Kevés ilyen borvidék van még a borra teremtett Kárpát-medencében is, ahol egyenértékű modern vörösöket és fehéreket lehet komponálni, mi több, pompás kései szüretelésű, netán aszúborok is készíthetők. Ne feledjük, hogy karnyújtásnyira innét, Ruszton és a Fertő körül a tokajival vetekedő természetes édesborok készülnek emberemlékezet óta, Opitz, Wenzel és Kracher urak csodás kerek furmintaszúkat komponálnak, melyekkel ma ismertebb nevek ám Londonban és New Yorkban, mint a tokajiak. A szortiment tengelyében persze a kékfrankosnak kell állnia, ennek az alapvetően karcsú struktúrájú, nagy borokra is képes kék fajtának, mert mindenki azt ismeri és mert remek borok készíthetők belőle. Ám ki lehet és ki kell tágítani az eleddig értékén alul kezelt lehetőségeket is a spektrum zöldesfehér és aranysárga irányaiba is. Azaz több fehéret és kései, illetve aszúbort kéne készíteni itten, ami látszik a Töltl Szepi Pinot blanc-jából vagy a szegény néhai Molnár Tibor zenitjéből is. Molnár Tibor épp? akkor hunyt el, amikor ezt a riportsorozatot készítettük. Látható megrendülést keltett a borászok közt a halála és teljes egyetértéssel úgy nyilatkoztak róla, mint nyitott, hallatlanul profi, nagyon emberséges, nehezen pótolható vezetőről.
A borvidék annó, a Monarchiában (by the way a filoxéra előtt fehérboros vidék volt) a Ruszt-Pozsony-Soproni borvidék része volt, ma kereken 1500-1700 hektárnyi termő szőlőt jelent. A talaj az egyik legjobb borjelleg-képző hardverre terül: a Soproni-hegység gneisz és csillámpala alaplapjára agyag, kavics, lajtamészkő vagy homokkő rétegződik, amire lösz, vályog vagy barna erdőtalaj van kenve, azaz minden adott, ami a jó, szép, nagy borhoz edáfikusan szükséges. A Soproni borvidék centrumában a Fertő-tó áll, nem mértanilag, hanem önológiailag. A 2001 óta a Világörökség részét képező Fertő (337 km2) körül ugyanis radikálisan melegebb mezoklímák foltjait találhatni, mint amilyen klíma a térség egészére jellemző. ??a Fertő tava partján az éghajlat?szembetűnőleg melegebb, úgy hogy ezen hegy nyugati oldalát csak erdők vagy szántóföldek borítják, akkor, midőn a Fertő felől jó bort termő szőlőtőkék, válogatott gyümölcsfák, mint barack, mondola stb díszlenek?, írja Fényes Elek1851-ben. Mondola! Mely pedig tényleg a mediterráneumban érzi otthon magát, Villányban a Kopáron például ő virágzik legelőször, kis híján még dalra is fakad, hogy nyitnikék. Sztem minden borvidék ezzel jön, hogy ő mecsoda szubmediterrán folt, tán még a kanadai jégborosok vagy az essexi rettenetes fehérbort drágán eladó britek is, de Sopronban van igazság a szubmediterrán hivatkozásban.
A Fertő innen, mármint Magyarország felől nézve inkább tűnik lápfélének, mintsem tónak. Végtelen nádast látsz, mely a hírek szerint a mindenféle tiri-tarka madárnépség háborítatlan bonanzája, itt gágog, cserreg, kelepel és fuvolázik mindenki, aki Európában számít valamit. Ez ugye a legnyugatabbra fekvő szikes és sztyepptó, a ránk eső rész 4/5-ét nád fedi, az osztrák rész persze hatalmas, csillogó nyílt víz, ahol mindenféle szörf-Európa-bajnokságokat rendeznek, de mi valahogy tényleg nem mindig a jó felén állunk a. Tónak. Mely tó néha fogja magát és egyszerűen eltűnik, 1865-70 között nagyítóval keresgélték a fenéken, de nem találták, délibábok kergetőztek a szikes pampán, melyet felszántottak és mindenféle épületeket emeltek rajta. De állítólag az is megesett, hogy akkorára dagadt, mint a Balaton és elnyelt vagy féltucat falut. Tárgyunk szempontjából az a fontos, hogy a nagy víz mindig jót tesz egy borvidéknek, lásd Garonne-Dordogne, Rajna-Mosel, Bodrog-Tisza, Fertő-tó. A víz temperál, visszaveri a fényt, segíti a botritizálódást és vidám élet zajlik rajta (főleg az osztrák részen). A Fertőt nyáron a vitorlázók, sétahajózók, a szörfösök és (a Balaton-szerű langy és kellemes vízben) pancsikolók lepik el, télen a korcsolyázók karistolják. Bicajjal, görkorival jól körbekarikázható, egyik pincészettől a másikig lehet suhanni, egyre gyorsuló ütemben.
