• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Cseke Gábor lett a legjobb

2010-09-01 ● Kántor Endre

Cseke Gábor lett a legjobb magyar sommelier az augusztus 27-i Sommelier Magyar Bajnokságon. Gábor, gratulálunk!

A 2010. augusztus 26-27-én lezajlott XVII. Sommelier Magyar Bajnokság pénteki döntőjén Cseke Gábor (Hotel Great Fosters – Egham, Surrey, Egyesült Királyság) bizonyult a legjobbnak, ő fogja képviselni hazánkat 2010. évi Sommelier Európa Bajnokságon november végén Franciaországban, Strassbourgban.

A Sommelier Szövetség és a soproni Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. együttműködésének eredményeképpen idén Sopronban, a Hotel Lővérben rendezték a Sommelier Magyar Bajnokságot. A megmérettetésen induló sommelier-knek komoly, nemzetközi szintű követelményeknek kellett megfelelniük. Az elődöntőben 90 perc alatt előbb egy 25 kérdésből álló tesztet kell kitölteni, 2 párlatot felismerni (származási hely, fajta, márka), valamint 2 bort írásban részletesen jellemezni. A gyakorlati feladatok során egy bort dekantálni kellett, majd a poharakba töltött bort egy választott idegen nyelven le kellett írni. A döntőben a színpadon berendezett kvázi-étteremben helyzetgyakorlat-szerűen kellett helyt állni. A bajnokságon kóstolandó borok vásárolt tételek voltak, a versenyzőknek nem volt lehetőségük az előzetes felkészülésre.

A versenyző éttermi szituációban, mint az étterem fősommelier-je fogadta a vendégeket, akik ?nem beszéltek magyarul?, tehát angolul kellett pezsgőt ajánlani és felszolgálni nekik. A továbbiakban adott ételsorhoz italsort kellett ajánlani, az italok között szerepelnie kellett három külföldi tételnek is. Ezután bort kellett dekantálni a következő asztalnál, ezt egy hibás borlap szóban történő kijavítása követte, majd felkészülés nélkül, az igen nagyszámú néző előtt rögtönözve kellett 3 bort 5 párlatot minél pontosabban leírni-felismerni.

Ezt szivargyújtás követte, majd a három döntősnek egyszerre egy 1,5 literes palack Moet et Chandon pezsgőt kellett kitöltenie 12 pezsgőpohárba úgy, hogy ne maradjon a palackban illetve hogy minden pohárba ugyanannyi jusson. A 3 versenyző az utolsó számot kivéve egymás után szerepelt. A döntőn a versenyzőknek a rendelkezésre álló tiszta idő 50 perc volt, amely a feladatonként meghatározott időkorlátokból adódódott össze. Mindhárom versenyző munkájáról videofelvétel készült a zsűri munkájának megkönnyítésére, a nézők így nemcsak a nézőtérről, hanem a vászonra kivetített közelképen kinagyítva is követhették a versenyzők mozdulatait. Ritkán látni ilyen jól szervezett, gördülékeny és látványos bor-gasztronómiai rendezvényt.

A Sommelier Magyar Bajnokság 2010 versenyzői:

Angerman László ? Budapest

Cseke Gábor, Hotel Great Fosters-Egham, Surrey ? London

Csitkovics Bence, Peter Schandl Weingut und Buschenschank ? Rust

Faragó Dorottya, Spirit Hotel Thermal Spa Sárvár

Klemens Ádám, Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. ?  Budapest

Molnár György, Déryné Étterem és Bisztró ? Budapest

Németh Ágnes, Hamu és Gyémánt Kiadó Kft. ? Budapest

Sutus Attila, Corus Hotel Hyde Park ? London

Varga Norbert, Prímás Pince ? Esztergom

Waller Zoltán, Déryné Étterem és Bisztró

A győztes

Cseke Gábor 28 éves, a Vendéglátóipari Főiskolán végzett a vendéglátó és szálloda szakon, majd a londoni WSET-en (Wine and Spirit EducationTrust) tanult, most végzi a diplomakurzus utolsó évét. Angolul és németül beszél, itthon a Lou Louban dolgozott, 2007-től a surrey-beli Hotel Great Fosters kastélyszálló pohárnoka és nem utolsósorban már állandó szerzője lett ennek az oldalnak is.

A második helyen Molnár György (Déryné Étterem és Bisztró), a harmadikon Sutus Attila (Corus Hotel Hyde Park ?  London) végzett. Németh Ágnes, a magyar Decanter magazin főszerkesztője (aki azért jelentkezett a versenyre, hogy belülről írhassa meg a történetet), profikat maga mögé utasítva az ötödik helyen futott be. Negyedik helyezést ért el Varga Norbert, az esztergomi Pírmás Pince sommelier-je.

A zsűri elnöke Kozma Kálmán, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke volt, tagjai: Fabók Mihály, a Gundel Étterem sommelier-je, örökös magyar bajnok, Ferenczy Zsolt soproni sommelier magyar bajnok, Jakabffy László gasztronómiai szakértő,  Kecskés Péter szlovák sommelier bajnok, a Szlovák Sommelier Szövetség alelnöke, dr. Kosárka József borakadémikus, Kovács Gábor a szövetség titkára, dr. Rohály Gábor nemzetközi borakadémikus és Voleszák Zoltán Schnitta-díjas éttermi mester, a Soproni Vendéglátóipari Szakközépiskola igazgatója.

A Sommelier Bajnokság döntőjének moderátora volt Kovács Antal örökös sommelier magyar bajnok és a legutóbbi magyar bajnok, a soproni Lukács Szabolcs a rendezvény szervezőjeként, illetve moderátoraként nem indulhatott az idei bajnokságon.

Címkék: bajnokság, cseke, cseke gábor, győztes, legjobb, sommelier, Sopron, verseny

← Új iPhone-os borkütyük 2010: a gerinces borok éve →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter
Loading
00:00 / 00:40:18
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!