• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

B-kategóriás gagyival népszerűsítenék Tokajt

2015-03-31 ● Kántor Endre

Sikerült egy olyan népszerűsítő filmet összehozni Tokajról, amely egy az egyben idézi a 80-as évek klasszik 3 puttonyos aszúinak világát. Avíttas, értelmetlen és inkább rombol, mint épít. Viszont sok benne a cukor.

Még le sem ülepedett bennem a bormarketing és borjog konferencia tanulsága (Albert Gazda mindent elmondott róla itt), mely szerint kb. ott tartunk, mint 20 éve bormarketing tekintetében, azaz pontosan definiált célok nélkül félreértelmezett eszköztárral lövöldözünk mind a külföldi, mind a belpiacra, amikor megláttam ezt a hírt. Kicsit haboztam, hogy megnézzem-e, de végül is győzött a kíváncsiság: végül is kénytelen vagyok megnézni, győztem meg magam. Az első intő jel a filmről szóló cikk címe volt: Ezzel a filmmel indul világot hódítani Tokaj. Az ilyesmiből szoktak a nagy pofára esések lenni, gondoltam, és mint később kiderült, nem alaptalanul. De ne szaladjunk ennyire előre?

B-kategóriás-Tokaj

Az angol nyelvű filmet a Vinum Tokaj International LLC készítette ?a legjobb nevű pincészetek és vendéglátóhelyek összefogásával.? Megvan ez a cég? Igen, azé a Balla Attiláé, aki tavaly szeptemberben egy kaliforniai bíróságon csaknem ötmilliárd forintra perelte a magyar állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt-t. Az ok az volt, hogy 2 millió palack 3 puttonyos aszúból csak 250 ezret szállított le a kerház, mivel Balla Attila szerint az állami cég hamis bort adott el, ami anyagi és presztízsveszteséget okozott. A Tokaj Kereskedőház szerint azonban az amerikaiak a kerház korábbi vezetésével összejátszva hamisították meg a bort. A vita elmérgesedett, mindketten feljelentést tettek, a hír persze nyilván több kárt okozott Tokajnak és Magyarországnak, mint amennyi pluszt hozott volna a 2 millió palack aszú (?) összesen.

Hát kérem, itt az újabb dobás, melynek hatása kb. a fentiekhez mérhető lesz. A Come With Me To Hungary produkciós irodája a nagy múltú Lava Production, egy Kaliforniában és Torontóban is bejegyzett társaság, mely olyan ismert filmekkel büszkélkedhet, mint a Thunder Road, az In Between, a The Architect, ill. a nálunk is forgalmazott Hazug igazság. Az összes filmet az albán Fatmir Doga rendező és a vajdasági gyökerekkel rendelkező Gabriel Gee Koncz producer jegyzi. Masszívan B-filmesek, ha ez nem derült volna eddig ki.

Sztár műsorvezetőnek pedig Kimberley (Kim) Parnellt szerződtették, akiről sok mindent szintén nem tudni, de némi internetes kutatómunkával kiderül, hogy táncos, színész és műsorvezető.

Hát ez eddig nem túl biztató, de ne legyenek előítéleteink, csapjunk bele. A film az alkotók szerint három pillérre épül: 1) a borvidék legmegbízhatóbb, kimagasló minőségű borkészítés mellett elkötelezett borászatainak és legjobb borainak/borkülönlegességeinek bemutatása, 2) a helyi gasztronómia: hagyományos és kevésbé hagyományos magyar ételek tokaji borokkal történő párosítása, valamint 3) történelmi, kulturális látványosságok és szabadidős programok bemutatása.

Már a kezdő képsorok kiverték a biztosítékot nálam. Egyszerűen nem tudom elképzelni, honnan szedték a betűtípust, szerintem maguk csinálhatták, mert már webfontsban sem elérhető ilyesmi. Viszont jól megy hozzá a zene, amely szintén a magyar hagyományokat hangsúlyozza. És aztán 24 percen keresztül azt nézzük, ahogy Kim Parnell néhol blairwitches kézikamerás, néhol másodéves újságíró szakos interjú kamera beállításokkal végigjárja többek között az Első Mádi Borházat, a Szent Tamás Pincészetet, a Szepsy Pincét, a Patrícius Borházat, a Gusteau Kulináris Élményműhelyt, az Anyukám Mondta étteremet és az Andrássy Rezidenciát. Aranyos, állandóan mosolyog, nem hipokritán sovány, mindenre rácsodálkozik, és egyszerűen imád itt lenni, minden szupi-szuper. Ami még nem is lenne gond: végül is a film amerikai terjesztésre készült, nem? Hát, nem egészen. A készítők a film terjesztését ?különböző hazai és észak-amerikai on-line felületeken, valamint kanadai és amerikai gasztronómiai csatornákon tervezik. A promócióba a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete is bekapcsolódik a saját csatornái segítségével.? Döntse el mindenki maga, de szerintem ezt nem kellene annyira erőltetni.

