• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Bukolyiék kilépnek

2011-04-09 ● Kántor Endre

Hamar végigfutott a hír boros berkekben, hogy Bukolyiék kilépnek a gróf Buttler Borászatból. Egy kurta közleményt adtak ki, melyben az okokat nevesítették. Mivel máshol nem láttuk a másik oldal álláspontját, mi megkérdeztük.

Bukolyi Marcell közleménye:

Herczeg Ágnes megjelenésével a Gróf Buttler Borászat mind szakmailag, mind emberileg olyan irányt vett, olyan szintre süllyedt, amihez már sajnos nem tudjuk, és nem is akarjuk tovább a nevünket adni, így a Bukolyi család elhagyja a Gróf Buttler Borászatot.

Ez a hír publikus.

Üdvözlettel:

Bukolyi Marcell

Előrebocsátom, hogy Herczeg Ágnes nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Mi ennek ellenére arra kértük, mondjon mégis valamit, mert a szakma és a borkedvelők több infót szeretnének, hallani szeretnék a másik oldalt is, amit pl. itt nem kapnak meg. Nem akarunk igazságot tenni ebben az ügyben, egyrészt nem a mi dolgunk, másrészt mindenki döntse el maga, mit gondol. Abban azonban hiszünk, hogy ilyen kérdésekben illik minden oldalt megkérdezni. Az egyik oldal elég világosan megfogalmazott véleménye a fenti nyilatkozatban olvasható. Jöjjön hát a másik:

Herczeg Ágnes szerint Bukolyi Marcell nyilatkozata valós tények helyett személyeskedésre épül. Elmondta: mélyen megdöbbentette, hogy a család ilyen nyilatkozatra ragadtatta magát. Ezzel együtt Herczeg Ágnes sok sikert kíván Bukolyiéknak, reméli, hogy álmaikat sikeresen meg tudják valósítani, hiszen a Nagy-Eged épülése mindenki érdeke. A Gróf Buttler Borászat továbbra is az eddigi értékek szerint folytatja munkáját, talán ha lehet még gondosabban, tette hozzá. Ágnes azt is elmondta, hogy bőven lesz ideje mindenkinek eldönteni, hogyan érez a Gróf Buttler Borászattal és borokkal kapcsolatban, hiszen a pince bővelkedik a Bukolyi család által készített borokban, még legalább két évig csak ezek lesznek és lehetnek forgalomban. 2010-ben nem tudtak szüretelni, így teljesen tiszta lesz a kép.

(Egy személyes megjegyzés: vicces az, hogy Herczeg Ágnes nevét összemossák a pince addigi stílusától merőben szokatlan, tavaly év végén megjelent borával, mely egyesek szerint ízléstelen. Azért az megfontolandó, hogy Ágnes nem volt még ügyvezetőnek kinevezve, amikor a bor megjelent a piacon, még a bemutatón sem volt ott.)

A sztori valahol itt kezdődött. (A fenti képet is innen szedtük.) Mi pedig valahogy ezt az álláspontot képviseltük, amikor Herczeg Ágnest kinevezték.

Címkék: Bukolyi, Buttler, Eger, gróf buttler, Herczeg Ágnes, nagy-eged

← Bormarketing: menesztések Kaló a Borászok Borásza →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026
Loading
00:00 / 00:35:41
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!