Olaszrizling Szerintünk szerintem

A hetedik alkalommal tartott Olaszrizling Szerintünk eseményen ugyan én most vettem részt először, de biztosan nem utoljára.

Remélem ezt az igen frappáns címet amúgy senki más nem találta még ki, vagy ha igen, akkor nem merte használni. A szerintem rész a cikk végén, arról meg, hogy a borászok szerint mi a helyzet az olaszrizlinggel, itt egy rövid kiemelés a rendezvény sajtóközleményéből:

Péntek este zártkörű vacsorát, kóstolást és megbeszélést tartottak a meghívott pincészetek és az őket tömörítő társulások, mint a Balatoni Kör, a Rizling Generáció és a Csopaki Kódex, valamint Légli Ottó, a HNT elnöke is jelen volt. Minden borász maga mutatta be a 2015-ös mintáját vagy éppen már letöltött Olaszrizlingjét. Az évjárat borai a résztvevők meglátása szerint harmonikusak, gyümölcsösek és – ebben a körben – szakmailag jól elkészítettek, ami pedig szintén fontos, hogy a borok zömén érezhető volt, hogy a borászok évek óta tanulnak egymástól.

IMG_5794

A vacsora alkalmat nyújtott arra is, hogy a résztvevők megoldást keressenek a szakma és a fajta több évtizede ismert, de máig meg nem oldott problémáira:

  • A fajta neve, amelyik Magyarországon ugyan egyértelmű, de minden egyes külföldiek előtt történő bemutatkozáson magyarázkodást igényel: se nem olasz, se nem rizling. Ezért pályázatot írnak ki olyan, nemzetközileg is elfogadható névre, amely utal a fajta történelmére, földrajzi helyére, az olaszrizling hangzására és nem tartalmaz félrevezető információkat.
  • A Csopaki Kódex és a Balatoni Kör olyan közös eredetvédelmi rendszer tervét ismertette, amely alkalmas a már évek óta  működő, egyelőre csak helyi jelentőségű, a dűlő-válogatott borok minőségvédelmét biztosító Kódex alatti kategóriák megteremtésére. A Balatonbor és a Hegybor kategóriáival áttekinthető, ellenőrizhető és a fogyasztók számára nyugat európai analógiákból ismerős rendszer fogja felváltani a mai, sokszor a termelők számára is áttekinthetetlen jelöléseket. Ennek nem titkolt célja az is, hogy közös marketing és piaci lehetőségeket nyújtson, és olyan árakat fizessenek a bortermelők, amelyek nemcsak fedezik a gazdák közvetlen költségeit, de elindíthatják az elhagyott első osztályú dűlők újratelepítésének folyamatát is.
  • A résztvevők úgy látják, hogy hiába született jó hegyközségi törvény, hiába választott a szakma a minőségi szemléletet tettekben is képviselő elnökséget és hiába ismerte el a HNT-t a miniszter szakmaközi szervezetként, a legfontosabb döntések a HNT bevonása nélkül születnek milliárdos tanulmányok megrendeléséről, a szakmai befizetések sorsáról, százmilliós kiadványokról és beruházásokról, fontos és kevésbé fontos fajták meghatározásáról és egyéb súlyos, a szakma jövőjét befolyásoló kérdésekről. Nem működnek a miniszterelnöki találkozókon kijelölt utak a politikához és légüres térben mozognak az érdekképviseletek. A jelenlévők csak remélni tudják, hogy Légli Ottó sikerrel építi újra ezeket a kapcsolatokat és biztosítani tudja, hogy szakmai döntések ne születhessenek a szakmaközi szervezet bevonása nélkül.

IMG_5809

És most jön a szerintem rész:

Én most voltam először a rendezvényen és pozitív volt az első benyomás. A borászok kedvesek, az emberek kedvesek, a borok jók, a Márga Bisztróból gyönyörű a kilátás és az ételek is finomak. A 2015-ös minták tényleg ígéretesek, közülük a Homola Sáfránykert tetszett a legjobban. Kész borként pedig a Káli Kövek 2014-es Rezeda Olaszrizling válogatása, a Petrányi 2014-ese, Bakó Ambrus, Szent Donát, 2Ha, Villa Tolnay, Pálffy, Jásdi borok…. Viszont nemcsak balatoni borászatok, hanem más meghívottak is voltak a rendezvényen. Az egyik ilyen a kürti Strekov 1075 pincészet, akiknek a koronazáras szűretlen olaszrizlingje (Nigori) a teraszon levegőzés közben ötlött a szemünkbe. Már egy korábbi Terra Hungarica kóstoló kapcsán egy egész cikkben áradoztam róluk és ezt most is folytatni fogom. Megdöbbentő, hogy mennyire – jó értelemben – más, mennyire emlékezetes borok ezek. Általában a jegyzeteim sokat segítenek visszaemlékezni a kóstolt tételekre, itt viszont szinte most is érzem a friss, grapefruitos, dzsúzos jegyeket, zöldfűszerekkel és grillázzsal, enyhe ánizzsal. Persze a 2013-as Heion – ami egy teljesen más karakterű olaszrizling – is nagyon tetszett, de a Nigorit nagyon szívesen innám egész tavasszal és nyáron át, csak sajnos Budapesten nem kapni belőle sehol. Mindenesetre egy pincelátogatás már nagyon érik…

IMG_5803

Szuper élmény volt már ez az egy nap is, jövőre pedig lehet, hogy egy egész hétvége lesz belőle. Sajnálom, hogy ki kellett hagynom a Homola Borteraszon a tűzgyújtást, a Petrányi Pincészet meghívását egy vertikális kóstolóra, a Kredenc after partyt, a vasárnapi Jásdi Borteraszos ebédet, és volt olyan pincészet is, akihez időhiány miatt nem jutottam már el. Addig meg kíváncsian várom, hogy mi lesz a fent leírt törekvésekből, várom a Balaton – és Hegybort, illetve hogy mi lesz (ha lesz) az új neve az olaszrizlingnek.

Minden vélemény számít!