• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

2026-08-17 ● Kántor Endre

Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

Az épületbejárásokra, vezetett tárlatokra is sokan voltak kíváncsiak, a főszerep azonban a kóstolóval összekötött előadásokon volt. A Kamrák, pincék mélye előadásban arról lehetett hallani, amiről az összeírások beszélnek. A 71-es ízek raktársétán többek között kiderült, hogy a Stauffer család sajtkészítő üzeme indította el hódító útjára hazánkban a dobozos sajtokat, közöttük 1930-ban a Medve sajtot.

Sajt- és sörkóstolót tartott a Magyar Sajtkészítők Egyesületének sajtbírája, Sipos Ádám, a First Craft Beer brand managere és a házigazda levéltár kommunikációs referense, Katona Csaba történész. Csaba később a levéltár munkatársát, Banai Zsófiát kérdezte a kora újkori magyar konyháról.

Az Örömfőzés kóstolóján Tréfás Dávid séf többek között rántott hússal, Stefánia-vagdalttal és flódnival lepte meg a kíváncsi közönséget, akiknek a modernkori magyar konyha kialakulásáról Katona Csaba nyújtott összefoglalót. Martin Imre, a Ferdinánd Monarchia Étterem vendéglőse pedig az Osztrák–Magyar Monarchia étkezési kultúrája és a hazai gasztronómia összefüggéseire mutatott rá. Az egész estés élményt a Zwack Unicum kínálata koronázta meg.

Jövőre is lesz program Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, érdemes figyelni az intézmény oldalát!

Az idei programról Katona Csabával beszélgettünk egy jót, ezt itt lehet meghallgatni:

Borravaló
Borravaló
Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja
Loading
00:00 / 00:35:25
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed

Időtartam: 00:35:25

Feliratkozás: Apple Podcasts | Deezer | Podcast Addict | RSS | Spotify

Címkék: Banai Zsófia, Ferdinánd Monarchia Étterem, first craft beer, flódni, katona csaba, kóstolóprogram, Magyar Nemzeti Levéltár, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Magyar Sajtkészítők Egyesülete, Martin Imre, Medve sajt, Örömfőzés, Osztrák–Magyar Monarchia, rántott hús, sörkóstoló, Stauffer Frigyes, Stefánia-vagdalt, Tréfás Dávid, Zwack Unicum

← KajaKaland: gasztroutazás a föld körül  Anatólia gasztrós szemmel – Nar Gourmet →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Tokaj sanyargatott tőkéi
Loading
00:00 / 38:35
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába. Az épületbejárásokra, vezetett tárlatokra is sokan voltak kíváncsiak, a főszerep azonban a kóstolóval összekötött előadásokon volt. A Kamrák, pincék mélye előadásban arról lehetett hallani, amiről az…

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!