Egyetlen magyar pince képviselte az országot a világ egyik vezető borvásárán, a Vinitalyn. Nemzeti stand nem volt. A Szeremley Birtok standján feszegettem országimázs és bormarketing kérdéseket, volt szó fröccsöntött boroszkárról, gálakesztyű alól kilógó tetkóról, és a konzekvenciáról.
Vártam a találkozást a Vinitalyn magyar résztvevőkkel, ez elmaradt. Az is fura volt, hogy nem találkoztam más érdeklődővel, de ezt betudtam annak, hogy vagy 150 ezren vettek részt az eseményen. Amikor egy nagyobb városnyi ember mozog egy négyzetkilométeren, könnyű észrevétlennek maradni. Az azonban eléggé meglepett, hogy nincs kint magyar pince. Illetve, a katalógust bújva kiderült, hogy egy mégis van: a Szeremley Birtok.
Az ilyesmi előtt tényleg értetlenül áll az ember, és azt kérdezi ? ki és miért gondolta azt, hogy most, amikor hónapokig azzal kürtöltük tele a sajtót, hogy milyen borokat viszünk az EU-elnökség alatti rendezvényekre, miért nincs aktualitása a magyar bornak itt? Miért nem épült fel teszem azt egy ?EU-elnökség borai? stand, azzal a felszólítással, hogy a kedves látogató kóstolja meg, amit az általa minden nap látott politikusok isznak? Biztos ugyanazért, amiért Pécs, mint Európai Kulturális Főváros olyan kardinális szerephez jutott.
Mindenesetre megkerestem a Szeremley standot, melyet, mint kiderült megosztanak két másik pincével. Kardos Gáborral a birtok értékesítési igazgatójával (és Szeremley Lászlóval is) beszélgettem sokat, ez alább olvasható. Borokat is kóstoltam, persze, ezekről slukkonként számolok be.
Miért a Szeremley az egyetlen magyar pincészet itt?
Mi ezt a kiállítást csak egy évben hagytuk ki, különben minden évben itt voltunk. Az olasz piacra is oda kell figyelni, az sem elhanyagolható, pedig sokan úgy gondolják. De a legfontosabb, hogy hosszútávon nem jön be a ?fogunkhoz verjük a garast? szemlélet. Kell egy válságon is átívelő, hosszú távú és következetes stratégia. Rengeteg szó esik mostanában is országimázsról, magyar bormarketingről. Hogy milyen legyen a logó, melyik szervezet, milyen pénzből, hogyan finanszírozhatná, meg hasonló létfontosságú kérdésekről épp eleget lamentáltunk. Viszont szinte alig került szóba az országstratégia, hogy milyen legyen, vagy miért nincs. Ez nem túlzás: nincs. Mert mindenfajta marketingnek, különösen az országmarketingnek legegyszerűbb és legkeményebb farkastörvénye a következetesség: legyen nagyon egyszerű, jól azonosítható és tömör az üzenet (max. 1-2 másodpercünk van a figyelemfelkeltésre), de annak mindig következetesen ott kell lennie. Csak akkor nem kidobott pénz, amit költünk, ha van biztos pont és lehet rá építeni. Ehhez képest mi hol ezt mondjuk magunkról a világnak, hol azt, hol így, hol úgy. Az arculat és az arcok folyamatosan változnak. Mi magunk is alig tudjuk követni, hát még a külvilág. Vegyünk ezt a példát, ki fog derülni, hol a bibi. A Vinitaly alapterületét, a kiállítók és látogatók számát tekintve egyaránt a világ legnagyobb borkiállítása és vására. Ehhez képest kis hazánkat idén egyetlen magyar pincészet képviselte kiállítóként: a Szeremley Birtok, közös standon két toszkán birtokkal, a központi pavilonban. Hogy is volt? Az országmarketing szempontjából döntő az állandó jelenlét, lehetőleg jól azonosítható, következetes formában… Kérdés: vajon van-e egyáltalán ilyen borstratégiánk, illetve elég-e, ha csupán egy-egy pincészet tud ilyet felmutatni? Válság ide-oda, a Szeremley Birtok idén is az összes nagyobb nemzetközi borkiállításon jelen van: ProWein Düsseldorf, London Wine Fair, Vinexpo Bordeaux. Ha a magyar bor versenytársai ott vannak, mi sem maradhatunk távol, de ettől még nem lesz magyar borstratégia. Aligha lehet egy-egy cégtől elvárni, hogy finanszírozza és egyedül képviselje.
Ha jól hallottam, ez a csarnok a legfontosabb, itt gyakorlatilag kihalással lehet helyhez jutni?
