• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Beaujolais elhatárolódott a bemutatós bortól

2014-02-07 ● Kántor Endre

Egy beaujolais-i kistermelő az igencsak vitatott francia kézmozdulattal reklámozta borát. A címkén egy francia kistermelő mutatja be a quenelle-t, melynek egyre inkább van szélsőjobboldali kötődése. A borvidék elhatárolódott a termelőtől, a francia kézmozdulatból politikai botrány dagad.

A francia elnöki palota is leépíti borospincéjét

2013-05-02 ● Kántor Endre

Hollande elnök azzal lett híres, hogy megígérte: a gazdagok teherviselése a pénztárcájukhoz mérten arányos lesz a szegényekével. Így aztán nem meglepő, hogy a britekhez hasonlóan, a francia elnöki palota is megvált értékes borainak jelentős részétől, hogy azokat „megfizethető palackokkal” pótolja.

Nesze semmi, fogd meg jól

2012-06-21 ● Kántor Endre

Tegnap tárgyalta az Országgyűlés a bortörvény tervezetét. Illetve, szép, hangzatos, de semmitmondó hozzászólásokkal ütötték el az időt. Pedig, a jelenleginél pontosabb szabályozást készítettek elő a nem művelt ültetvények helyzetének rendezésére, hogy az ültetvények kivágása után a szőlő újratelepítési jog megmaradhasson, és a termőterület ne csökkenjen tovább. A seprővel sem lenne olyan bonyolult foglalkozni.

Kóstolóra ment találkozó helyett a brit miniszterelnök

2011-11-04 ● Kántor Endre

Érdekes hír látott napvilágot David Cameron brit miniszterelnökről, aki ausztrál látogatása során lemondott egy találkozót, hogy egy VIP borkóstolón vegyen részt.

Mégsem lehet keverni a rozét

2009-06-09 ● Kántor Endre

Hál? istennek Brüsszel elállt attól a javaslattól, amit a gazdasági válság átvészelésére találtak ki, és amely szerint olyan rozét is elő lehetett volna állítani, amely fehér- és vörösbor keveréséből jön létre.

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson
Loading
00:00 / 35:53
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson

    A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson

    Oct 29, 2026 • 35:53

    Évtizedes tapasztalatok, receptgyűjtés- és alkotás után született meg Adorjányi Máriusz és Hartyányi Norbert fotós Nyárspolgár – Világkonyha a parázs felett című könyve.

  • Gin, Erdei Zsolt, Barcelona

    Gin, Erdei Zsolt, Barcelona

    Oct 27, 2026 • 37:43

    Nem szerette a gin tonicot, majd bement Barcelonában egy gin bárba, és minden megváltozott. Azóta a Premium Gin Hungary alapítója és hitvallása szerint nem csupán italokat, de kultúrát importál: Erdei Zsolt.

  • Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

    Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

    Oct 16, 2026 • 32:46

    Buli közben jött az ötlet: mi lenne, ha tudatosabban lehetne fogyasztni, sőt, még egymásra is lehetne figyelni? Így indult a TipsyWisee, egy app, amely a felelős szórakozást támogatja, és az Igyál okosan! kezdményezés.

  • Az Odüsszeia ételei és italai

    Az Odüsszeia ételei és italai

    Oct 9, 2026 • 44:01

    Vajon mit ettek és ittak Odüsszeusz és társai, nem csak Trója ostrománál, de a hosszú úton hazafelé? Erről beszélgettünk Katona Csaba történésszel.

  • A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    Oct 2, 2026 • 38:17

    Sok pusztító időszak volt a magyar bor és borászat történetében, de a kilencvenes évek után úgy tűnt, hogy valami elkezdődik. Aztán ellaposodott a felívelő görbe, most meg egyenesen lefelé tart. Miért, és milyen kiút lehet? Tompa Imre borújságíróval beszélgettünk.

  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

YouTube

Borravaló - gasztrokultúra
Borravaló - gasztrokultúra
A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson 35:53

A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson

Gin, Erdei Zsolt, Barcelona 37:44

Gin, Erdei Zsolt, Barcelona

Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást 32:47

Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

Az Odüsszeia ételei és italai 44:02

Az Odüsszeia ételei és italai

A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság 38:17

A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége 42:03

Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

FACEBOOK

Borravaló - gasztrokultúra
Borravaló - gasztrokultúra
2.2KGasztrokocsma
Kacsacsászár, libaplejskavica, céklalében marinált tarjasaslik, cserépedényben sült bab, zöld piláf, csöves kukoricakenyér, hamis kimcsi uborka,…+
Borravaló - gasztrokultúra
Borravaló - gasztrokultúra
20 óra ago
Kacsacsászár, libaplejskavica, céklalében marinált tarjasaslik, cserépedényben sült bab, zöld piláf, csöves kukoricakenyér, hamis kimcsi uborka, olívaolajban érlelt zöld paradicsom - folytassuk? A Nyárpolgár - Világkonyha…

Kacsacsászár, libaplejskavica, céklalében marinált tarjasaslik, cserépedényben sült bab, zöld piláf, csöves kukoricakenyér, hamis kimcsi uborka, olívaolajban érlelt zöld paradicsom - folytassuk? A Nyárpolgár - Világkonyha a parázs felett szerzőjével, Adorjányi Máriusszal beszélgettünk!

🎧 Érdemes meghallgatni!
👇 link a hozzászólásoknál

#nyarspolgar #adorjanyimariusz #nyarspolgarbbq #grill #grillezes #parazs #grillkultúra #Világkonyhaaparázsfelett #hvgkönyvek #bbqpitbox #borravaló_gasztrokultúra #Borravaló #gasztrokultúra

1321
Share
Share on FacebookShare on XShare on LinkedInShare on WhatsApp

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!