A Másnaposok című film kapcsán merült fel több bor bloggerben is a világ körül, hogy miért is vagyunk másnaposak, és mit lehet ellene tenni. A válasz persze egyszerű, ne igyunk annyit. Betartani viszont annál nehezebb, és hát lássuk be, van, amikor elkapja az embert a gépszíj. Másnapossági kisokos, fesztiválok idejére, kezelési módszerekkel.
Megy a moziban a Másnaposok című film, és többen az internetes borissza társadalomból felkapták a fejüket: télleg, hogy is, miért is, éseztígyhogy? A sawineadvocate.com hírlevelében közölt pár észrevételt, mi pedig úgy láttuk, itt az ideje felhívni egy szakit, majd köznyelven megfogalmazni azt, mi történik a szervezetben, ha túl sokat iszunk, mivel itt a fesztiválok ideje. Nem biztos, hogy rögtön megszűnnek a tünetek, de legalább tudjuk, mi okozza őket.
Izzadás, hányinger, émelygés
Ezek az orvosi nyelven ún. acidosis tünetei. Az állapot akkor lép fel, amikor a vérünkben több sav halmozódik fel, mint amennyi kellene. Az alkohol maga nem bontja le a vérünkben található savakat, hozzátesz azonban olyan savakat, melyek addig nem voltak ott. (Az etanolt a máj alhohol-dehidrogenáz enzimje acetaldehidre bontja. Ez a mérgező vegyület felelős a legtöbb tünetért. Ezt a vegyületet az acetaldehid-dehidrogenáz ecetsavvá alakítja, így lesz többlet sav a vérben.) Minél nagyobb a vér savtartalma, annál rosszabb lesz: súlyosabb hányinger, izzadás, émelygés lép fel. Egy átlagembernek 18-24 óra alatt áll vissza a vérében a savegyensúly.
Szájszárazság, szomjúságérzet, fejfájás, bevérzett szem
Itt nem a savak, hanem a szervezet védekező mechanizmusa a felelős. A fent említett folyamat első lépcsője az, hogy a keletkezett méreganyagot a szervezet enzimekkel próbálja legyőzni. Sajnos azonban ennek egyik mellékhatása pont a fent említett acidosis, másrészt azonban van egy szint, amikor a méreganyag mértéke meghaladja az enzimekét. Itt kezdődik a probléma. Ilyenkor a májnak és a vesének sokkal több folyadékra van szüksége, hogy a méregtelenítési folyamat jól menjen. Ha nekik nincs elég, akkor elveszik onnan, ahol van. Furcsa helyzet áll elő: pisilni sokat kell, mert az a méregtelenítő folyamat része, folyadékra azonban egyre inkább szükség van, mert az is a folyamathoz kell. Így aztán a testünk minden részéből elnyert folyadék közvetíti a méreganyagot a budiba, mi pedig szépen kiszáradunk.
Étvágytalanság, zaj- és fényérzékenység, rossz kedélyállapot, ingerlékenység
A fent említett két folyamat együttes hatásai. Az etanol, acetaldehid és a különféle színező, aromásító anyagok, illetve bizonyos szeszekben található erjedés vagy lepárlás során/után keletkező szennyeződések a felelősek a tünetek kialakulásáért. Az általános vélekedés szerint a színes koktélok, sötétebb színű párlatok (rum, brandy, stb.) sokkal inkább okoznak másnaposságot. Míg ez nem teljesen bizonyított, a fenti folyamatok minden alkohol fogyasztásánál beindulnak.
Súlyosbító körülmények
A szaki szerint a kutya szőrével való gyógymód a közvélekedés ellenére nem segít a helyzeten, sőt. A folyamatok ilyenkor szépen újraindulnak, egyedül az alkohol fájdalomcsökkentő hatása miatt érezhetjük úgy, hogy vége a nyomorúságunknak.
A gyógyszerek és pirulák alkalmazása sem túl ésszerű: ezek a gyomrot és nyálkahártyáját szedhetik szét, főleg, ha van a szervezetünkben még alkohol, a gyógyszerben pedig acetaminofen, ami együtt súlyosan májkárosító hatású.
A kávé sem túl jó öltet (bár a meleg folyadék jól esik), mivel nagy a csersav tartalma, ami megint csak a gyomor nyálkahártyáját készíti ki, és koffein van benne, ami fokozza a savtermelést.
A hangos zene, az elégtelen táplálkozás és a kialvatlanság, tovább fokozzák a tünetek erejét.
Kezelés
Bár sok okosság van a neten mindenfelé, hogy mit kell csinálni, valóban keveset tehetünk, pihenésre és türelemre van szükség. Mégis, van, amivel lehet csökkenteni a nyomort.
Víz. Minél több víz azonnali bevitele. Ez egyébként már fogyasztás közben is fontos, hogy legyen honnan elnyernie a vizet a szervezetnek.
Vitaminok. C-vitamin, multivitamin és minden vitamintartalmú zöldség, gyümölcs fogyasztása. A brokkoli, karfiol és más zöldségek kiváló méregtelenítők is.
Egy kiadós reggeli. Tej, lekvár vagy méz, lényeg, hogy legyen benne cukor, vajaskifli, tojás de simán jöhet egy jó erőleves, karfiol- vagy brokkoli leves is.
Sport. Tudjuk, ez nehéz ügy, főleg émelyegve, de mozgás közben a szívünk gyorsabban ver, nagyobb mennyiségű oxigént szállít és felgyorsítja a méregtelenítést. Például egy jó fejelés a Balatonban.
Oxigén. Állati vicces, de a wikipedia közöl egy kutatást: egy 1999-es tudományos felmérés és kísérlet eredményeként, a New York Timesban megjelentetett tudósítás szerint, a másnaposság tünetei gyorsan megszüntethető,ha a beteg növelt mennyiségű oxigént kap. A kísérletben két csoportban vizsgálták az embereket, egyik csoport 80% Oxigén-20% Nitrogén összetételű ?levegőt? kapott, a másik csoport a normális 30% Oxigén- 70% Nitrogén elegyet. Az első csoportból 17%-a a betegeknek volt még rosszul a kezelés után, a kisebb oxigént tartalmazó elegyet kapó csoportból 30%. Orvosok, nővérek és búvárok jelentései szerint az oxigén adagolása a megfelelő mennyiségben a legjobb megoldás a másnaposság kezelésére.
És te, kedves olvasó, mit javasolsz?