• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Magyar bor a londoni csúcsválogatásban

2009-05-25 ● borravalo.hu

Idén a bennszülött fajtákra koncentráltak a London Wine Fair Top 100-as válogatásával. A Wine Gang minden évben összedob egy szelekciót, amelyben az a jó, hogy a piacról válogatnak, nem csak úgy üresbe jófejkednek tökismeretlen borokkal. Nos, lássuk hát, mire indul be a (londoni) (bor)világ 2009-ben. Kántorbandi és Stevie Kraft időhiányban csak a legdrágábbakat és 90 pont fölöttieket kóstolta végig, jó alapost. Köztük egy magyar bort is.Stevie Kraft és Ollie Smith, a Wine Gangtől

A Wine Gang angol borszakírók laza kommunája, minden évben ők válogatják össze a London Wine Fair Top 100-as szelekcióját, Részben a piaci trendekre reagálnak, részben ők maguk is generálják a mozgást, amikor ezt vagy azt kipécéznek maguknak. Két éve a 100 legjobb rozét gyűjtötték csokorba. Ha tetszenek emlékezni, tavaly meg a 100 legjobb biodinamikus bor volt a téma.

Nos, idén úgy tűnik, hogy a brit borértő megmondóemberek elérkezettnek látták az időt arra, hogy a közvigyázatot a kiejthetetlen nevű helyi fajtákra irányítsák. Nos, hogy mennyire helyi, vagy nem helyi, az leginkább az újvilág esetében vethet föl kérdéseket. Mindenesetre bizonyos fajták és borstílusok egyes újvilági termelő országok védjegyeivé váltak, tekinthetjük tehát őket akár autochtonnak is.

Időhiány miatt csak a 10 fontnál drágább szelekciót sikerült végigkóstolni, tessék olvasni nagy szeretettel! A listán szereplő számok azért foghíjasak, mert egyes borok nem érkeztek meg a kiállításra. Közöljük a bor pontszámát is, itt-ott sajátos kommentárjainkkal.

76. René Geoffroy Champagne 1er Cru Cuvée, Empreinte Brut (Pinot Noir, Chardonnay)

Aktívan gyöngyöző pezsgő, de nem egyenletes a buborékok emelkedése (mondjuk a poharak sem voltak ideálisak, ISO kóstolópohár mélyén ne keressen az ember buborékfelszállást agregáló karcolatot). Az illat enyhe, almás és édes kekszes, egyáltalán nem élesztős. Az íz is ugyanezt mutatja, kis piskótával kiegészítve. Viszont egész hosszan eltart. Nekem a 92 pont elég erős rá, de én a rossz zsaru vagyok ? ez Kraft véleménye.


77. Pazo Senorans Albarino 2007, Rias Baixas, Spanyolország (Albarino)

Aligszínű, kicsit sárgás vizes látszatra. Az illat intenzív zöldpaprikás, lime-os (a zöld lime-os chili paszta megvan? Na, olyan). Ízre rendkívül friss, citrusos, hosszú, friss utóízzel. Érdekes mód a borvidékre, Rias Baixas-ra jellemző barackosság hiányzik, de ez nem zavaró. 93 pont. Friss, ropogós, indokolt az értékelés.


78. Dreissigacker Riesling Trocken 2007, Bechteim, Németország (Rizling)

Közepes citromszínű, Az illat friss, érett barackot, és citromot valamint meglepő módon egy kis narancshéjat mutat. Az ízkép a narancs-citrus-barack sorrendben mutatkozik, közepes alkoholtartalom társaságában. A bor teste igen karcsú, savai frissek, ropogósak, a néhány gramm maradék cukor meg azt biztosítja, hogy ne egy anorexiás rizlinggel legyen dolgunk. 90 pont. De ez annál sokkal jobb!