Így van, itt ilyen örökváltság van, mint régen a feudális világban. Egyébként 20 méterre vagyunk az Antinori standtól, amióta létezik a Vinitaly [azaz 45 éve] ő mindig ugyanezen a helyen van. Ez a központi csarnok a vásárban, úgyhogy elhelyezkedés szempontjából sem mellékes.
Milyenek a látogatók ? ha látják, hogy itt egy magyar pincészet, megkóstolják a borokat?
Pont azért mert nincs nemzeti standunk, a nagyközönség jellegű érdeklődésből, kíváncsiskodásból nem jut itt annyi. Ide főleg komoly érdeklődők vannak, ill. a partnereink nagy részével itt tudunk találkozni. Új kontaktok szempontjából pedig nem jön rosszul az, hogy miután 50 olasz bort megkóstolt egy amerikai kereskedő, aki pont ezért jön a Vinitalyra, felkapja a fejét, és megkóstolja a borainkat, mert már valami másra vágyik. Leül, hogy tudunk-e neki valami újat mutatni. És ha tetszik neki, máris van egy új kapcsolatunk.
Viszont aki kijön ide, annak fel kell kötnie a gatyát, nagyon erős vizuális impulzusok érik az embert.
Az olaszokat megfigyelni azért is jó nekünk magyaroknak, azért is jó példa az olasz példa, mert egy mélypontról emelkedtek a csúcsra. Meg kell nézni, hol voltak az olaszok 30-40 évvel ezelőtt: alig voltak iható boraik, csak a háncsborítású chiantik. És meg kell nézni, hol tartanak most. Volt egy pont, ahol megelégeltem, hogy minden külföldi újságíró azt kérdezi, hogy jövünk ki a kommunizmusból. Elegem lett és azt mondtam: bocsánat, de nem az a probléma, hogy kommunista ideológia, vagy nem. Az, hogy nagyüzem vagy nem. Ipari borkészítés vagy nem. Ez a fontos. Olaszországban jórészt ipari borok voltak, és hogy jöttek ebből ki? Szerintem nagyon büszkén és határozottan képviselik azt ?és ebben van egy adag egészséges ars poetica is ? hogy az olasz a legjobb. De nem csak mondják, hanem nagyon komoly munkát is fektetnek bele. Ezt el kellene tanulnunk tőlük. Aztán persze a bor nem egyedül érvényesül: ott van mellette a gasztronómia is. Nekünk is meg kellene reformálnunk, újra kellene értelmeznünk magunkat ezen a téren is. És még valami: mi, amikor azt mondjuk magunkról, hogy a legjobbak vagyunk, akkor dühösen mondjuk ezt ? az olaszok pedig vidáman, kedvesen, egy jó temperamentummal. Kinek hisznek, a dühös sértettnek vagy a mosolygó vidámnak?
Vissza a Vinitalyra: megéri kijönni?
Amikor először jártunk vásárokon külföldön, akkor volt bennem ez a gólya hozza dolog. Azt hittem, hogy azért jön az ember egy ilyen vásárra, hogy üzletet kössön itt. Tíz év után azt kell, hogy mondjam, hogy abszolút nem erről szól a történet. Itt kell lenni, és amikor már huszadszor lát egy kereskedő, és feltűnik neki, hogy ismeri az arcom, tán már beszéltünk is, akkor odajön. És vannak olyan kereskedők, akiket nem lehet sehol máshol elérni, megtalálni. Emailre nem válaszol, de itt egyszer csak idejön és megkóstol valamit. Szerintem a magyar bornak az ilyen jelenlétre, promócióra nagyon nagy szüksége van a világban. Itt kell lenni. És állandóan itt kell lenni. És mosolyogva azt mondani a világnak, hogy ezek vagyunk mi. Ehhez képest mi, magyarok vagy itt vagyunk, vagy nem, vagy ezt mondjuk a világnak, vagy azt. Ez a marketing világában a teljes halál.
Nincs azonosítható stratégiánk?