Sopronban mintha ma is élne a módos gazdapolgárok és a szőlőműves poncichterek etikája. A poncichter a bohnenzüchter-ből, babtermesztőből jön, mert a szőlősgazdák a sorok közé babot is ültettek. Valószínűleg nemcsak a térkihasználás végett, hanem mert megfigyelték, hogy a bab javítja a szőlő minőségét (nitrogéntartalma okán). A poncichterek nem voltak gazdag emberek: spórolós, nehéz életű parasztpolgárok ők, akik sokat és keményen dolgoztak, német gyökerekkel, ám magyar érzelmekkel. Az intellektuálisan kevésbé igényes magyar hétköznapi tudat svábnak hív minden honi németet és le is nézi őket, nem gondolván arra, hogy ez az ország mennyi mindent köszönhet a szorgos, magas munkaetikájú ungarndeutsche parasztpolgárainak. Akiknek csak a XVIII. században betelepülő része (dunai) sváb. A soproniak egyrészt alsó-ausztriából, másrészt dél-bajorországból jöttek, első hullámuk már akkor, amikor Nagy Károly leverte az avarokat, Ödenburg első említése egy 859-es oklevélben történik!
Sopron-Ödenburg tehát bizony német város volt, ahogy a legtöbb igazi ?magyar? város német alapítású a felvidéki szász városoktól az erdélyi szász városokig. (Nagyon jól megismerhető a középkori Sopron atmoszférája Rakovszky Zsuzsa Magyar Irodalmi Díjas regényéből, a Kígyó árnyéká-ból, Magvető 2002, ajánlom minden ödenburgi lokálpatriótának). Mármost a kollektív bűnösség nevében végzett etnikai tisztogatás, azaz a kitelepítés során Magyarországról 170 ezer, több évszázada itt élő, szorgos munkájával az országot építő és magyar hazáját szerető németet űztek el, 1946 április-májusában városnyi ?svábot? telepítettek ki abból a Sopronból, mely az ő szavazataik révén maradt Trianon után Magyarország része. (1921. december 14-16. között Sopron és a régió falvai népszavazáson döntötték el, hogy hová akarnak tartozni, ez volt Trianon egyetlen komoly korrekciós aktusa, a soproniak 73 %-a szavazott Magyarországra, na őket telepítették ki.) A városból 6612 főt, a környékbeli falvakból 8272 főt. Ma már az 58 ezer soproni 70 %-a nem a városban született, azaz gyüttment. Mégis, mindenek ellenére az volt az impressziónk, mintha e sajátos határmenti városállam továbbélő polgári ethosza csillanna meg abban a mértéktartásban, összefogásban és a hosszú távú gondolkodás képességében, mely ma is jellemzi az általunk megismert borászpolgárok attitűdjét. A korrektség általában jellemzi a soproni szőlőtermelőket, említésre méltó, hogy Sopronban soha nem volt huncutság a borral, azaz ez a borvidék nem a borhamisításról híresült el. A borvidék sikereiben jelentős része van annak, hogy itt pörög az egyik legjobb magyar marketing-szakember, Rigler Zsolt, aki kicsiny, három fős stábjával állandó nyomás alatt tartja szegény borászokat, kivonszolja a boraikat a külföldi borversenyekre, ahol aztán halomszám nyerik az érmeket és folyamatos megjelenési lehetőségeket biztosít a soproni boroknak a Kékfrankos Nyártól kezdve a Páneurópai Borversenyen át a magát a borásztársadalom egyik legfontosabb és -súlyosabb bulizóhelyévé kinövő decemberi Bormarketing Konferenciáig. Ha minden borvidéken volna egy Rigler Zsolt, hátradőlhetnénk. Valaki úgyis elvégezné helyettünk a munkát.