80. Dog Point Sauvignon Blanc 2008,  Marlborough-völgy Új-Zéland (Sauvignon Blanc)

Halovány citromszín (releváns egyáltalán a Sauvignon Blanc esetén a szín? Alig van neki!). Zöldes, füves illat, kis egressel és érett passiógyümölccsel. A sav közepes, a test vékony és feszes. Az íz passiógyümölcs és kis füvesség. Hosszan tartó, intenzív, friss. 93 pont. A helyzet az, hogy Új-Zélandon mostanra boldog-boldogtalan Sauvignon Blanc-t készít, jobbat-rosszabbat, általában kellemes, de nem túl eredeti borok ezek, és ami azt illeti, ez sem ugrott ki annyira a mezőnyből. Szó sincs arról, hogy rossz bor lenne, egyszerűen a műfaj veszít az eredetiségéből, erről elmélkedett Kraft és Kántor a bort kóstolva.


81. Ken Forrester, The FMC 2007, Stellenbosch, Dél-Afrika (Chenin Blanc)

Közepesen intenzív citromszín, erős édes tölgyes illatok, meg mindenféle sárga édes gyümölcs, úgyismint sárgadinnye, és barack. A szájban elsősorban krémes tölgyesség érződik, eztán jönnek a különféle barackok. A sav közepes, az alkohol ellenben magas, de jól kiegyensúlyozott. Stílusának tökéletesen megfelelő soktölgyes bor, semmi extra, egyszerűen ez az egyik legismertebb dél afrikai stílus. Ha jól csinálják, akkor nagyon jó, de a legtöbb esetben savhiányos deszkával van dolgunk. Ezt jól csinálták, a 94 pont indokolt. Kraft mostanra kezdte el értékelni a műfajt, amikor az már egyáltalán nem divatos.


82. Francois Villard, Les Terraces du Palat, Condrieu 2006, Rhone-völgy, Franciaország (Viognier)

Közepes citromszín. Az illat nagyon intenzív, barackos és virágos. A test közepes, a Rhone-völgy melege érződik a savakon: közepesen erősek csak. Az íz mindent beborító érett, lágy barack, és egy kis licsi. A textúra krémes, van itt még vanília és virágos aroma is, nagyon sokszínű és nagyon lágy bor. 94 pont. Nincs vita.


83. Gaia, Wild Ferment Assyrtiko, 2008, Nemea, Görögország (Assyrtiko)

Világos színű. Az orrban elsősorban a tölgy üti meg az embert, aztán a vadélesztő, aztán az ásványosság. Az íz egészen sós és ásványos. Aztán előbújnak a citrusok, végül egy darab tölgy is, sav viszont nem nagyon van, hogy mindezt megtartsa. 94 pont. Nos, ez ennyi pénzért egy kicsit kevés, pontozásban meg sok. A bor egyszerűen nem indokolja mindezt a felhajtást.


84. Tyrell?s Winemaker?s Selection Vat 1 Hunter Valley Semillon, 2002, Hunter Valley, Ausztrália (Semillon)

Világos citromszín. Az illatok közt citrusosság, kamilla, meg egy adag illósav érezhető. Nagyon könnyed a szájban, sok lime  és citrom érződik, de a sav egyszerűen túl alacsony, nem egyensúlyozza ki a bort. 95 pont. Soknak tűnik.


85. Finca Allende Rioja Blanco 2006, Rioja, Spanyolország (Viura, Malvasia)

Közepes citromszín. Az illatban citrusok, nehezebb trópusi gyümölcsök, tölgy és herbás, kamillás jegyek keverednek. A szájban leginkább grapefruitos friss keserűség viszi a prímet, némi vegetális, zöldfűszeres körítéssel. Szép kiegyensúlyozott bor. 93 pont.


87. Baron de Ley 7 Vinas Rioja Reserva 2001, Rioja, Spanyolország (Tempranillo, Graciano, Garnacha, Mazuelo, Viura, Malvasia, Grenache Blanc)

Nos egy izgalmas küvé,  sokféle helyi fajtával. A szín rubinvörös, gránát éllel. Az illatban szilva, és nagyon érett meggy érződik, kis eukaliptusz és tölgy társaságában. A tanninok még nem kerekedtek le a hosszú érlelés alatt, a sav közepes. Az íz erősen érett szottyos-szilvás, ánizzsal, és egy kicsi tölggyel megdobva, ami hosszú távon komoly medvecukorízbe megy át. 95 pont. Kicsit sok ez ennyi tanninhoz, de a bor kétségkívül sokszínű és izgalmas.


