Bíztató román borokat kóstolt Stevie Kraft Londonban. A román boripar friss befektetésekhez jutott, a helyzet kezd komolyodni. Felejtsük el régi sérelmeinket, mint a rettenetes félédes Murfatlar, komoly borok vannak a Kárpátok déli és keleti oldalán, mind hazai, mind pedig nemzetközi fajtákból. Szikár borleírások kis történelmi tényekkel megtámogatva, nem lacafacázva.
A románok folyamatosan jelen vannak Londonban, nyomulnak a borkiállításokon. Kétszer is sikerült a satndjukba botlani a London Wine Fair-en Kántorbandival. Ez alkalommal Stevie Kraft a Wine+ nevű kiállításon bukkant rájuk. A show az éttermeseknek, hoteleseknek, pubosoknak szólt, tehát bárkinek, aki nyitott palackkal nyomul az üzletben (ezt hívják az angolok on trade-nek).
Pár éve néhány angol sommelier kóstolt Budapesten, a KogArtban és egy kicsit megborzolták a villányiak idegeit. Mondandójuk legveleje az volt, hogy a kisebb, és marketingforrásokban nem bővelkedő bor-országok leginkább a csúcsgasztronómián keresztül tudnak beszivárogni a brit piacra. Magyarul, ha meg akarunk kapaszkodni egy csúcspiacon, valahogy nyomjunk be pár remek bort a legtetejére, aztán a hír csak leszivárog az alsóbb fogyasztói rétegekhez, akik aztán megveszik a teszkópolcról a nagy mennyiséget. Nos ezt a receptet próbálják alkalmazni a románok.
Konkurienciul
Mit tudunk jelen állás szerint Románia borászatáról, azon kívül, hogy az aradi Balla Géza nagyon nagyot alkotott Kadarka műfajában? Balla bora inkább a magyar piacról szól, semmint az echte román termelőkről és fajtákról a Kárpátok túloldalán. Tudásunk jelen állás szerint kimerül annyiban, hogy a modern bortermelést arisztokraták birtokain honosították meg, a múlt század végén, és a bolt elég jól ment nagyjából a II. világháborúig.
A Ceausescu-korszak természetesen annyi minden mellett a minőségi borkészítésnek is betette a kaput. A rendszerváltást követően általában egyben maradtak az állami gazdaságok, ezeket vették meg/szabták/faragták a saját képükre ilyen-olyan befektetők. A nemzetközi köztudatba most éppen azt próbálják sulykolni, hogy a román Pinot Noir, az nagyon jó. Ez keltette fel Kraft kíváncsiságát.
A stand nem volt valami nagy szám: kicsi, szerény de legalább ott voltak a románok, és meg lehetett kóstolni a boraikat. Figyelem! Köszönhetően annak a töketlenkedésnek, amely egészen a közelmúltig körüllengte a magyar bormarketinget, senkinek ne legyenek olyan illúziói, hogy a magyar borok a brit piacon a francia, spanyol, olasz, vagy akár a portugál borokkal versengenének. A helyzet az, hogy jelen állás szerint Románia és Bulgária volna az a két termelő ország, amelyek a magyar bor legfőbb konkurensei lehetnek, mondjuk egy szupermarketes árubeszerzésen. Lehet, hogy a boraink jobbak, de a helyzet az, hogy ezt jelenleg nagyjából senki sem tudja errefele.
Autochtonului
Román és nemzetközi fajtákat egyaránt kóstolt Kraft, a cél az volt, hogy legalább nagy vonalakban legyen képe arról, mit is gondolnak a románok a boraikról jelen állás szerint. A Stirbei pincészet családi vállalkozásként indult, a birtokot maga Barbu Dimitrie Stirbei alapította, aki a XIX. század közepén Havasalföld uralkodója volt, később étrendje főleg a száműzöttek keserű kenyerére korlátozódott. Az úriembert valahogy úgy kell elképzelni, mintha Széchenyi István lett volna Magyarország királya. Nagy reformer, komoly elgondolásokkal.
