Áttörés nincs, 2004 nehéz év volt

Nehéz év volt a 2004-es szőlőművelésileg, borászatilag. Ezt az évjáratot mutatta be a Tokaj Reneszánsz a Gundelben. Tanulságos kóstoló, amelyen talán a legfőbb tanulság az, hogy az irányvonal még mindig zavaros némiképp, csak aztán nehogy Tokaj két szék közül seggel a padlón kössön ki. A Borravaló kóstolókommandója súlyos nemzetközi koalíciós csapatokkal kiegészülve vetette magát a maradék cukrok közé.

Való igaz, a 2004-es év az nagyon nehéz volt. Ha tetszenek emlékezni, ebben az évben volt a legnagyobb sárdagonya a Szigeten, és ez az esős nyár Tokajnak is odavert. Aztán jött egy meleg, de párás ősz, amikor nem aszúsodott, inkább rohadt a szőlő. Küzdelmes év volt, annyi szent.

A reneszánszosok mégsem mondhatják azt, hogy bocs, ez az év inkább kimarad, úgyhogy szépen megtartották a szokásos évjáratkóstolót, aztán mindenki oldja meg, ahogy tudja… Ettől aztán a mezőny némiképp vegyessé vált, felhozatalban és minőségben egyaránt. Annyit mindenesetre sikerült rögtön az elején leszögezni, hogy a tavalyi évjárat bemutató (2003-as aszúk) után idén mégjobban kidomborították a száraz fehéreket, ami 1) trendnek nagyon jó, harsogjon a média is a száraz könnyed friss reduktív tokajiktól is 2) nyilván, akinek nem sikerült jól az aszúja 2004-ben, inkább domborít a friss borokkal.

Stevie Kraft volt az előőrs, aki rögtön az elején az Alexelenciásba (igen, maga az ausztrál nagykövet, nagytudású borbarátunk) botlott, úgyhogy a csapat rögvest kiegészült egy ausztrál nagykövettel. Ketten nyomatták végig a rendezvényt, később csatlakozott Kántorbandi, a Svejci Bicska, és az Igazi Kisfröccs. Súlyos társaság, annyi bizonyos. A kóstolóban ismételten nem tudunk minden bort leírni, csak ami gondolatébresztő volt, vagy csak nagyon tetszett.

Nyitni az Oremus finomszavú mesterénél, Bacsó Andrásnál sikerült, aki nettó egy fajta borral érkezett, 2006-os furminttal. Azt mondta, az Oremus nem is készített 2004-ben aszút (lám, ők kerek perec megmondták), és hogy még se egy üres asztal mögül köszöntse a sok borisszát, úgyhogy hozta a legfrissebb Mandolást. Ami jó. Kérem szépen, a 2006-os Mandolás Furmint az nagyon ott van. Illata zártan indul, de aztán kamilla/körte/citrusfélék sorrendben nyílik megfele, aztán az ízben a fehér virágok, és egy kis fanyar körte köszönnek, meg egy kis fa, mindez markáns, de eldolgozott savak társaságában. Jó.

És ami még jobb, hogy magnum palack is készül, úgyhogy a gyűjtők kezdhetnek kipakolni a borhűtő alsó polcáról. A magnum, ami a normál 7,5 decis palack duplája, azért jó, mert lassabban vénül benne a bor. Tehát hosszanfriss.

Orosz Gáborhoz slattyogtunk tovább, és húha. Meg vvvaaaassssztamindenit! Ha ez a nagy tokaji szárazbor dolog bejön, akkor azoknak a boroknak olyanoknak kell lenni, mint ezek. Hatalmas óriási borokról van szó, szigorúan technológiamentesen készítve, kézművesség, önkorlát, fegyelem. A furmint a Betsek dűlőből férfiasan odaverős, 15-ös alkoholtartalommal, illatában ásványos/petrolos, az íze viszont egészen gyümölcsös. A hárslevelű a Nyulászó (20%) és a Király (80%) jött össze,  kedvesebb egy kicsit, hasonlóan masszív alkoholtartalommal, itt ott kis trópusiasság is van az ízben, meg némi hársméz, ami egy száraz bor esetében elég érdekes, de ott volt. Masszív, nagy testű borok ezek, amit valószínű csak a trútájp fájnsmekkerek értékelnek majd, mert az átlagfogyasztónak ez talán kicsit sok.

A Disznókőnél megjelent a csavarzár. A 2006-os furmintjuk tetején láttuk, Alexelenciája – ausztrál lévén -, lelkendezett is erőst, hogy mindjárt itt az Újvilág, temetjük a parafát. No azért ott még nem tartunk. A bor illatra is, ízre is fehér virágokat, és citrusféléket mutat, hersegős, friss savak közepette. Inkább ivós, mint gasztróbor, bár halak mellé nem lehet rossz választás. Hárslevelűjüket még hagyományosan dugózott palackból kaptuk, kerekebb lágyabb, nőiesebb történetről van itt szó, hársvirág illattal, ízzel, meg egy kicsi barackkal a savak valahogy simulékonyabbak, bár magas savtartalomról van itt is szó, ahhoz kétség sem fér.