88. Avignonesi Vino Nobile di Montepulciano 2005, Montepulciano, Olaszország (Sangiovese, Canaiolo, Mammolino)

Egészen sötét, tintás rubinszín. Az illatra leginkább egy ménes meg egy kosár meggy találkozása a jellemző. A sav közepesnél magasabb, a tannin meg kifejezetten magas. Az íz fanyar cseresznye, meggy. A boron sokat dolgoztak bottival, toszkán 5,5 hektós hordóval, de még bőven lenne rajta csiszolnivaló. 93 pont. Na, ja.


89. Roger Sabon Chateauneuf-du-Pape 2005, Rhone-völgy, Franciaország (Grenache Syrah és Cinsault)

Na most, a tisztelt szervezők vagy nem sorolták fel mind a 13 összetevőt, vagy tényleg egy ilyen szűkebbre vett Chateauneufről van szó. A szín közepes rubin. Az illat szilvás, cseresznyés. Az íz nagyon érett, vörösbogyós gyümölcs, elsősorban meggy. A tanninok nagyon lágyak, érettek. A sav közepes, az alkohol magas. Az egész bor szépen lekerekített, érett, izgalmas, harmonikus. 94 pont. Kántorbandi abszolút favoritjáról van szó.


90. Magari, Ca?Marcanda, Angelo Gaja 2006, Toszkána, Olaszország (Merlot, Cabernet Sauvignon)

A szín sötétrubin. Az illatra szárított gyümölcsök: szilva és cseresznye a jellemző. A szájban aztán robban mindenféle vörös(bogyós) gyümölcs. A tannin magas, éppígy a savak is, a bor ettől kifejezetten kiegyensúlyozott lesz. Szupertoszkán ez, íme így vált a toszkán fajták, meg az olasz bortörvények elleni lázadás intézményes forradalommá. Olyannyira, hogy mostanra a merlot is toszkán fajtának tekinthető. 95 pont. Indokolt.


91. Colli della Toscana Centrale Lucciolaio, Torracia di Presura 2004, Toszkána, Olaszország (Sangiovese, Cabernet Sauvignon)

Tintás rubinszín. Szárított szilva és szárított szeder az illatban, kicsit porosan előadva. A tannin magas, miképp a sav és az alkohol is. Szépen egyensúlyban vannak, csak minden eltörpül mellettük. Az ízt rengeteg cseresznye és mindenféle bogyó jellemzi. Nagyon meleg, nagytestű bor.  93 pont. Stevie Kraft kedvence, szerinte a bor súlyosan alulértékelt, és többet érdemelne.


93. Skillogalee Shiraz 2005, Clare Valley, Australia (Shiraz)

Közepesen intenzív, sűrű gránátszín. Az illat durva eukaliptusz, kifejezetten mentolosan hűvös. Az ízben az eukaliptusz mellett friss bogyók érezhetőek, szeder, kökény som, meg minden olyan, amiben tannin van. A tannin itt érett, de hatalmas, a savat sikerült megőrizni. 93 pont. Kántorbandi mentaszószos bárány mellé ajánlaná.


94. Yacochuya 2004, Cafayate, Argentina,  (Malbec)

Tökfekete, bíbor éllel. Az illat intenzív, szilvás és mákos. (?Jókutya, a mákospittyputty? ? copyright Kántorbandi, magas színvonalú kóstoló volt, annyi szent!) Az íz legfőképpen szilvás. A tannin nagyon erős, a sav nincs vele összhangban. Az alkohol szintén magas. A savhiány miatt a bor egy kicsit fakónak életlennek tűnik. 94 pont. Jobbak is kaptak már rosszabb pontot, na.


95. Prunotto Barolo 2005, Piemont Olaszország (Nebbiolo)

A szín közepes gránát, korán fakul. Az illat erős bőrös, dohányos, semmi gyümölcs nincs benne. A tannin és a sav magas, az ízben érett szilva, és érett pirosbogyós gyümölcsök érezhetőek. Nagyon érett, kicsit lekváros is, bár a tannin meg a sav bírná, de kérdés, hogy az ízek bírják-e az érlelést? 93 pont.


