• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Bormarketing: menesztések

2011-04-05 ● Kántor Endre

Visszavonta négy tag megbízatását a borágazati marketingprogramok kidolgozásáért felelős bormarketing bizottságban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Sokan nagyon szkeptikusak a bormarketingben kialakuló helyzettel kapcsolatban.

A Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) az MTI érdeklődésére későbbre ígértek információt az ügyben. Az MTI által megkérdezett – névtelenséget kérő – szakemberek úgy fogalmaztak: aggodalommal figyelik a kialakult helyzetet.

Az agromonitor.hu szerint a javaslattevő grémiumból távoznia kellett Geönczeöl Attila elnöknek, Csathó Pál és Kampósné W. Grácia marketing szakembernek, és Tálas László borásznak. Korábban Szepsy István már a legelején, januárban lemondott, a szintén borász Marozsán Judit pedig egy hónapja állt fel.

A bizottságot a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) ? a meghatározó borász szervezetek tiltakozása közepette ? tavaly decemberben alakította. A cél az volt, hogy végét vessenek a bormarketinghez kapcsolódó korábbi viszályoknak.

Geönczeöl Attila szerint a mostani menesztések hátterében az áll, hogy a VM-hez tartozó Agrármarketing Centrum (AMC) a bizottságra minden eszközzel igyekezett ráerőszakolni elképzeléseit, de ezzel számos tag nem értett egyet. Elmondta: a bortermelők befizetéseiből finanszírozott bormarketing kassza elosztási rendszere rosszul működik, ezért véleménye szerint az évi egymilliárd forintnyi forrást nem az ? egyéb agrárgazdasági programokat is végrehajtó ? AMC-n keresztül, hanem különálló, csak bormarketinggel foglalkozó boriroda létrehozásával és működtetésével kellene felhasználni.

Ez az elképzelés nem új keletű, korábban is voltak a bormarketingben ilyen irányú törekvések. A borravaló információi szerint a bizottságban már korábban feszült légkör alakult ki. A tagok között nem volt egyetértés több mindenben, pl. abban sem, hogyan kommunikáljanak az AMC-vel és a minisztériummal. Ennek ellenére bíztak abban, hogy sikerül áttörést elérni és szakmailag megalapozott munkát végezni.

Jelenleg hat poszt betöltetlen a tizenhárom fős testületben, a felszabadult helyekre valószínűleg új tagokat neveznek ki.

A borravaló által megkérdezett szakértők szerint ismét patthelyzet kezd előállni bormarketing ügyben. Volt, aki kifogásolta, hogy nem készült el a 2011-re vonatkozó akcióterv, amit tavaly decemberben ígértek meg az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Szőlészeti és borászati albizottságának ülésén. (Érdemes egyébként is átolvasni a jegyzőkönyveket, nagyon tanulságosak, az ágazat sok problémájára rámutatnak.) Azt is kifogásolták, hogy az albizottság legutoljára tavaly december 15-én ülésezett, azóta nem hívták össze. Így érdemi vita nem folytatódhatott ez ügyben a minisztérium, az AMC, a Bormarketing bizottság és a szakmai szervezetek között.

Mások úgy fogalmaztak: lassan őrölnek a malmok, van az országban elég tűz, amit oltani kell, ilyen helyzetben türelmesnek kell lenni.

Címkék: AMC, bormarketing, bormarketing bizottság, közösségi, marketing, Vidékfejlesztési Minisztérium, vita

← Borral az elmebaj ellen Bukolyiék kilépnek →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra
Loading
00:00 / 31:54
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Nov 5, 2025 • 31:54

    Ehető gombák Magyarországon címmel jelent meg Almási Petra könyve, a hazai erdők fogyasztható gombáiról, friss felhasználási módjairól és tartósításásáról. Kezdő és gyakorlott gombászoknak, és a megszokottól eltérő alapanyagokra nyitottaknak.

  • Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Oct 21, 2025 • 32:13

    Világlátott vendéglős, hagyományőrző, újító, gasztro író, akiről a világkiállítás kapcsán még a New York Times is szuperlatívuszokban írt. Katona Csaba történész és Kántor Bandi születésének évfordulója apropóján beszélgetnek Gundel Károlyról.

  • Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Oct 16, 2025 • 36:22

    Az idei nyár is dúskált gasztro élményekben – persze így van ez, ha az ember eleve keresi ezeket. Gazdagodtunk szép élményekkel külföldön és itthon is, ezeket elevenítjük fel.

  • Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Oct 9, 2025 • 39:05

    Mit keresnek a celebek a lepárlókban, pincékben? Mióta trend az, hogy egy színész, zenész, vagy sportoló saját italmárkát népszerűsít? Erről beszélgettünk Nagy Zoltánnal, a Boutiq’Bar tulajdonosával.

  • Bubik Szekszárdról - 1838

    Bubik Szekszárdról - 1838

    Sep 30, 2025 • 37:03

    Szekszárd és pezsgő? Ráadásul methodé tradicionelle, azaz palackos erjesztés és érlelés? Az 1838 nem egy dátum, bár az is lehetne, hisz a magyar pezsgőgyártás hőskorát idézi meg, a számmal ellátott palackokban azonban egy borvidék teljesen új arca mutatkozik be.

  • Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Sep 23, 2025 • 15:21

    Izgalmas, rendhagyó és hiánypótló bemutatón vehettünk részt a Casa Ron Matusalem és a Liquid Gold rendezésében: a master blender Cynthia Vargas először hagyta el a dominikai érlelőpincét, hogy bemutassa, mivel dolgozik most, milyen újdonságok vannak.

  • Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Jun 24, 2025 • 35:54

    Pacal, hagymás vér, kakastöke paprikás, bárányszív steak, a Hortobágy osztrigája, rántott velő – fincsi, mi? Bizony fincsi, pedig a legtöbben vagy nem mernek ilyen alapanyaghoz nyúlni, vagy nem is tudnak róla.

  • A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    Jun 17, 2025 • 35:22

    Idén volna 200 éves a füredi Anna-bál… De csak volna, ha igaz lenne a legenda. Sajnos azonban, mint oly gyakran, itt sem teljesen stimmel a sztori, legalábbis jelen történeti tudásunk és a kutatások alapján.

  • Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Jun 11, 2025 • 39:18

    Ranjeet Singh Dhillon, a 20 éves Indigo, Bombay és Indigo Express éttermek társtulajdonosa fiatalemberként, először 1990-ben érkezett Magyarországra, amiről akkor még alig tudott valamit.

  • Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    May 22, 2025 • 43:16

    A Michelin és zöld csillagos SALT étterem séfje az idei MBH Gourmet Fesztivál egyik nagykövete. Imádja azzal megmosolyogtatni a vendégeket, amikor ételeivel átad valamit magából.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!