Dereszláéknál érdekességképpen megnéztük a Zempléni sauvignon blanc-t 2007-ből. Adott egy teljesen fajtajelleges sauvignon blanc – azaz füves illat, citrusos, egreses íz. De az ízéből és a testességéből üvölt, hogy tokaji, hogy vulkanikus talaj volt alatta. Izgalmas bor. Szegi 2006-os furmintjuk petrolos illatű, ízre virágos/citrusos/ásványos, meg egy kis körteíz, a szottyadtabból. Magas sav, és izmos test. Izgalmas címkékkel új piac felé is nyitnak, a Dorombor két (száraz és édes) kivitele olcsóbb, egyszerűbb tételnek készül, igazi bulibornak, emellett persze hozza a minőséget – kell Tokajnak is ilyen, kell a diverzifikált portfolió, manapság bortérség labdába nem rúghat szép, változatos termékpiramis nélkül.

A Pendits furmint határozottan almaillatú és ez az ízben is megjelent. Stefan Baumkauf, fantasztikus propellernyakkendőjében felhomályosított minket, hogy ez a bioművelésnek tudható be, nem használnak fajélesztőt ugyanis. A bor egyébként testes, szép dolgozat, az alma/citrus vonalon kívül jelentősebb ásványosságot is felvonultat. A később megkóstolt ’04-es hatos aszújukkal azonban Stevie Kraft nem volt kibékülve. Az illatában határozottan borsos jegyeket mutatott, amivel nem tudott mit kezdeni… Kántorbandinak meglehetősen tetszett ez a fűszeresség, bár kétségkívül meglepve kapta ki ormányát a pohárból elsőre, csak, hogy visszadughassa ismét. De nagyon tetszett a 2007-es furmint hordóminta is Penditsék mádi szőlejéből, olajos, testes, elképesztő koncentráció.

A mindig fess Stefan

Dusóczky Tamás bácsinak először is hatalmas nagy riszpekt, hogy pörög, csinálja a legfundamentalistább tokaji vonalat. Száraz szamorodnijával fordultunk a nehezebb tételek irányába. A bor illata totális kenyeres oxidáltságot mutat, akár, ha sherry lenne. Az íze viszont nagyon szép olajos-diós, alig savval. Izgalmas tétel, a kompromisszummentesen klásszikus vonalból. Tamás bácsi amúgy azt mondta, új kísérletbe kezd, aranydugóval rak le aszúkat 500 évre, húszévente lehet majd kóstolni. Ahogy ismerjük a világ állását, az első 3-4 kóstolót még személyesen vezeti majd.

Tamás bácsi és Alexelenciás eszmét cserélnek

Samuel Tinon ötös aszújával fordultunk a szégyentelen méznyalás rögös útjára. Azt ezeken a biteken már többször leírtuk, hogy Tinon úr aszúi hidat jelentenek a régi és az új technológia között. Amelyet Tinon úr egyébiránt a maga részéről nem ért, mármint, hogy mi ez az egész technológiai vita a borai kapcsán, merthogy alapanyag van, és kész, azt kell megpróbálni nem elszúrni a borházban, meg a pincében. Egyetlen fajta borral jöttek, egy 2004-es ötputtonyossal. Illatra kenyérhéj és bothrytisz érezhető, kis oxidáltság mellett. Az íz rendkívül komplex, az illathoz képest könnyebb testtel, mint várná az ember: datolya, füge, dió és bothrytizált szőlő mutatkozik a szájban, magas savval, és közepesen erős alkohollal. Hordóminta volt amúgy, a palackozás májusban kezdődik.

Tinon büszkeségei

Pedagógiai jelleggel kóstoltunk az Alexelenciással ötféle aszút a Hétszőlőnél. Ő a Hárslevelű ötös aszút emelte ki a sorból, ami tényleg hársmézes, Stevie Kraftnak viszont a kövérszőlő aszú tetszett, amely nem kövér, viszont fanyarabb, rusztikusabb. Kántorbandi a háromputtonyost emelné ki: virágos illatával, könnyedségével, friss gyümölcseivel jól iható alternatívája több puttonyos nővéreinek. A Hétszőlő sor egyébként puttyonszámtól függetlenül bámulatosan egységes színű, elegáns borok. Itt találkoztunk össze mösziö Nicolas-val, a Pajzos-Megyer rozéban sem járatlan kalandrégész borászával. Rögvest vidáman sértegetni kezdték egymást az ausztrál versenyzővel, fachips az egyik oldalon, hozzáadott cukor a másikon, hányták egymás szemére az etikátlan technológiákat jókedvvel, bőséggel.

Árvay János hatos aszújával ért véget a móka, amely aszú határozottan sötét színű, illatra pörkölt mandula jön be. Az íz mézes, nagyon nagyon hosszan tartó lecsengéssel, elegáns, egy kevés szárított gyümölccsel és törökmézzel megtámogatva.