A kárpátok déli lejtőin, Dragasani borvidéken található birtokot az államosítás után egyben szerezte vissza a család, amely egyébként Németországba menekült a kommunisták elől. Összesen 25 hektáron borászkodnak, sok ültetvényt teljesen újra kellett telepíteni. A terület szelíd, dombos, a talaj löszös, tiszta Toszkána, na persze az időjárás egy kicsit mintha szélsőségesebb lenne.
Bemelegíteni a Cramposie Selection 2007-tel sikerült. Aligszínű, illatra mindenféle fehér virág, úgy is, mint bodza és akác mutatja magát, és acélos citromillat. Ízre keserűmandula és egy kevés citrus, közepes savval, közepes alkohollal, valahogy hiányzik belőle az a ropogósság, amit az ember az íz alapján (el)várna.
Feteasca Regala, vagyis Királyleányka, 2007-es, közepes citromszínű, citrusos, virágos illattal. Itt már megvan az ízben az előbb hiányolt sav, kellőképpen friss és ropogós, kicsit muskotályos parfümösség vegyül a citrusokkal. A bor élvezetét nagyban megtolja a jegesvödör, meg az árnyékban is negyven fok, ez jó frissítő lenne.
Szinte kiejthetetlen nevével biztos, hogy hendikeppel indul az angol piacon a Tamaioasa, pedig alapvetően nem rossz fajta. A 2006?os bor közepes citromszínű, valahol félúton jár illatban a fűszeres tramini, meg a muskotály között. Jácint, viola, meg mindenféle egyéb virágok, és masszív parfümösség mutatkoznak az orrban. Könnyű testű, közepes savú bor, alacsony alkohollal. A virágok mellett kellemesen kesernyés grapefruit-íz érződik elég hosszan. A bor a pinot grigio-fixált britek nagy kedvence lehetne, feltéve, hogy a harmadik pohár után is képesek kiejteni a nevét, ami erősen kétséges.
A Novac helyi fajta, egészen konkrétan a Dragasani-borvidékre nemesítették ki, valamikor a századelőn. A Negra, illetve a Saperavi fajtákat keresztezték (utóbbi grúz szőlőfajta), amíg létre nem jött ez az erősen pinot noirra hajazó szőlő. A 2006-os könnyű, halvány rubinszínű. Az orrban még nem állt össze, egyrészt még egy kicsit sok a vajszag az almasav-bontás után, másrészt még kellene neki egy év, hogy a tölgyíz is eldolgozódjon. Nadeviszont maga a fajta valami olyan intenzív ribizli-feketeribizli aromával bír, hogy az átüt mindenen. A tannin és a sav közepes, szépen kiegyensúlyozott, a a ribizliíz cseresznyével egészül ki, nagyon kellemes bor ez.
Feteasca Neagra, vagyis Fekete Leányka 2006-ból. A bor közepes rubinszínű, illatra édes és csípős fűszeresség vegyül a szilva és a cseresznye közé. A test erős, szegfűszeg és fahéj érződik elsőre, aztán jön egy adag szilva, feketebors társaságában. A sav és a tannin itt is közepes, a bor vicces módon mégis elbírna egy komolyabb bélszínnel.
A palackok tetszetősek, nyerspapírra nyomott családi címer, játék az árnyalatokkal. Az egész széria jól felismerhető, egybe tartozó, de a színválasztás miatt ki lehet szúrni az egyes borokat. Kraft egyik kóstolótársa, a mongol Andreau Enkhtuvshin (a reménybeli első mongol MW) szerint ugyan olcsónak néz ki, de Kraft szerint rendben van.
Internaciul
A hazai fajták után Kraft direkt olyan új borászatot keresett, amely nemzetközi fajtákkal dolgozik. A stand sajátosságai miatt ehhez körülbelül fél métert kellett arrébb lépnie, máris a Carl Reh Winery Romania palackjai között találta magát. A borászat német tőkéből épült fel, a Duna román szakasza közelében vannak birtokaik. Emellett ott vannak Németországban, Ausztráliában, és az USA-ban is.
