Dugóhúzó, az ugye kell. Anélkül kérem a tudomány jelen állása szerint nem megy. Ugyan egyre nagyobb piacot szereznek maguknak a csavarzáras kupakok, főként a reduktív fehéreknél, a dugó kihajtásának valamiféle furmányos eszköze nélkül azonban napjaink borbuzija egyelőre nem tud meglenni. De mi van akkor, ha a készség súlyos, sötét asszociációkat gerjeszt?
Most felejtsük el a remegő kézzel, lakáskulccsal,vagy a klasszik fakanállal palackba nyomkodott dugókat, és az azt követő önfeledt szlapálást, azoknak az eseteknek a mi szempontunkból semmi sportértéke? Ott van tehát az üveg nyakában 4-7 centi parafa, amit valamivel el kell távolítani onnan.
A karácsony egyik tagadhatatlan jele, hogy a cégek közti kapcsolattartásért felelős menedzserek elkezdenek tücsköt-bogarat küldözgetni oda és vissza, hogy a következő évre is biztosítsák a kölcsönös jóindulatot. Ennek az őrületnek lehetnek jóféle manifesztációi (például egy igazolás arról, hogy az illető cég vett egy inkubátort a Heim Pál gyerekkórháznak? vagy ha már mindenképp adni akarnak valamit, hát egy üveg bor) de nagyobb arányt képviselnek a jópofának szánt, de tökéletesen alkalmatlan/használhatatlan/funkció nélküli cuccok. (Aztán ott van még a jó lenne ez, de a faszér? kell pont a sídzseki/teáskészlet/motorháztető/nindzsaruha közepére odaírni, hogy XXXX Bank.)
Na egy ilyen karácsonyi megőrülés után jutottunk egy adakozó kedvű kollegámnak köszönhetően a képeken szereplő készlethez. Egy nagy finnugor mobiltelefon-gyártól származik a doboz, mely a két, erősen félreérthető eszközt rejti. A faládikát nyírfagyökér mintázatát imitáló fóliával borították. Az eredeti fenyő ízlésesebb lett volna, de akinek ötéves korában kivették a szépérzékét, meglesz ezzel is. A kiszerelés némi kifinomultságra kellene, hogy utaljon, de sajnos ennek a kritériumnak csak lakótelepi szinten felel meg.
No és akkor nézzük a szettet. Kezdjük az egyszerűbbel, a gumidugóval. A krómos talp hihetetlen precizitással van összeillesztve a kis gumikúppal, amelynek vékonyodó végét meg is lehet csóválni, annyira puha. Bár a kialakítás, és a felhasznált anyagok megfelelnek az élelmiszeripari normáknak, nem nagyon tennénk borosüvegbe az ilyesmit, mert ki tudja, hogy hol volt azelőtt.
És végül a semmihez sem hasonlítható dugóhúzó. Formavilágát tekintve valami kora hetvenes évekbeli sci-fi, Kirk Kapitány övére csatolva lehetett ilyet látni, meg a Bécsből hozott Burda enteriőr rovatában. De ez sajna csak az enyhébb asszociáció. A teljesen becsukott állapot kapcsán az ember fejében felrémlik egy cipzáros, fekete bőrmaszkot viselő afro férfi, meg egy igen szigorú hölgy, aki pacák pórázát fogja. Mindez egy rosszul bevilágított kis sufniban, pattogó német parancsszavak kíséretében? Szofisztikált kis kínzóeszköznek tűnik a dolog, szép fényes krómmal, brutális acélspirállal, mindenki örömére. Vagy valami ilyesmi, még bele gondolni is szörnyű, ne is folytassuk, nekem is úgy mesélték, hogy vannak ilyenek.
Egyszer próbáltunk vele dugót húzni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Szegényke tökéletesen alkalmatlan a feladat ellátására: kényelmetlen, elvileg a szabadon mozgó szárak rángatásával kellene kiszerelni a dugót a palackból, ez azonban lehetetlen, mert elfelejtettek rá tervezni valami pöcköt, ami megtámaszkodik az üveg száján. A szárai belemarnak az ember ujjaiba, nem jó vele dugót húzni, na. Ha ilyesmivel szeretné meglepni kedves üzletfelét, kérjük, ne tegye, a keretet költse inkább borra, vagy vegyen inkubátort, adakozzon, vagy vezettesse be ügyfelének az internetet. Annak legalább van értelme?
