Kettőezertizenhárom, Szent Iván éjszakája, Somló-hegy. Spi-Rituális élményben volt része annak, aki velünk tartott azon a napon, amikor a világosság győz a sötétség felett. Azon a napon, amelyhez oly sok szokás fűződik. Azon a napon, amit oly sokan vártunk, mi, a bazalt szerelmesei.
A nyári napfordulón a középkori krónikák szerint a hatalmas örömtüzek gyújtása, a szántóföldek égő faágakkal kerülése (termésvarázslás, „azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése”), lángoló kerék magaslatról legurítása („a nap már az égen felső pontjára hágott és minden dolgok változnak”) már félezer éve szokásban volt. A nyárközépi napon a szerelmesek tüzet ugranak (szerelem-varázslás), koszorút dobnak egymásnak a máglya felett.
Amint fent, úgy lent.
Szent Iván napja Keresztelő Szent Jánosé, valószínűleg a szláv alak miatt (Jovanos-Ivanos). Azé az emberé, akinek egész sorsa, lényének lényege az volt, hogy rámutasson valaki másra: Jézusra. Az ő napja a tűz napja, a tűzé, az éltető erőé. És a Somló, mint szunnyadó vulkán, ezzel a tűzzel a gyomrában fogadott bennünket ezen az éjszakán.
Mire hasonlóan elhivatott Öcsémmel megérkeztem este hét is elmúlt, de kiszállva az autóból érezni: a kő és a szőlő illata belengi a tájat. A Somló jellegzetes illata ez, szagolnám estig, de nem maradunk kint: Balogh Zoli barátunk jóvoltából fedél is került a fejünk fölé. Az első kör természetesen a Somlói Apátsági Pincéé. A főépület még félkész voltában is impozáns: a hatalmas bejárati ajtó szárnyait képzeletben megnyitom, amikor hajnalban kijövök a teraszra, végignézni a birtokon. A grandiózus kövek még az éjszaka hidegét árasztanák, miközben én a reggeli falatokat élvezném. Persze helyből, friss gyümölcsöt, zöldséget. Vajon van olyan minerális a helyi cseresznye is, mint egy rizling? De vissza a valóságba.
Fazekas Tibor lakonikus nyugalommal, mindig egy fürkésző félmosollyal az arcán vezet végig a még részben ismeretlen tételeken. Nyugalma átragad ránk is: megérkeztünk. Aztán juhfarkok szépen, visszafelé az időben: 2012, 2011, 2010, 2009 és végül a bőséges cukorral színezett, aranyszínű kettőezernyolcas. Ilyen a boltokban nem lesz, ezért el kell jönni ide. Precíz borok, nagyon erős kezdés – mi jöhet most? – dünnyögjük magunk elé.
Közben egy viharfelhő is jön, úgy fut a csúcs felett, mint valami szürke lepel, amit kettévág a tetőn álló kereszt. Aztán egy kis pamacs elindul visszafelé nyugatnak (ilyet is ritkán látni), darabokra szakad és pár másodpercig hűsítő permetet kapunk. Nem bánjuk. Nekifutunk a hegynek, szőlőkön keresztül, fel-fel. Esteledik. Fél óra séta, kápolnalátogatás, kis fohász.
Takács Lajoshoz sietünk, a nagy beszélgetésben majdnem eltévedünk. Kapunk bort is, de nem nézzük mi az, csak jó, ahogyan jó egy kicsit nyugodtan egymásra figyelni. Sütemény is kerül, a horizonton meg hatalmas villámok, mire teljesen besötétedik. Minden teljesen idilli.
Aztán át a szomszédba a Somlói Vándorhoz, Kis Tamáshoz. 2012-2011-2010. Három bor az északi oldalról: tiszta, karakteres somlai ízek, a legöregebb intenzív, de nem éles savához már a palackérés is bőven adott aromákat. Az irány jó, az irány egyértelmű, ezt a közönség is elismeri (díjak már most vannak).
Barcza Bálinthoz megyünk, ahol annyi az ember, hogy a párjával nem győzik kiszolgálni őket. Beállunk hát a pultba és másfél órán át mi is öntjük a kiváló olaszrizlinget, a szép szürkebarátot (hiszen itt csobánci bor is van, egyik Hegy sem haragszik a másikra), de sláger az édes szalmabor is. Valahogy a beszélgetés, a közösségi élmény a fontos, minden más csak a háttér hozzá. Ahogy átbukunk az éjfélen, a Somlói Borok Boltjába térünk. Lassan indulás a hegyre, Éva felvisz minket autóval, úgy suhanunk a vaksötét dűlőkön, hogy álomszerű az egész. Ezek az álomszerű képek beragadnak az ember fejébe, hogy aztán egész évben kísértsék, vonzzák: vissza kell jönni mihamarabb.
Odafent pedig a tökéletesség érzése. A horizont színei leírhatatlanok, de talán a hivatalos Somló-fotósunk, Nagy Gábor (gaborfoto.com) által készített képek visszaadnak belőle valamit. A kereszt körül térdig érő fű a harmattól nedves. Aki tudja, milyen sok éteri információt hordoz, az gázol benne. Én is gázolok benne és azonnal az élet nagy dolgairól kell beszélnem. És beszélgetünk, de úgy beszélgetünk, hogy peregnek az órák. Mindenki boldog, a tüzek égnek, folyik a bor, szól a zene. Hibátlan.
Ahogy pirkad, fél ötkor még egy szürreálisan szép élmény ért: felmehettünk a kilátóba. Hűvös, bazalt-illatú szellő, ahogy körbenézek, a felkelő nap a szürke képet egyszerre kiszínezi. Korán világosodik, de a kemény mag, kb. harminc-negyven ember még mindig odafent. Aztán megindulunk, vége, de hiányérzet senkiben nincs.
Lefelé muszáj fejben egy kis laudációt mondanom mindenkinek, aki segített. Aki összeszedte a szemetet, aki feldíszítette a kápolnákat, aki önzetlenül, a mi kedvünkért törte magát és persze Cartwright Évának, aki megálmodta és megszervezte ezt az eseményt.
Visszaérve a kis présházhoz már bőven reggel van, fél hatkor már simán kint lehetnénk zöldmunkán. De inkább bedőlünk az ágyba és mosollyal az arcunkon alszunk pár órát.
Aztán álom után az ébredés. Indulnánk, de a szekér nem akar. A kuplungmunkahenger azt mondta, neki ennyi elég. Somlóvásárhelyről Budapestre a szerelőig úgy csorogtam fel, hogy összesen kétszer váltottam sebességet: egyszer Székesfehérváron, egyszer pedig, amikor rákanyarodtam a szerviz utcájára. De ez egy másik történet, hiszen Isten áldásával hazajutottunk.
Mert az éjszaka, ami mögöttünk volt, erőt adott. Egy-ség. Egy-ség a többiekkel, egy-ség a borászok között, összetartozás, összetartás.Szent hely, áldott hely, Somló-hegy. Akinek füle van, hallja meg: jövőre ezren leszünk.