Címkék: bormarketing, marketing, Tokaj, turizmus, Vinum Tokaj International

← Sokat kell még innunk Kamu a kínai második hely bortermelésben →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson
Loading
00:00 / 35:53
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson

    A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson

    Oct 29, 2026 • 35:53

    Évtizedes tapasztalatok, receptgyűjtés- és alkotás után született meg Adorjányi Máriusz és Hartyányi Norbert fotós Nyárspolgár – Világkonyha a parázs felett című könyve.

  • Gin, Erdei Zsolt, Barcelona

    Gin, Erdei Zsolt, Barcelona

    Oct 27, 2026 • 37:43

    Nem szerette a gin tonicot, majd bement Barcelonában egy gin bárba, és minden megváltozott. Azóta a Premium Gin Hungary alapítója és hitvallása szerint nem csupán italokat, de kultúrát importál: Erdei Zsolt.

  • Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

    Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

    Oct 16, 2026 • 32:46

    Buli közben jött az ötlet: mi lenne, ha tudatosabban lehetne fogyasztni, sőt, még egymásra is lehetne figyelni? Így indult a TipsyWisee, egy app, amely a felelős szórakozást támogatja, és az Igyál okosan! kezdményezés.

  • Az Odüsszeia ételei és italai

    Az Odüsszeia ételei és italai

    Oct 9, 2026 • 44:01

    Vajon mit ettek és ittak Odüsszeusz és társai, nem csak Trója ostrománál, de a hosszú úton hazafelé? Erről beszélgettünk Katona Csaba történésszel.

  • A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    Oct 2, 2026 • 38:17

    Sok pusztító időszak volt a magyar bor és borászat történetében, de a kilencvenes évek után úgy tűnt, hogy valami elkezdődik. Aztán ellaposodott a felívelő görbe, most meg egyenesen lefelé tart. Miért, és milyen kiút lehet? Tompa Imre borújságíróval beszélgettünk.

  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

YouTube

Borravaló - gasztrokultúra
Borravaló - gasztrokultúra
A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson 35:53

A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson

Gin, Erdei Zsolt, Barcelona 37:44

Gin, Erdei Zsolt, Barcelona

Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást 32:47

Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

Az Odüsszeia ételei és italai 44:02

Az Odüsszeia ételei és italai

A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság 38:17

A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége 42:03

Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

FACEBOOK

Borravaló - gasztrokultúra
Borravaló - gasztrokultúra
2.2KGasztrokocsma
A nyúl szerepe a gasztronómiában. Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Debrecenben a „Csak Nyúl” fesztivált, ahol…+
Borravaló - gasztrokultúra
Borravaló - gasztrokultúra
2 nap ago
A nyúl szerepe a gasztronómiában. Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Debrecenben a „Csak Nyúl” fesztivált, ahol már sokadszorra mérték össze tudásukat a nyúlhúsból főző csapatok. Az…

A nyúl szerepe a gasztronómiában. Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Debrecenben a „Csak Nyúl” fesztivált, ahol már sokadszorra mérték össze tudásukat a nyúlhúsból főző csapatok. Az már korábbi adásunkból kiderült, hogy ez a semleges ízű fehér hús az egyik legnagyobb fehérjeforrás, ráadásul kifejezetten alacsony a zsírtartalma, most Juráskó Róbert, a Nyúl Terméktanács elnöke és Magos Zoltán séf recepteket és tapasztalatokat osztottak meg - hallgassátok meg!

👉Mikor? Vasárnap reggel 9-kor
🎧Hol? radiocafé FM98.0 Budapest
📻 Online: radiocafe98 pont hu
és ott a 📱radiocafé98 app is!

#nyúl #csaknyúl #nyúlhús #magoszoltán #juráskóróbert #nyúlterméktanács
#borravaló_gasztrokultúra #Borravaló #gasztrokultúra #radiocafe98 #radiocafe98_official

401
Share
Share on FacebookShare on XShare on LinkedInShare on WhatsApp

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!