A La Cetate (ejtsd lacsetáte, értsd ?irány a fellegvár!?) nevű birtok Oprisorban van, a Dunára néző szelíd domboldalakra telepítettek szőlőt, a román-szerb-bolgár határ közelébe. Szigorú hozamkorlátozással művelik az ültetvényeket, a cél az hogy Európában csináljanak nagyon gyümölcsös, újvilági borokat.
A 2007-es Pinot Noir ültetvényét 2001-ben telepítették, minden tekintetben fiatal borról van tehát szó. A szín visszafogott halvány rubin. Az illat gyümölcsös, főleg málnával telített. Az íz közepesen intenzív, kicsit lekváros málna, a tanninok szépen lecsiszolódtak, a sav szintúgy közepes. Az egész bor jó egyensúlyban van, nem az az orgazmus-pinot, de a bogyós gyümölcsök, és a kereksége kellemessé teszik.
A 2007-es Merlot nagytestű, gazdag bor. Sötét, telt rubinszínű, az illata tiszta, sok szilvával, vörös bogyókkal, meg egy kis vaníliával. A test nagy, a tanninok igen érettek, kellemesen csiszoltak. A sav közepes. Az ízeket leginkább a szilva jellemzi. A hordóval elég óvatosan bánnak, a bornak csak egynegyede van új hordóban a többi 2 és 3 éves tölgybe, illetve acéltartályba kerül, agy csiszolódik is, íze is lesz és a gyümölcsösség is megmarad. 6,5 euró a pinceár, annyiért simán megéri.
A Shiraz 2006-os, és ez az egy extra év megérződik. A bor feketés rubinszínű. Az illat gyümölcsös, elsősorban fekete szeder érezhető, meg valami fura gyümölcs-krémesség, ez nem lekvár. A szájban alkohol-édességgel nyit, nagyon nagytestű, de a tanninok itt is remekül le vannak kerekítve. Sok, de nagyin érett tannin van a borban. Az ízeket továbbra is főleg a feketeribizli, és a feketeszeder viszi. Nagyon nagy testű bor, a kelleténél kicsivel több alkohollal.
A borászat csúcsküvéje a Fragmentarium. A név utalás Mircea Eliade hasonló című (töredékes) művére utal. A bor négy különboző címkével készül, a Fragmentarium illusztrációiból. Az összetétel: Cabernet Sauvignon, Merlot, Pinot Noir és Shiraz. A Pinot használata elég szokatlan házasításban ? mekkora hápogás volt anno a szinten szokatlan Malatinszky CaberNoirból is? – de akár jól is elsülhet.
A bor feketés rubinszínű, igen sűrű, és valószínűleg szűretlen bár ezt a nyelvi korlátok okán nem sikerült kideríteni. Az illat nagyon fűszeres, masszív fahéj, és szegfűszeg, elég olajos kiadásban. Aztán jönnek a különböző vörös és fekete gyümölcsök: szeder, szilva, málna (érdekes, hogy a pinot elég jól érződik), végül kávé és kakaó zárja a sort. A szájban nagy testű, sok vanília és szegfűszeg utal a hordóra, de a gyümölcsök, főleg a szilva és a szeder, mindent visznek. A sav közepes, a tannin szépen le vagyon csiszolva, az ízek még soká maradnak.
Ezek a borok nem a terroirról szólnak, nem is kell, hogy arról szóljanak. Viszont egy újvilági borokon nevelkedett borivó számára nagyon is érthető a sok gyümölcs, a kellemesen csiszolt tanninok, a közepes sav. A La Cetatenak tehát nagyon is van keresnivalója a brit piacon, ahol a népek többsége az ausztrál és a kaliforniai borokra van rákattanva. Ha a románok komolyan gondolják azt, hogy Európa Újvilága lesznek, akkor jó lóra tettek. Van egy elég nagy fogyasztói réteg Északnyugat-Európában amelynek az újvilági bor a mérce, és a klasszikus európai borvidékekre csak kirándulgatnak. Ugyanakkor vannak izgalmas saját fajták is, amelyekkel a keményebb borsznobokat is meg lehet győzni arról, hogy érdemes odafigyelni Romániára. Nos, ők a magyar borok konkurensei, veluk kell birkozni.
Korabban:
