíj érmek nagy tisztaságú, 4 unciás ezüstből készültek, tervezőjük Kósa István éremtervező-vésnök.

Az első díjazottak: Vaczkó László tanár, közéleti szereplő, volt somlóvásárhelyi polgármester (a Somló térségéért) és Fehérvári Károly történész, borász, a Somló Borrend nagymestere (a somlói borászatért). Az alapítók indoklása szerint ők azok, akik munkájukkal, teljesítményükkel és személyes példamutatásukkal eredményesen járultak hozzá a Somló értékeinek megőrzéséhez, a Somló borászatának fejlődéséhez, borainak elismertségéhez, az emberi kapcsolatok erősítéséhez, a közösségi tudás gazdagításához, összességében a Somló és térségének fejlődéséhez.

A díjakat a pincészet hagyományos, András napi Bormester Találkozóján adták át, amelyet most 15. alkalommal rendeztek meg. A rendezvényen előadást tartott Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára, Kocsis László, a keszthelyi Pannon Egyetem tanszékvezetője, Májer János, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója, és Tornai Tamás, a Tornai Pincészet tulajdonosa.

Címkék: Somló, somlóért emlékdíj, somlói borvidék

← Húszéves a Takler Borbirtok Babiczki László a legújabb Juniborász →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról
Loading
00:00 / 38:50
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!