Kaló a Borászok Borásza

Kaló Irme szomolyai borászt választották a Borászok Borászának 2011-ben. A díjat a borászok ítélik meg saját maguk körében minden évben, ezért óriási elismerést jelent.

Kaló Imréhez rengeteg borász látogat el „tanulmányútra”. Módszerei, kísérletezései, tudáskeresése olyan eredményeket teremt, melyekre sokan nem találnának rá önerőből. Éppen ezért az idei Borászok Borásza díj némiképpen igazolása annak, hogy Imre jó úton jár. Szívből gratulálunk!

(A képet innen ollóztuk.)

2011-ben tehát a Vinum Praemium alapítvány által jelölt ötventagú borászkuratórium őt ítélte a Borászok Borászának, tavaly Légli Otto kapta meg a címet – ő egyébként ugyanebben az évben lett az Év Bortermelője is. Az év borászfelfedezettje díj idei nyertese Losonci Bálint lett, míg a Magyar borért díj nyertese címet Maurer Oszkár kapta.

Egy idézet Kaló Imrétől: „Az ember egy élőlény a sok közül. Semmiképp sem lehet olyan önző, hogy büntetlenül élhessen az adott pillanatnak. Ha valaki ezt nem érti meg, nem is tud helyesen dönteni. Hisz jó bort csak jó ember tud készíteni. Aki bűnben éli a mindennapjait, nem fog jól dönteni, hisz a bűn azért bűn, mert rombol. Arra senki nem kapott jogosítványt az életében, hogy másokat leromboljon. Arra igen, hogy másokat tiszteljen. Arra kapott jogosítványt, hogy a szeretet útján éljen. A bor pedig a szeretet mindenkori itala. Tehát aki az éltető, jó bort issza, sohasem gondol arra, hogy a másiktól elvegyen, hanem örül annak, hogy megoszthatja a másikkal, amije van. És aki megosztja, az újra létre is tudja hozni.

Aki többet szeretne olvasni róla, gondolatairól, filozófiájáról, itt megteheti.

Minden vélemény számít!