• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Csak egy kis faxni

2012-07-16 ● Kántor Endre

Amikor nyáron az ember megkíván egy üde, frissítő, netalán felpezsdítő bort, azonban nincs kedve fehéret inni, sőt a rozé sem jöhet szóba, na, ilyenkor kell a sillerhez nyúlni. A szekszárdiak közül páran ezen a téren tettek egy szép lépést a közösségi bormarketing irányába, és együtt dobták piacra Fuxli nevű sillerjeiket. Épp ilyenkor jó az ilyet inni.

A Fuxli-sztori Heimannékig nyúlik vissza, ők jelentek meg először azóta közkedveltté vált Fuchslijukkal, mely a sváb fuchse, azaz róka szóról kapta nevét. A fukszos bor régen az volt, melynek színét a héj megkapta, fehérek esetében is előfordult, pl. szürkebaráttal, és nemkívánatos dolognak tartották. Vörösöknél a derék svábok a sillerre alkalmazták, mely kategóriákat nézve természetesen nem rozé, hanem vörösbor. (Míg a rozé a fehérek közé sorolható, eljárást, technológiát nézve.)

Mivel együtt könnyebb, mint egyedül, Heimannék gondoltak egyet, és úgy döntöttek, szegődjön hozzájuk, akinek van kedve, és csináljanak együtt a szekszárdi sillernek hírnevet. Legyen egységes a palack, kupak, címke, (erről már beszámoltam, itt meg lehet nézni a galériát is) és legyen benne legalább 50% kadarka, a borvidék sajátja. Ja, igen: és a némelyek számára nehezen kiolvasható, németes fuchsli helyett legyen Fuxli a közös brand. Ámen.

A névválasztás nekem tetszik, a faxnira emlékeztet, de inkább annak pozitív olvasatára. A hóbort, szeszély, személyskedés ebben az esetben jópofán, könnyeden, mégis jellegzetesen szekszárdian és még jellegzetesebben, az egyes pincék karakterét visszaadva jelenik meg a borban, amellett, hogy közben, az összes csatlakozó pince borát együtt nézve szép egységet mutat. Most hármat vettem górcső alá.

Sebestyén Fuxli 2011

50% kékfrankos a kadarka mellé. Finom fűszeresség, szép, érett és friss gyümölcsök. A vörösboros feldolgozás érződik, fatartályban erjedt, hordóban érlelődött három hónapig. A rengeteg gyümölcs (málna és cseresznye) ellenére nem gejl, nem édes, jól domborodnak a fűszerek (bors, paprika) is. Könnyed, jól iható bor.

Németh Fuxli 2011

Intenzív illattal nyit, primőr aromákkal, újboros jelleggel. Erős málnaszörpös, epres zamatok, de mellette meggyet és cseresznyét is érezni. 80% kadarkához házasítottak 20% kékfrankost, ez két napig ázott héjon. Fele műanyagtartályban, fele hordóban erjedt, utána két hónapos hordós érlelést kapott. Buja, mint a Németh-borok általában.

Heimann Fuxli 2011

40% kékfrankos és 10% merlot került a kadarka mellé. Utóbbi miatt testesebb, erősebb struktúra. Itt is egyértelmű, hogy könnyű vörösborral állunk szemben, álruhában. Sőt, olyan vörösborral, mely egyben kiváló gasztrobor is. Fűszeres illat zamatos pirosbogyós gyümölcsökkel. Alapvetően reduktív bor, kisebb része érlelődött fahordóban. Elegáns, harmonikus.

Jó ötlet a Fuxli, érdemes lenne bővíteni a kört, ráépíteni még. Nekünk, fogyasztóknak, pedig nincs más dolgunk, mint inni: ezzel segítünk a legtöbbet. Érdemes kipróbálni, fröccsnek is egészen kiváló.

UI: A Várfok Galériában tartott bemutatón sültkolbász falatkákat is tálaltak a borok mellé, sőt, azt a kisfilmet is meg lehetett nézni, melyen a résztvevő pincék (Eszterbauer, Heimann, Merfelsz, Németh, Pósta, Sebestyén) közös töltése volt látható, ahol azokat a kolbászokat készítették épp, melyeket a bemutatón haraphattunk. Nekem személy szerint Németh Janó citromos sültkolbásza tetszett a legjobban, a receptet nyúlom, mi több, ezzel fogok schmittelni az év végi tengelici töltőversenyen.

Címkék: Fuchsli, Fuxli, Heimann, kadarka, németh janó, Sebesytén, siller, Szekszárd

← Egri körséta (1. rész) Lambrini Original Slightly Sparkling Perry →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?
Loading
00:00 / 36:44
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Dec 26, 2025 • 36:44

    Miért eszünk halat karácsonykor? Ez mindig így volt? Hát a máknak milyen szerepe van az ünnepi ételekben? Katona Csaba és Kántor Bandi arról beszélgetnek, hogyan alakultak ki ünnepi étkezési szokásaink.

  • A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    Dec 18, 2025 • 33:34

    Korábbi adásunkban Magellán fűszerekért folyó expedíciójának részleteiről beszélgettünk, most folytatjuk a történetet. Kiderül: a tengeri fűszer útvonal hatalmas és radikális változást hozott az európai konyhában, kultúrában.

  • Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Dec 12, 2025 • 30:59

    Az egyik legegészségesebb hús, egykor mindennapos volt asztalainkon, mára majdnem teljesen kikopott. Pedig a nyúlhús fehérjegazdag, zsírszegény, nincs benne antibiotikum, épp ezért alapja a bébiételeknek is, mégsem esszük.

  • Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Dec 10, 2025 • 34:42

    Az érettségi előtt álló Thummerer Vince a különleges minőségű magvakat forgalmazó családi cég hajtómotorja: régi álma volt saját vállalkozást indítani, mára külpiacokra is tör. A Snackz sztori.

  • Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Nov 27, 2025 • 33:35

    Rendhagyó könyvajánló, egyben ötlet karácsonyi ajándékra: Umberto Eco Bábeli beszélgetés, Minimálnapló című kötete nem csak gasztrobubusoknak.

  • Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Nov 21, 2025 • 34:11

    Magellánról sokunknak az jut eszébe, hogy ő hajózta körbe a Földet. A története azonban sokkal több ennél, azzal együtt, hogy ő végül nem is hajózta körbe. Expedíciója azonban elképesztő változást hozott étkezési kultúránkban.

  • Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Nov 13, 2025 • 34:51

    „Megkérdezhetem, hogy mi volt a kedvenc gyerekkori kajád?” – ezzel a felütéssel főzi meg hírességek kedvenceit a Balint’s Pot rövid videóiban Németh Bálint privát séf.

  • Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Nov 5, 2025 • 31:54

    Ehető gombák Magyarországon címmel jelent meg Almási Petra könyve, a hazai erdők fogyasztható gombáiról, friss felhasználási módjairól és tartósításásáról. Kezdő és gyakorlott gombászoknak, és a megszokottól eltérő alapanyagokra nyitottaknak.

  • Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Oct 21, 2025 • 32:13

    Világlátott vendéglős, hagyományőrző, újító, gasztro író, akiről a világkiállítás kapcsán még a New York Times is szuperlatívuszokban írt. Katona Csaba történész és Kántor Bandi születésének évfordulója apropóján beszélgetnek Gundel Károlyról.

  • Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Oct 16, 2025 • 36:22

    Az idei nyár is dúskált gasztro élményekben – persze így van ez, ha az ember eleve keresi ezeket. Gazdagodtunk szép élményekkel külföldön és itthon is, ezeket elevenítjük fel.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!