• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Rekordszámú tétel lesz a VI. Nagy Tokaji Borárverésen

2018-02-27 ● Kodela Mia

A Tokaji Borlovagrend idén hatodik alkalommal rendezi meg a Nagy Tokaji Borárverést 2018. április 20. és 22. között a tokaji zsinagógában. A borvidék egyik legkiemelkedőbb eseményén minden eddiginél több tétel kerül majd kalapács alá.

ZAKO6074

A budapesti Gerbeaud Ház Átrium termében a sajtó előtt mutatta be az idei Nagy Tokaji Borárverés tételeit az eseményt jegyző Tokaji Borlovagrend. Az április 21-én tartandó aukción ezúttal is olyan különleges tokaji borokra lehet majd licitálni, amelyek a piacon más módon nem fellelhetők ? hangzott el a sajtótájékoztatón.

Rekordszámú bor, rekord becsérték

A Tokaji Borlovagrend tanács tagja, Laurent Comas kifejtette: az árverésen ezúttal rekordszámú, összesen 31 borra lehet licitálni, amely 24 termelőtől származik, s amelyek összesített becsértéke idén 70 millió forint. Száraz tételekből egy-egy gönci hordó (136 l), az édes borokból fél gönci hordó (68 l) és az eszencia esetében 10 liter a legkisebb megvásárolható mennyiség.

Rendkívüli minőséget ígér a 2017-es évjárat

Az árverési tételeket az előző évekhez hasonlóan most is egy szakmai borvizsgáló bizottság válogatta össze Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus, illetve Ronn Wiegand személyében, aki egyedülálló módon Master of Wine és Master Sommelier címmel is rendelkezik.

Mészáros Gabriella elmondta: idén lényegesen több borból tudtak válogatni, és azok, amelyek végül bekerültek az árverési listára, többszöri visszakóstolás során lettek minősítve. A friss hordóminták mellett palackozott tételekre is lehet majd licitálni, bár idén utóbbiak lesznek kisebbségben ? hívta fel a figyelmet a nemzetközi borakadémikus, hozzátéve: a 2017-es évjárat rendkívüli minőséget hozott mind a száraz, mind az édes borok esetében.

ZAKO5973

Nemzetközi eseményé válik az árverés

Az árverésen hazai és külföldi gyűjtők, borkereskedők, étterem tulajdonosok egyaránt licitálni szoktak. A külföldi résztvevők létszámnövelése kiemelt cél, mint azt Samuel Tinon, a Tokaji Borlovagrend alelnöke elmondta. Az egyesület az elmúlt fél évben több nagy világvárosban is végzett reprezentációs tevékenységet (London, New-York, Varsó, Washington), melynek köszönhetően idén a Londoni Pall Mall 67 klub tagjai is becsatlakoznak, és élő, online kapcsolat során licitálhatnak.

A következő lépés, hogy jövő évi aukción már az USA-ban is megvalósuljon az élő kapcsolat.

Laurent Comas kiemelte, hogy az árverés mindenekelőtt a tokaji borok nemzetközi hírnevének fenntartását és márkaépítését segíti, és mára a borvidék megkerülhetetlen eseményévé vált.

Az aukció célja, hogy bevételével segítse a Tokaji borvidék fejlődését, és így a borlovagrend képes legyen akár önállóan olyan projekteket megvalósítani, amelyek más forrásból nem vagy nehezebben jöhetnének létre: borászati tanulmányi ösztöndíjakat, fejlesztéseket és a borturizmust elősegítő eszközöket, megoldásokat.

A Nagy Tokaji Borárverés programjai már április 20-án megkezdődnek, és április 22-ig tartanak. A kísérő rendezvényekről és az aukción szereplő borokról az érdeklődők a www.tokajiborlovagrend.hu honlapon tájékozódhatnak részletesen.

← Bikavér a gasztronómiában Hova menjünk a Balaton déli partján? →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást
Loading
00:00 / 32:46
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

    Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

    Oct 16, 2026 • 32:46

    Buli közben jött az ötlet: mi lenne, ha tudatosabban lehetne fogyasztni, sőt, még egymásra is lehetne figyelni? Így indult a TipsyWisee, egy app, amely a felelős szórakozást támogatja, és az Igyál okosan! kezdményezés.

  • Az Odüsszeia ételei és italai

    Az Odüsszeia ételei és italai

    Oct 9, 2026 • 44:01

    Vajon mit ettek és ittak Odüsszeusz és társai, nem csak Trója ostrománál, de a hosszú úton hazafelé? Erről beszélgettünk Katona Csaba történésszel.

  • A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    Oct 2, 2026 • 38:17

    Sok pusztító időszak volt a magyar bor és borászat történetében, de a kilencvenes évek után úgy tűnt, hogy valami elkezdődik. Aztán ellaposodott a felívelő görbe, most meg egyenesen lefelé tart. Miért, és milyen kiút lehet? Tompa Imre borújságíróval beszélgettünk.

  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!