• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Málnás Búza lett idén az Ország Söre

2017-12-21 ● Kodela Mia

Egy málnás búzasör, a Békésszentandráson működő Szent András Sörfőzde terméke lett idén az Ország Söre a fogyasztók szavazatai alapján. A közönségdíjat egy budapesti kisüzem nyerte el.

malnas_buza_szentandrassorfozde.hu
A Beerselection sörszaküzlet és a Beerporn.hu idén is közös versenyt szervezett, amelyben a magyar kisüzemi sörfőzdék főzetei indultak az ?Ország Söre? cím elnyeréséért. Idén összesen nyolc kisüzemi főzde söreire szavazott több ezer fogyasztó. Miután a szervezők felkeresték az ország legjobb kisüzemi sörfőzdéit, akik közül 26-an neveztek a megmérettetésre. A 26 résztvevőt arra kérték, nevezzék meg azt a maximum három sört, és az őket készítő főzdét, akik szerintük megérdemelnék az Ország Söre címet. Ily módon ebben az évben a főzdék maguk közül választották ki azt a nyolc sörkészítőt, amelyekre a közönség szavazhatott.

A kampány célja idén is az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyarországi kisüzemi sörökre. A szavazatok magas száma azt mutatja, hogy egyre szélesebb kör érdeklődik a különleges minőségű, Magyarországon készülő kisüzemi sörök iránt.

Az Ország Söre címet 2017-ben a Szent András Sörfőzde Málnás Búza söre nyerte, amelyben 30% valódi málna biztosítja a kirobbanó gyümölcsösséget, az izgalmas malátaösszetétel és a hallertau perle és magnum komlók pedig a testért és a fűszerességért felelnek.

Az Ország Sörére leadott voksokkal párhuzamosan a fogyasztók bármelyik, a megmérettetésre jelentkező sörfőzdére leadhatták a szavazatukat, amelyet arra érdemesnek találtak, hogy a közönségdíjat nyerje el. Ebben az évben a Maglódi úti Főzdeparkban működő Mad Scientist a márciusi ?Év Sörfőzdéje? díj mellé az Ország Söre közönségdíját is bezsebelte.

A főzdékre történő szavazással párhuzamosan részletes sörfogyasztási kérdőívet is kitölthettek a fogyasztók, amellyel a szervezők célja a hazai sörpiac monitorozása a főzdék, vendéglátóhelyek, valamint a fogyasztók segítése érdekében. A felmérés eredményeit a szervezők részletes összefoglalóban hozzák majd nyilvánosságra, a fogyasztók által adott válaszokból kirajzolódó trendekről pedig nyomtatott kiadvány is megjelenik 2018 januárjában.

Címkék: kisüzemi sör, málnás búza, ország söre, sör, szent andrás sörfőzde

← 8 dolog, amit talán még nem tudtál a Kozelről Egy felmérés szerint csapolt legyen és magyar →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 
Loading
00:00 / 00:35:05
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!