• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Carassia pezsgők

2017-11-13 ● Kodela Mia

Ez év tavaszán jelent meg a piacon a Carassia pincészet, és minket természetesen a palackos érlelésű pezsgőik érdekeltek a legjobban, hiszen itthon azért nem ártana több, a tradicionális eljárással készülő, de mennyiséget is adó, jó ár-érték arányú pezsgőkből.

Kárásztelek, ahol a pincészet található, Romániában fekszik, és itt készülnek a Carassia nevet viselő, palackos érleléssel készült pezsgők, emellett gyöngyözőbor, valamint reduktív és hordós érlelésű borok is színesítik a szortimentet. A zöldenergiát használó, ultramodern létesítményben az elejétől a végéig a tradicionális eljárás minden mozzanatát ők végezik, helyben. Hogy miért is alkalmas pezsgők készítésére ez a romániai terület? A honlap szerint az ásványos, csillámpalás és csillámkvarcitos területet még id. Gál Tibor választotta ki 2004-ben, mint ideális szőlőtermő területet. A mikroklíma a főleg koránérő, élénk savú fajtáknak (chardonnay, pinot noir, királyleányka, riesling) kedvez, ahogyan a hűvösebb éghajlat is. Eddig biztató, lássunk hát két tételt tőlük.

Carassia Blanc de blancs brut (chardonnay, 12%)

Tiszta, lime ? és citromhéjas illatú, mellette szőlő és zöldalma, ugyanezt hozza ízben is, briós/élesztős aromákkal kísérve. Kellemesen és elegánsan neutrális, tetszik a visszafogottsága, a krémes, apró buborékok, és a 10 gr dosage pont az én ízlésemnek megfelelően szárazra hagyja. Élénk savak, alacsony alkohol, jó egyensúly jellemzi.  Nálam az ünnepekkor a Blanc de blancs már biztos befutó lesz.

bdb

Carassia Rosé brut (pinot noir, 12%)

Málnás, ribizlis, visszafogott illat, ízben ugyanez, mellette rebarbara, grapefruit juice, némi kekszesség, a lecsengésben málnacukor. A sav és a buborékok is kissé élesek, a könnyed testhez kevesebb komplexitás társul, kevésbé elegáns tétel. De az üdeség megvan, technológiailag pedig szintén hibátlan tétel.

rosé

Címkék: blanc de blancs, Brut, carassia, kárásztelek, pezsgő, Rosé

← Az utazó gasztrocirkusz Tokaji aszút az ünnepekre! – #KoccintsAszuval 2017 →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Mit adott nekünk Gundel Károly?
Loading
00:00 / 32:13
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Oct 21, 2025 • 32:13

    Világlátott vendéglős, hagyományőrző, újító, gasztro író, akiről a világkiállítás kapcsán még a New York Times is szuperlatívuszokban írt. Katona Csaba történész és Kántor Bandi születésének évfordulója apropóján beszélgetnek Gundel Károlyról.

  • Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Oct 16, 2025 • 36:22

    Az idei nyár is dúskált gasztro élményekben – persze így van ez, ha az ember eleve keresi ezeket. Gazdagodtunk szép élményekkel külföldön és itthon is, ezeket elevenítjük fel.

  • Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Oct 9, 2025 • 39:05

    Mit keresnek a celebek a lepárlókban, pincékben? Mióta trend az, hogy egy színész, zenész, vagy sportoló saját italmárkát népszerűsít? Erről beszélgettünk Nagy Zoltánnal, a Boutiq’Bar tulajdonosával.

  • Bubik Szekszárdról - 1838

    Bubik Szekszárdról - 1838

    Sep 30, 2025 • 37:03

    Szekszárd és pezsgő? Ráadásul methodé tradicionelle, azaz palackos erjesztés és érlelés? Az 1838 nem egy dátum, bár az is lehetne, hisz a magyar pezsgőgyártás hőskorát idézi meg, a számmal ellátott palackokban azonban egy borvidék teljesen új arca mutatkozik be.

  • Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Sep 23, 2025 • 15:21

    Izgalmas, rendhagyó és hiánypótló bemutatón vehettünk részt a Casa Ron Matusalem és a Liquid Gold rendezésében: a master blender Cynthia Vargas először hagyta el a dominikai érlelőpincét, hogy bemutassa, mivel dolgozik most, milyen újdonságok vannak.

  • Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Jun 24, 2025 • 35:54

    Pacal, hagymás vér, kakastöke paprikás, bárányszív steak, a Hortobágy osztrigája, rántott velő – fincsi, mi? Bizony fincsi, pedig a legtöbben vagy nem mernek ilyen alapanyaghoz nyúlni, vagy nem is tudnak róla.

  • A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    Jun 17, 2025 • 35:22

    Idén volna 200 éves a füredi Anna-bál… De csak volna, ha igaz lenne a legenda. Sajnos azonban, mint oly gyakran, itt sem teljesen stimmel a sztori, legalábbis jelen történeti tudásunk és a kutatások alapján.

  • Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Jun 11, 2025 • 39:18

    Ranjeet Singh Dhillon, a 20 éves Indigo, Bombay és Indigo Express éttermek társtulajdonosa fiatalemberként, először 1990-ben érkezett Magyarországra, amiről akkor még alig tudott valamit.

  • Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    May 22, 2025 • 43:16

    A Michelin és zöld csillagos SALT étterem séfje az idei MBH Gourmet Fesztivál egyik nagykövete. Imádja azzal megmosolyogtatni a vendégeket, amikor ételeivel átad valamit magából.

  • Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    May 19, 2025 • 40:42

    Ács Bori, a Telex újságírója, gasztro rovatvezetője bölcsészeti háttérrel lett gasztrós szakíró, majd szakácskönyvszerző. Amiről ír, azt mindig tapasztalatból teszi: rigorózusan elkészít mindent maga.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!