Négy szakmai szervezet – a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége, a Pannon Bormíves Céh, valamint a Vindependent – képviselői létre kívánják hozni a szőlő-borágazat szakmaközi szervezetét.
Ez a szervezet a szőlő és bortermelőket, valamint kereskedőket tömörítené, annak érdekében, hogy az ágazat az eddiginél összehangoltabban működhessen egymás érdekeinek kölcsönös figyelembevételével. Ezt az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlészeti és borászati albizottságának csütörtöki ülésén jelentetté be.
Az elhatározás és az ötlet sem új: erről már vagy négy éve folynak tárgyalások. Sajnos, a megvalósulás eddig váratott magára, most is csak a bejelentés történt meg. A szakmaközi, összefogó szervezetre pedig nagy szükség volna.