A soproni bor általános színvonala az általam kóstolt bő tucatnyi pincészet tanúsága szerint magas, sokat fejlődött az utóbbi évtizedben. Az MLF térhódításával a hagyományosan és legendásan hűvös és húzós soproni sav szépsége megmaradt, élei viszont lecsiszolódtak, így a soproni sav jellegzetes, lendületet és gyümölcsösséget adó alapvonásává változott át a soproni bornak. Régen 3-4 napig erjesztettek a népek, nem volt MLF. Az új soproni sav kialakításában, az MLF bevett gyakorlattá válásában fontos szerepet játszottak az osztrákok, mindenekelőtt Weninger. Ez ma már közhely, mármint hogy a soproni, sőt, hogy a magyar bor nem tartana ott, ahol tart, ha nincs Weninger, nem is lihegnénk ezt túl, ha beszélgetéseink során nem maguk a soproni posztponcichterek hozták volna elő állandóan. Mármost az MLF-kérdés jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ez nem egy apróság, hanem szerintünk az új soproni bor meghatározó, központi eleme, (sav)gerince. Szerintünk ugyanis alapvetően az éles savak tudatos tompításának-csiszolásának általánossá válása tette nemzetközileg piacképessé, elismertté és sikeressé a soproni borokat. Meg persze a hozamkorlátozás, a pneumatikus prés, a temperált erjesztés és a finomabb hordójátéknak, a modern borászkodás e ma már evidens vívmányainak alkalmazása, de az egész kérdés tengelyében a sav forog. Végigkóstoltuk a borvidéket, mindenhol a délies-latinos-újvilágis vörösboroknál magasabb a sav általános szintje (talán Pfneiszéknél alacsonyabb egy fokkal), de ez ma már mindenhol egyfajta sajátos lendületként, a gyümölcsösség hardverjeként, egyszóval alapvető soproni értékként jelenik meg.
Egy-két impresszió, a teljesség igénye nélkül. Élmény kóstolni az igazi poncichter Jandl Kálmán becsületes borait, Magyar Dezső egytől-egyik jó ivású, nem unalmas munkáit a füves-ásványos Sauvignon blanc-tól a túlérett, sárga Királyleánykán át a rőt, fincsi Zweigeltig és a trüffeles stichű Kékfrankosig illetve a nehézsúlyú, mesés illatú 2005-ös Syrah-Cabenet küvéig. Taschner Kurt intellektuális és tudatos modernizmussal készíti csillogó chardonnay-pezsgőit és vöröseit. Az ember felkapja a kis fejét Ferenczy Zsolt hetes pinot-jára és kékfrankosára, előbbi feltűnően szép illatú, persze soproni savú, konyakos ízt villantó, szép darab, utóbbi lila, a 300 literes Dósa-hordó emlékét szépen őrző áfonyás-szedres-konyakos ízkomplexum. Egységesen magasan ívelnek Luka Enikő vörösei: stílusuk hallatlanul koncentrált, telt, a lecsiszolt soproni sav tengelyén forgó nem fekete, fűszeres-csokis-gyümölcsös-virágos illatú-aromatikájú borokról szól, melyek közt ott találjuk az ország (egyik) legjobb zweigeltjét. Mindenkinek jó szívvel ajánljuk az életművész Töltl Szepi izzó Pinot blanc-jait. A 2007-es zárt illatú, intenzív, acélos karakterű, nagyon jó ivású, gyümölcsös bor magas extrakttal, 13 %-os alkohollal, 7,2 g/literes jó kis soproni savakkal és érintésnyi édességgel (2,4 g/l). A 2007-esben mintha több ásvány csillogna, a koncentrált hatosat pedig hordó is szépíti. Weningerék ma biodinamikában utaznak, (magunk frászt kapunk a biodinamika homeopátikus mágiájától és a ?marhaszart a marhaszarvba? mozgalom premodern praktikáitól, a de ezt most hagyjuk). Hanem beszélgetésünk során kiderült, hogy a korábbi Weninger-sikerekben része volt bizony a koncentrációs masinának is (tetszik tudni, a vákumdesztillációs vagy fordított ozmózissal operáló sűrítőkütyüről van szó), melyet két évig alkalmaztak, 1997-99 között, nocsak. És a tanninpornak csakúgy, mint a fajélesztőnek és különféle enzimeknek, érdekes ezt így hallani, erről eddig valahogy nem esett szó.
De a legnagyobb élmény a két Pfneiszl-lánnyal való találkozás volt. Akik azon túl, hogy tündériek és nagyon szépek, nagyon komolyan veszik a szakmájukat és értenek hozzá, másfelől öröm találkozni azzal a normalitással, pozitív világhoz-való viszonnyal, az életnek avval a szeretetével és tudatos megélésével, ami sugárzik belőlük. Pfneiszléknél a pincészet szlogenje (?Így szeretem az életet?) nem üres marketing-fogás, hanem kifejezi azt a tevékeny derűt, amivel ez a szépen élő, tehetséges család él és dolgozik. (Bővebben az idei utolsó Borigóban…)
Korábban:
Zene-bora XIII – VOLT-impressziók 2.
Zene-bora V: VOLT-impressziók |