Ha lehet tanulsága a napnak, az volna – azon kívül, hogy ezerszer el lett már mondva, hogy tessék közbe vizet inni, és ez itt sajna nem volt megfelelően megoldott – hogy Tokaj nagyon nem egységes. Sokan mennek nagyon sokféle irányba. Ami alapvetően nem baj, mert kísérletezni kell, amíg a borvidék megtalálja magát. De a világon egyedül itt készül aszú, ami mindig is luxusbor volt – és lesz – talán ehhez kellene ragaszkodni. Futó projekt a “Nagy Tokaji szárazbor” elkészítése. Ami frankó dolog, éljenek a terroiristák. De itt a kiállításon egy-két kivételtől eltekintve, nem találkoztunk olyan borral, amelyet ilyen cím alatt lehetne forgalmazni. Szóval továbbra is az útkeresés zajlik és eltart még egy darabig, amíg Tokajról mindenkinek ugyanaz jut majd az eszébe, Alaszkától Olaszliszkáig.

Korábban:

Miért éppen Alaszkában miért éppen tokaji?

Rozé készül Tokajban

 

Befűthet a szerencsi erőműnek az UNESCO

Soha ilyen drága aszú nem volt

Aszúvadászat a Mandolás-dűlőben

Rákóczi rendszeréhez tér vissza Szepsy

Tokaj-wars II.: Ausztrália előnyben

A három testőr és a maradék cukor

Hozzászólások

  1. mondta

    6. Rookie 2008-05-05 12:04:34

    Na, hát akkor miért nem lehet bodzaízről beszélni? :)))

    Amúgy köszönöm a Kántorbandi a választ, szeretlek, mert jókat válaszolsz…
    most már világos, hogy mire gondoltatok. De a félreértések elkerülése végett nem lenne egyszerűbb a konkrét virágról beszélni? A “fehér virágok íze” nekem még mindig kicsit ködös (biztos illatról van itt szó). Bodza: oké. Akác: oké – de ez a kettő nagyon küldönbözik, hen? Ha egy konkrét bor kapcsán azt írod: fehér virágok, akkor melyikre gondolsz?

    Amúgy király ez az irány, nem gondoljátok? írhatnátok pár ilyen infót, amit most Kántorbandi írt…

    5. Kántorbandi 2008-05-05 07:23:54

    Rookie!
    Szeretlek, mert jókat kérdezel. Kell, hogy legyen egy közös nyelv a bor leírásában, hogy értsük egymást. Ha mindenki tündérfingról ír, nagy lesz a káosz. A virágos illat kétfelé ágazik. Az egyik a fehér virágok halmaza, a másik a nem fehér, parfümös virágoké. Az elsőbe tartozik pl. a bodza, az akác. A másodikba meg mondjuk az ibolya. A WSET azért jó, mert a nagyobb halmazok felől közelít, és mindenki ott állhat meg, ahol akar. Azon lehet vitatkozni egy bornál, hogy narancsvirág vagy bodza illata van-e inkább, de abban egyetérthet mindenki ugyanennél a bornál, hogy amikor virágos illatot, ízképet említünk biztos, hogy nem parfümös virágokra gondolunk. Egy leírásban ez azért fontos, mert aki ismeri ezeket az alapfogalmakat, olvasva is képet alkothat a leírt tételről. Bár néha úgy tűnik, hogy találomra bök rá az ember egy ilyen jelzőt a leírt borra, hidd el, ez nincs így :D :D :D

    4. Stevie Kraft 2008-04-30 18:38:48

    Rookie!
    MIlyen színe van a bodzának, hmmm?

    3. Rookie 2008-04-30 14:47:46

    Nekem mégis a “fehér virágok íze” hasonlat tetszett a leginkább, amin felbuzdulva lesétáltam a ligetbe és megkóstoltam egy kutyatej pár szirmát és összehasonlítottam egy hóvirággal.

    Meg kell mondanom, hogy a hasonlat nem állja meg a helyét, ugyanis a fehér virágok is eltérő ízvilággal rendelkeznek. A kutyatej szirma ízben leginkább a Belügyminisztérium illatára hajaz, a hóvirág viszont a kőszáli sas frissen tojt tojásának fehérjéjére…

    Egy szó, mint száz, ne fárassz már Sztivi, ezekkel a való élettől elrugaszkodott hasonlatokkal, ezeket hagyd meg a verselőknek. Előre mondom, hogy ha azzal jössz, hogy a WSET szerint is van ilyen íz, az nem legitimálja e kijelentéseket, sőt, ha, akkor inkább Kántorbandit is lebeszélem diplomájának hirdetéséről…
    Ettől függetlenül király a cikk, olyan jó, mint barna fatörzsek íze…

    2. Stevie Kraft 2008-04-29 16:40:48

    Pelogi!
    Nem fanyalgás az, de hát nem láttál a cikk alatt (X)-et következésképpen nem csupa lelkendezés a borújságíró élete. Merthogy utóbbi szüli aztán azt, hogy a tokaji alapvetően világhírű, csak magyarországon kívül sehol sem ismerik.

    1. pelogi 2008-04-29 14:36:03

    A fanyalgós mindenségit neki.
    Erről meg már ne is beszéljünk: “trútájp fájnsmekkerek”!!! ÉdesJóisten!
    A cikk persze így is jó.

Minden vélemény számít!