96. Ca?Rugate Amarone di Valpolicella 2005, Veneto Olaszország (Corvina, Rondinella, Corvinone)

A szín közepes gránát. Az illatban szárított cseresznye (a cukrozott fajtából) leledzik, meg egy kicsit rumos alkoholos szúrás-melegség. A tannin közepesnél kissé magasabb. Keserű cseresznye íz, sok tanninnal, és magas alkohollal. Nem hazudtolja meg a nevét (amar = keserű), és nagyon meleg, nagytestű bor. 94 pont.


97. Királyudvar, Tokaji Hárslevelű, Lapis2006, Magyarország  (Hárslevelű)

Titokban mind Kraft, mind pedig Kántorbandi reménykedett benne, hogy lesz magyar versenyző. Mer nehogymá? ne! Kiejthetetlen nevű szőlőfajtákban jók vagyunk. Mondjuk a furmint tűnt esélyesebbnek, na de végül a Királyudvar-féle Hárslevelű futott be! A bor világos aranyszín. Az illatban kapor, kajszibarack és ásványosság érződik. Édes, magas, de jól eldolgozott savval. Az ízben a szárított sárgabarackkal indulunk, és aztán egészen az ásványokig vezet az út, mindenféle herbás jegyeken át. 93 pont. Muhaha! De most komolyan, nem a honfiúi büszkeség okán.


98. Domaine Pietri-Geraud Banyuls Cuvée Mediterranée 2003, Languedoc Roussillon, Franciaország (Grenache, Carignan)

Vin Doux Naturel, vagyis természetes édes bor (amely, mint tudjuk, nem is olyan természetes!) Gránátszínű. Az illat eperlekvár illetve egy kissé kevésbé édes, inkább fűszeres, leginkább eper-chutney lehetne. Édes, ízben rengeteg eper nyomul (naná, mert nem hagyták kierjedni a grenache-t, perszehogy tele van eperrel!) A sav magas, a tannin éppen elkezdett kikupálódni. Bizarr módon fiatal, meg öregboros ízek egyszerre vannak jelen. 93 pont. Ja mert szép szecessziós a címke, azért!

Hát ezek a borok voltak a legdrágábbak a Top 100-ban idén, Londonban. Pár bornál jó nagyot rácsapnánk a Wine Gang kezére, párnál meg csúnyán néznénk, hogy feljebb egy-két ponttal, ha lehetne. Alapvetően azért el kell ismerni, hogy, mint mindig, most is komoly szakértelemmel lettek ezek összeválogatva, rengeteget lehet tanulni belőle.

A Borravaló londoni tudósítását a Triptipp.hu tette lehetővé. (Amiért nagyon hálásak vagyunk.)

Korábban:

1925-öst, nagy tisztelettel, befele köpünk!

A 20 legjobb biobor – újvilág (’08 London, 4. rész)

A 20 legjobb biobor – óvilág (’08 London, 3. rész)

Címkék: 2009, autochton, legdrágább, LIWF, London, Tokaj, tokaji, Top 100

← Valenciai kis boros izék Napi egy pohár borral az epekő ellen →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Boston, teadélután, bab és homár
Loading
00:00 / 00:37:17
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

  • Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Feb 19, 2026 • 00:34:54

    A Furmint február mára a legismertebb hazai fajtakóstoló lett, és idén már a 16. alkalommal rendezik meg. Pedig nem volt evidens, hogy megtalálja a helyét egy fajtára kihegyezett esemény.

  • Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Feb 11, 2026 • 00:33:29

    Lényegében új italkategória jön létre, amikor a My Spicy Cup kávéfűszereivel készítünk italt: az így készített meleg vagy hideg latték, americanók, espressók egy új dimenziót hoznak be, csak nyitottnak kell lenni rá. Halmai Judittal beszélgettünk.

  • Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Feb 4, 2026 • 00:33:55

    Bretz Bernadett bölcsésznek tanult, mégis csokimester lett. Egy véletlen találkozás hozta össze a kakaóbabbal és csokoládékészítéssel, egy külföldi út mindent megváltoztatott.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!