• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Innovatív fejlesztéseikkel nyertek nemzetközi borturisztikai díjat

2020-10-12 ● Kodela Mia

A Taste Hungary csapata nyerte el a londoni Drinks Business Wine Tourism díját. A céget többek között
a közösségi média innovatív használatáért jutalmazták, amelyet a manapság komoly kihívásokkal küzdő
borturisztikai ágazatban fejtettek ki.

Az angol Drinks Business magazin már 18 éve követi figyelemmel a legjobb, italokkal foglalkozó vállalkozások tevékenységét. Az általában a London Wine Fair keretei között megtartott ünnepélyes díjátadót idén a járványhelyzetre tekintettel online szervezték meg. Patrick Schmitt MW (Master of Wine) főszerkesztő szerint a Taste Hungary azért kapta meg a díjat, mert sikeresen használta a közösségi médiában rejlő lehetőségeket annak érdekében, hogy a nehéz helyzetbe került, jócskán visszaeső turisztikai iparágban új perspektívát nyújtson mind a vásárlók, mind partnerei, a borászok számára.

taste_hungary_02

A Taste Hungary fő célja, hogy nemzetközi elismertséget szerezzen a magyar boroknak. 2020, azaz a pandémia előtt éves szinten mintegy tízezer vendéget fogadtak a különböző gasztro- és bortúráikon, valamint a Tasting Table-ben, a cég borkóstoló pincéjében, hogy megismertessék velük a hazai borokat. Ezen felül az Egyesült Államokban is jelentős mennyiségű magyar bort értékesítenek évről évre az egyedi, prémium tételek iránt érdeklődő fogyasztóknak.

Amikor márciusban a nemzetközi turizmus hirtelen leállt, a Taste Hungary gyorsan változtatott eddigi stratégiáján, és átalakította a korábban működő értékesítési láncot. A vendégek fogadása helyett a borokat szállították az ügyfeleikhez, nemcsak Magyarországon, de egész Európában és az Egyesült Államokban is.

?Idén a helyszínen szerzett, személyes élményeket kellett pótolnunk, és ehelyett a fogyasztók otthonába vinni a borkóstolást. Attól a pillanattól kezdve, hogy a munkánkat fel kellett függeszteni, egészen addig a pontig, amíg előálltunk egy B tervvel, őrült időszakot éltünk meg. Idővel azonban sommelier-ink számára a házhoz szállítás, az értékesítés és az online élő adások készítése vált természetessé. Mindannyiunknak ki kellett lépnünk a komfortzónánkból? ? mondta Carolyn Bánfalvi, alapító a nagy váltásról.

Taste-Hungary_Carolyn-and-Gabor_01

És hogy milyen lépésekkel reagáltak a kialakult helyzetre? Elindították a tastehungary.eu weboldalt, webshopot, ahonnan belföldre és az Európai Unió tagállamaiba is lehet rendelni borokat. Több tucat ingyenesen elérhető, angol nyelvű élő adást szerveztek a Facebookon. Privát, sommelier-k által vezetett online kóstolókat is tartottak az EU-ban, illetve az USA-ban élők számára, akik a megrendelt boraik mellé így szakmai tudást kaphattak. Új borszaküzletet is nyitottak azoknak, akik inkább személyesen szerettek volna vásárolni.

?A bor mindig kiváló eszköz arra, hogy összekössön embereket. Mi is meglepődtünk például, hogy az USA-ban mekkora igény mutatkozott a magyar borok iránt. Sok fogyasztó, köztük kint élő magyarok és magyar?amerikai közösségek jelezték: már régóta várták, hogy elérhetőek legyenek számukra is a kisebb pincéktől származó, egyedi karakterű magyar borok? ? összegezte az egyik legfontosabb tapasztalatot Bánfalvi Gábor társtulajdonos.

Címkék: borkóstolás, díj, Drinks Business Wine Tourism award, taste hungary

← A bor, amit a löszről neveztek el Kóstolj újbort, gólyát menthetsz! →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Tokaj sanyargatott tőkéi
Loading
00:00 / 38:35
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!