B-kategóriás gagyival népszerűsítenék Tokajt

Sikerült egy olyan népszerűsítő filmet összehozni Tokajról, amely egy az egyben idézi a 80-as évek klasszik 3 puttonyos aszúinak világát. Avíttas, értelmetlen és inkább rombol, mint épít. Viszont sok benne a cukor.

Még le sem ülepedett bennem a bormarketing és borjog konferencia tanulsága (Albert Gazda mindent elmondott róla itt), mely szerint kb. ott tartunk, mint 20 éve bormarketing tekintetében, azaz pontosan definiált célok nélkül félreértelmezett eszköztárral lövöldözünk mind a külföldi, mind a belpiacra, amikor megláttam ezt a hírt. Kicsit haboztam, hogy megnézzem-e, de végül is győzött a kíváncsiság: végül is kénytelen vagyok megnézni, győztem meg magam. Az első intő jel a filmről szóló cikk címe volt: Ezzel a filmmel indul világot hódítani Tokaj. Az ilyesmiből szoktak a nagy pofára esések lenni, gondoltam, és mint később kiderült, nem alaptalanul. De ne szaladjunk ennyire előre…

B-kategóriás-Tokaj

Az angol nyelvű filmet a Vinum Tokaj International LLC készítette „a legjobb nevű pincészetek és vendéglátóhelyek összefogásával.” Megvan ez a cég? Igen, azé a Balla Attiláé, aki tavaly szeptemberben egy kaliforniai bíróságon csaknem ötmilliárd forintra perelte a magyar állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt-t. Az ok az volt, hogy 2 millió palack 3 puttonyos aszúból csak 250 ezret szállított le a kerház, mivel Balla Attila szerint az állami cég hamis bort adott el, ami anyagi és presztízsveszteséget okozott. A Tokaj Kereskedőház szerint azonban az amerikaiak a kerház korábbi vezetésével összejátszva hamisították meg a bort. A vita elmérgesedett, mindketten feljelentést tettek, a hír persze nyilván több kárt okozott Tokajnak és Magyarországnak, mint amennyi pluszt hozott volna a 2 millió palack aszú (?) összesen.

Hát kérem, itt az újabb dobás, melynek hatása kb. a fentiekhez mérhető lesz. A Come With Me To Hungary produkciós irodája a nagy múltú Lava Production, egy Kaliforniában és Torontóban is bejegyzett társaság, mely olyan ismert filmekkel büszkélkedhet, mint a Thunder Road, az In Between, a The Architect, ill. a nálunk is forgalmazott Hazug igazság. Az összes filmet az albán Fatmir Doga rendező és a vajdasági gyökerekkel rendelkező Gabriel Gee Koncz producer jegyzi. Masszívan B-filmesek, ha ez nem derült volna eddig ki.

Sztár műsorvezetőnek pedig Kimberley (Kim) Parnellt szerződtették, akiről sok mindent szintén nem tudni, de némi internetes kutatómunkával kiderül, hogy táncos, színész és műsorvezető.

Hát ez eddig nem túl biztató, de ne legyenek előítéleteink, csapjunk bele. A film az alkotók szerint három pillérre épül: 1) a borvidék legmegbízhatóbb, kimagasló minőségű borkészítés mellett elkötelezett borászatainak és legjobb borainak/borkülönlegességeinek bemutatása, 2) a helyi gasztronómia: hagyományos és kevésbé hagyományos magyar ételek tokaji borokkal történő párosítása, valamint 3) történelmi, kulturális látványosságok és szabadidős programok bemutatása.

Már a kezdő képsorok kiverték a biztosítékot nálam. Egyszerűen nem tudom elképzelni, honnan szedték a betűtípust, szerintem maguk csinálhatták, mert már webfontsban sem elérhető ilyesmi. Viszont jól megy hozzá a zene, amely szintén a magyar hagyományokat hangsúlyozza. És aztán 24 percen keresztül azt nézzük, ahogy Kim Parnell néhol blairwitches kézikamerás, néhol másodéves újságíró szakos interjú kamera beállításokkal végigjárja többek között az Első Mádi Borházat, a Szent Tamás Pincészetet, a Szepsy Pincét, a Patrícius Borházat, a Gusteau Kulináris Élményműhelyt, az Anyukám Mondta étteremet és az Andrássy Rezidenciát. Aranyos, állandóan mosolyog, nem hipokritán sovány, mindenre rácsodálkozik, és egyszerűen imád itt lenni, minden szupi-szuper. Ami még nem is lenne gond: végül is a film amerikai terjesztésre készült, nem? Hát, nem egészen. A készítők a film terjesztését „különböző hazai és észak-amerikai on-line felületeken, valamint kanadai és amerikai gasztronómiai csatornákon tervezik. A promócióba a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete is bekapcsolódik a saját csatornái segítségével.” Döntse el mindenki maga, de szerintem ezt nem kellene annyira erőltetni.

Minden vélemény számít!