• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Zsadányi aszú sütőtökös sajttortával

2017-11-30 ● Kodela Mia

Elérkezett megint az év aszús időszaka, meg a karácsonyi ízeké. A tradicionális, családi süteményeken kívül minden évben keresek valami újat is, amihez érdemes az ünnepek borát, egy palack tokaji aszút bontani. 

Bármennyire szeretek sütni, az ünnepek alatt még ezt is meg lehet unni, ráadásul ilyenkor állandóan egyszerre kéne mindent a sütőbe tenni, így ez a sajttorta pont kényelmes megoldás lesz. Viszonylag gyorsan elkészül, és még variálható is, attól függően, hogy mit szeretünk, és persze az aszúhoz is tökéletes.

Én most a Zsadányi Szőlőbirtok és Pincészet 2013-as Tokaji Aszúját nyitottam mellé, ami egy fiatal, gyümölcsös bor. Nyilván az egyik jó tulajdonsága az aszúknak, hogy hosszan érlelhetőek, de az a trend, hogy fiatal, néhány éves tételeket is bontsunk, és ne őrizzünk minden palackot a végtelenségig, nekem nagyon szimpatikus. Teljesen más arcát mutatja ilyenkor a bor, és több lehetőségünk van kísérletezni gasztronómiai szempontból is. Emellé a sütemény mellé például nem választanék egy érlelt, 15 éves aszút, hiszen nem harmonizálnának az ízek, ez a ?13-as aszú viszont megoldást jelent erre a problémára, és így nem kell lemondanunk a desszertborról sem. A narancs, a mangó, a sütőtök, a krémesség mellé a gazdag, de nem túlzó textúra, és az élénk savak jól illenek, és a díszítéshez használt (meg persze bőven mellé csorgatott) sós karamell is szépen reflektál a tokaji karakterre.

Tállyai aszú, szeptember 10. és október 29. között, több első osztályú dűlő terméséből szüretelve. Az aszúszemeket egészséges és töppedt bogyókból préselt, még erjedésben lévő mustban áztatták. A préselést követően a teljes mennyiséget felhasználták felöntés, hígítás nélkül. Az erjesztés és az érlelés 220 literes használt hordókban történt.

Alkoholtartalom: 9,5%
Savtartalom: 8 g/l
Maradék cukor: 179 g/l
Cukormentes extrakt: 46 g/l

IMG_9677

Sütőtökös sajttorta

200 gr keksz (én most kakaósat használtam, de bármilyen lehet)
100 gr vaj
400 gr fehércsokoládé (felolvasztva)
250 gr natúr sajtkrém
250 ml habtejszín
250 gr mascarpone
250 gr sütőtökpüré
2 zacskó zselatinpor (amit nem kell áztatni és melegíteni!)
kandírozott mangó
reszelt narancshéj
ha kell, akkor porcukor

Első lépés, hogy a sütőtököt vágjuk minél apróbb kockákra, és csak egy nagyon kevés vízzel együtt pároljuk meg teljesen, hagyjuk kihűlni és turmixoljuk krémesre. Ezután a kekszet törjük össze, adjuk hozzá az apróra vágott kandírozott mangót (most éppen találtam a boltban, de teljesen jó hozzá a cukrozott narancshéj, vagy az aszalt füge is), a felolvasztott vajat, majd a tortaformába tett sütőpapírra terítsük szét, és nyomkodjuk bele, rakjuk a hűtőbe.

Vízgőz fölött olvasszuk fel a fehércsokoládét, és hagyjuk, hogy szobahőmérsékletűre hűljön. A sajtkrémet, a mascarponét, a csokoládét, a sütőtökpürét, a lereszelt narancshéjat, és a felvert tejszínhabot keverjük össze. Ha kóstolásra nem elég édes, akkor tegyünk hozzá ízlés szerint porcukrot, végül a zselatint. Öntsük a masszát a keksz alap tetejére, és tegyük hűtőbe legalább egy éjszakára, amíg megdermed, és szépen lehet szeletelni. Tapasztalatból mondom, hogy nem érdemes kispórolni a zselatint, anélkül maximum pohárkrém lesz belőle. A tetejére én sós karamell krémet csorgattam díszítésnek, – meg mert annál kevés jobb dolog van a világon – de tetszés szerint lehet dekorálni.

És ne felejtsen el senki #koccintsaszuval hashtaget használni a fotók mellé idén se!

Címkék: #KoccintsAszuval, aszú, Koccints Aszúval, Tállya, Tokaj, tokaji aszú, zsadányi szőlőbirtok

← Tokaji aszút az ünnepekre! – #KoccintsAszuval 2017 Ha február, akkor furmint! →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Boston, teadélután, bab és homár
Loading
00:00 / 00:37:17
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

  • Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Feb 19, 2026 • 00:34:54

    A Furmint február mára a legismertebb hazai fajtakóstoló lett, és idén már a 16. alkalommal rendezik meg. Pedig nem volt evidens, hogy megtalálja a helyét egy fajtára kihegyezett esemény.

  • Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Feb 11, 2026 • 00:33:29

    Lényegében új italkategória jön létre, amikor a My Spicy Cup kávéfűszereivel készítünk italt: az így készített meleg vagy hideg latték, americanók, espressók egy új dimenziót hoznak be, csak nyitottnak kell lenni rá. Halmai Judittal beszélgettünk.

  • Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Feb 4, 2026 • 00:33:55

    Bretz Bernadett bölcsésznek tanult, mégis csokimester lett. Egy véletlen találkozás hozta össze a kakaóbabbal és csokoládékészítéssel, egy külföldi út mindent megváltoztatott.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!