Ha azonosítható, vállalt vagy vállalható borstratégiánk nincs is, azért van helyette más, mert a belföldi borvilág nagyon pörög. Hogy miért nincs ok akkor hurrá-optimizmusra? Az utóbbi egy-két évben itthon a borkultúra helyére az öncélú marketing-lájkolás és trendsznobizmus került. Mint a Bukolyi-Buttler affér is mutatja, most érte el a profin kiötölt globálgagyi azt a pontot, (azt a g-pontot), ahol már kiveri a biztosítékot az erősebb idegzetűeknél is. Honnan jutottunk és hova? Mikor elkezdtük, úgy tíz éve, és Szeremley Huba ötlete nyomán megalakult a Pannon Bormíves Céh, a gazdák együtt jártak a nemzetközi vásárokra, volt egy közösségi lendület és a borról alkotott közvéleményben itthon a gazdák saját tapasztalata és törekvései voltak meghatározók. Mára leginkább azért hívják őket ide-oda, hogy önmagukban meglehetősen hiteltelen, minden valós bortapasztalattól elrugaszkodó kommersz rendezvényeket, fröccsöntött boroszkárokat hitelesítsen a jelenlétük, de mintha egyre kevésbé lenne érdekes az, ami eleinte a legfontosabb volt. A borkultúra. A múltból jövőbe vezető út. A valódi hagyomány, ami nem csupán prospektusok és céghonlapok hívószava, nem profi kommunikátorok által kiötölt hírverés, hanem eleven közösségi kultúra. Ja és, mintegy en passant, legyen szabad megjegyezni, hogy a honi gálázás alkalmasint nem úri muri, hanem többnyire átlátszik a tetkó a glaszékesztyűn, kilóg a csipsz, meg a műtannin az ünnepelt topborból, az meg nem túl elegáns. Kár erőltetni, ha ennyire nem megy.
Mostanában kevesebbet hallani Szeremley borokról, pedig egy időben mindenki a Szemelt Rizlingről ? most már Szeremley Rizling ? beszélt. Ez a bor különben éppen tíz éve van a piacon. Miért ez a hátrébbhúzódás?
Virtualizálódnak a bortrendek. Aki nem frissít, nem blogol, nem facebookol, aki nem mond naponta újat és mást, hanem valóban a hagyományt igyekszik évről évre folytatni, azt gyorsan leírják, az lúzer, az nem trendi. A jó honlap hovatovább sokkal fontosabb, mint a borok minősége. Hogy mindez eleve képtelenség a szőlő és a bor világában, mely természete szerint lassú, megfontolt átalakulást követelne? Hogy az ilyen elsietett gagyi globális sémakövetéssel méltatlanná válunk a dionüszoszi borhagyományhoz? Kit érdekel? Már annyira a farok csóválja a kutyát, hogy maga a kutya szinte felismerhetetlenné válik, egyre többen teljesen összetévesztik a farokkal és a csóválással. A borkultúrát a marketinggel. Így akármilyen nagyüzemileg kalibrált tömegbort lehet kézműves terroir-borként reklámozni, a legarctalanabb befektető pincészete is megjelenhet családi hagyományként vagy bármiként, ha elég profi a kommunikáció és a piac beveszi. Hát ezért húzódnak vissza kicsit, akik nem óhajtják személyükkel támogatni a trendet, ami azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kreatív munka leállna, vagy a birtoknak ne lenne jövőképe, sőt? épp azzal adnánk fel, ha mi is átállnánk trendi-gagyi üzemmódra. Amikor valóban ott kell lenni, mi ott vagyunk ? erre példa a Vinitaly is. Vagy mikor borhintóval vittünk mustot és murcit szeptemberben a belvárosba. Azoknak, akiket még érdekel a valódi szüret íze, és nem érnék be azzal, hogy lehet lájkolni a neten. Mi azért ragaszkodunk a valódihoz, bízva abban, hogy megfordítható a trend, mert lényegében rajtunk múlik és ezt elég sokan örömmel fogadják. Valamit tenni kell, hogy a magyar borágazat ne jusson a söripar, a tejipar, vagy a mezőgazdaság többi, mára agyonglobalizált ágazatai sorsára. Hogy ne történjen meg az, ami a környező országokban már a borágazatban is rég végbement. Mert a trendet a kommunikációba fektetett pénz határozza meg, vagyis végső soron a multik. Nekik készítik elő a terepet, akik trendkövetésre állítják át az igényesebb fogyasztókat is. Pedig sok múlik a termelőkön, a fogyasztókon és a kereskedőkön. Ha a globális marketingtrendeket követjük, semmi esélyünk, akkor a magyar bornak nincs jövője, ledarálják a bormultik, a globális nagyüzem, mert ahhoz a versenyhez nincsenek meg nálunk a feltételek. Azon a pályán labdába se rúgunk. Ha viszont a kis és közepes méretű családi pincészetek által újra sikerrel felépített borkultúrát meg tudjuk őrizni és erősíteni, akkor fenntarthatóvá tesszük és valami egészen példaértékűt vihetünk véghez, mely akár a többi ágazat helyreállítására is példa lehet.
Vinitaly képgaléria 1
[nggallery id=24]
Vinitaly képgaléria 2
[nggallery id=26]
