• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Somló design ékköve ? Kreinbacher birtoklátogatás

2015-06-19 ● Kodela Mia

Egy egész napot tölthettem el a somlói Kreinbacher Birtokon a pincészet meghívására, ahol idén nyáron végre megnyitották a hegyre néző borbárat és design szobákkal is bővült az épületegyüttes.

Ezeket az újdonságokat mutatták meg nekünk, de az általam már ismert pince és érlelő rész sem maradhatott ki a túrából. Mivel az építészet nagy rajongója vagyok, – anélkül persze, hogy igazán értenék hozzá ? most ez, és a belső terek design elemei sokkal jobban felcsigáztak, mint az amúgy kiváló pezsgők és borok, bár természetesen azokat is kóstoltuk.

Képriport következik, mert itt mindent látni kell.

Az Ekler Dezső tervei alapján készült épületegyüttes a felszínen több különálló épület, ami jellegzetesen emelkedik ki a mesterséges dombból. Az épületek még csak hírből sem ismerik a párhuzamost, mindegyik hajlik, ível, kanyarodik, de legalábbis kerüli a derékszöget. Külön rész jár a pezsgőnek, külön a boroknak, külön található a pezsgőérlelő, ? aminek az ablakai a pezsgőbuborékokat idézik – lent a hatalmas folyosók praktikusak a munkagépeknek, és természetesen szüretkor is jól jön a tágas tér.

IMG_3207IMG_320915005921127_b68a732075_k

IMG_3171

A pincékben a legmodernebb berendezéseket találjuk: Franciaországból hozott Coquard prés, – mert Christian Forget pezsgőmester érthetően csak ezzel hajlandó dolgozni – egy sor gyropalette gép a pezsgősüvegek ?rázásához?, acéltartályok és persze a hordók, melyek között a tölgyfán kívül akácot is találunk. Saját degorzsáló és palackozógép, a korlátok pedig egyben a borok szállítására is alkalmas csövek. Ami praktikus lehet és segíti a munkát a szürettől a palackozásig, az itt mind megtalálható. Aki a birtokra látogat, annak ugyanígy bemutatják a tradicionális pezsgőkészítés lépéseit, ráadásul szombatonként már egyéni látogatóknak is, nemcsak csoportoknak.

IMG_3206 IMG_3179 IMG_3174 IMG_3155 IMG_3208

A Borbár és a bisztró szerdától-vasárnapig várja a vendégeket, ide bármikor be lehet ugrani akár csak egy-egy pohár borra, pezsgőre vagy egy finom ebédre. Mi is itt kezdtük a napot, a verőfényes napsütésben jól esett a hűvös teremben ülni és jéghideg pezsgőt kortyolni, miközben a hatalmas ablakokon keresztül a modern pinceépületeket és a Somló hegyet látni. Havonta változik a bisztró menüje, mely főként helyi alapanyagokból készült szezonális ételekkel várja a vendégeket.

IMG_3210IMG_3188IMG_3189

Teljesen odavoltam a borbár berendezéséért, ami Kása Zsolt projekt igazgató vezetésével Lőrincz Szilvia és Mikics András (Biva Inspiration) belsőépítészek keze munkáját dicséri, és melynek minden részlete izgalmasan reflektált a környékre és magára a hegyre. A bútorokat egyedileg tervezték ide (a Balaton Bútor, az ArtKRAFT, az Árkossy Bútor Kft., és a Horváth és Társa Mór Kft.) , a lábunk alatt kavicsmezőt formál a szőnyeg, mindenhol a hegy talajának a szürkéje köszön vissza, sok fával és természetes, natúr színekkel. A kristálypoharakat kifejezetten a birtoknak készítették (Halimba Crystal), a régi piros telefon valaha a Magyar Posta tulajdona volt, most itt fogadja a hívásokat.

16938196084_2a10627c8a_k17170865387_87c36ee2fc_k17190493388_db394d068d_k17192146609_42797ff9ed_k17378437765_d03276dd0d_kIMG_3151IMG_3149

Akik több napot is el szeretnének tölteni a Somlón ? és felfedezni való bőven akad ? azokat most már 16 szoba várja a birtokon. A belsőépítészek itt is remek munkát végeztek, nekem már ezek az ötletes szobaszámok nagyon megtetszettek:

FotorCreated

A falon régi hordóabroncsból díszek, a párnákra felkerült a pincészet jól ismert hóvirág motívuma, mindegyik szobát a különböző ablakokból készült tükrök teszik egyedivé és a tűzjelző zsinórja sem véletlenül piros. A színek itt is a bazaltot idézik és sok a természetes hatású elem, a borkultúrára utaló kiegészítők. A fürdőszobában saját, Terre nevű kozmetikai szerek, amiket a The Quint Essence kifejezetten ide alkotott, indiai khus-khus fűvel, bergamottal és cédrussal.

17189845260_ff1cc3f98a_k 16939038534_0f5bd03d24_k 17190888950_94f5d1a5cc_k 17561450355_48e4a6fda2_k 17561554335_d9434bf688_k

Egy rövid dűlőtúrával fejeztük be a napot. A Kőkonyha alatt, ahol a birtok syrah ültetvényeit találjuk, szépen sorakoznak a tőkék a teraszokon. Lelkiismeretesen megmásztam a lépcsőket a bazaltsziklákig, gyönyörű innen a kilátás és itt látni csak igazán, hogy mennyire belesimul a tájba az épület.

15687177371_19f4130576_o

IMG_32llllll34

(A képek egy részét a Kreinbacher Birtoktól kaptam, ezek Juhász Bogi munkái)

Címkék: borbár, design, építészet, Kreinbacher, pincelátogatás, Somló

← Kézműves Suntory kézműves jéggel A Fattoria Nittardi és a design →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról
Loading
00:00 / 38:50
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!