A Hennessy Fine de Cognac bemutatójára kaptam meghívást, amit Marc Boissonnet, a Hennessy Ház nagykövete tartott. 2002-ben került piacra a nagyközönség előtt már jól ismert Fine de Cognac, aminek a receptje most megújult. Ezt az új változatot ismerhettük meg, többféle formában kóstolva, közben pedig Marc mesélt a családról, a cégről és a konyak készítésének a titkairól.
A nagyon francia Hennessy birodalmat 1765-ben alapította az ír Richard Hennessy, aki saját maga nem értett sem a borhoz, sem a konyakhoz, viszont jó kereskedői vénával volt megáldva, és megalapozta az immár 250 éves cég töretlen sikerét. XV. Lajos francia király zsoldosa volt, tőle kapta az első területeket Cognacban.
Harminc évvel később már Amerikába szállítottak, majd idővel az egész világon kereskedtek a termékükkel, Oroszországtól kezdve a Brit Birodalom országain keresztül Kínát, Indiát, Ausztráliát, Dél Afrikát majd szinte az egész világot meghódítva a konyak számára. A következő két nagy váltás a cég életében az volt, mikor 1971-ben a Möet, majd 1987-ben az LVMH cégcsoport része lett – és mind a mai napig az.
A Charente folyó mellett fekszik Cognac városa, körülötte pedig a régió (Grande Champagne, Petite Champagne, Borderies, Fins Bois, Bon Bois és Bois Ordinaire), közel az Atlanti-óceánhoz, kiváló és egyenletes klímával. Innen származik az ugni blanc szőlőfajtából készült, alacsony alkoholtartalmú alapbor. A cég területei mellett a helyi termelőktől is vásárolnak szőlőt, kialakult egy évtizedek óta jól működő rendszer, amiben a minőség megtartása nagy szerepet játszik. Saját tölgyfaerdejük van, onnan származik a hordók egy része, ma már több mint 300 000 darab pihen a pincékben. Kétszer desztillálják az alapbort és így kapják meg az ?eaux-de-vie?-t , az élet vizét, ezt a 70%-os párlatot, melyből a legidősebb, amit őriznek – és akár használnak is ? még az 1800-as évekből származik. Érleléskor kerül medium plusz, plusz pörkölésű tölgyfahordókba, ahol a másodlagos aromáit nyeri (fás, pörkölt, kávé, stb.).
Egy 7-9 főből álló un. tasting commitee napi feladata hogy a párlatokat kóstolja, szagolja, elemezze. Itt készülnek a házasítások, amiket még házasítanak egymással, ha szükséges, és ha megvan a tökéletes arány, akkor kerülhet piacra. Van miből összeállítani, a 8 évestől kezdve a több mint 100 éves mintákig.
Welcome drinknek megkóstolhattuk a Fine de Cognacot koktélként, én a cranberrry juice-lime kombinációt választottam (de volt gyömbéres-citrusos is például) és nekem nagyon működött. Látszik, hogy nem vagyok nagy koktélos, eddig nem gondoltam, hogy koktélban jó lehet ? az. A Hennessy honlapján ráadásul rengeteg recept van fent, akik szeretik a koktélokat, bátran próbálkozzanak.
Tisztán narancs, csokoládé, édesfűszerek, pörkölt aromák, aszalt füge, szegfűszeg, fahéj, mogyoró, vanília és mindezt remekül ellensúlyozza egy citrusos-málnás könnyedség. Hihetetlenül selymes textúra, könnyed és elegáns. 40%-os alkohol, picit csípi a nyelvet, de ez persze nem meglepő egy spirit esetében. Harmonikus, inkább nőies ital, ha így osztályozzuk.
?Hígítani? vízzel is lehet, sőt a bemutatott slide szerint szódával bátran fel lehet húzni egy jó konyak fröccsre. A víz különben elveszi az alkohol csípősségét, cserébe viszont nagyon előtérbe kerülnek az édes aromák, tompulnak az eredeti ízek és a textúra selymessége is visszaszorul. Én maradok inkább a tiszta változatnál.
Lehet persze ?on the rocks?, azaz jéggel is fogyasztani, persze ez és a fenti variák is csak a VS és a Fine kategóriákra vonatkoznak. Az XO, Paradis és a Richard Hennessy kizárólag magában fogyasztandó, leginkább egy jó szivart vagy fekete csokoládét ajánlanak hozzá.
Lenyűgözőek a számok, lenyűgöző a történet. Jó arányban keverednek itt a tradíciók, a történelem és a modernizáció. Egy 250 éve mindig megújulni képes cég, aminek a honlapján ez áll: ?In Cognac, and only in Cognac?.
A Hennessy családi birtokán, a Chateau Bagnolet-ben Kántorbandi járt, élményei itt olvashatók