Szepsy 100

Csupán száz palack, darabja százezerért, a Szepsy családtól. A legdrágább magyar, száraz, dűlőszelektált furmintot kóstoltuk, ami méltó beharangozója volt a Furmint Februárnak.

Szepsy István és fia, ifj. Szepsy István az Úrágy-dűlőből szüretelt száraz furmintból készítették a magnum palackos Szepsy 100-at, amely fantázianév mögött apa és fia életkorának összege áll (65+35), és egyben a bor árára is utal, hiszen 100.000 forintba kerül. Összesen 100 darab, sorszámozott palack készült belőle.

„A Szepsy 100 a történelmi Úrágya dűlő válogatott fürtjeiből, rendkívül alacsony termésátlaggal szüretelt, egészséges, érett furmintból készült. A bor a Szepsy és a Szent Tamás pincészetek Úrágya dűlőről készült tételeinek 80-80 literjének házasításából született, mely palackozásáig gondosan választott zempléni hordóban érik. „ - olvasható a Szent Tamás pincészet honlapján.

IMG_9397

Egy éve jelentették be ennek a bornak a megszületését, azóta el is fogyott az összes még előjegyzésben. Szerencsére, a Furmint Februárt beharangozó sajtókóstoló utolsó, nagyon várt tételeként megkóstolhattam.

Visszafogott illat, nyitáskor kis illót érezni, ami aztán kiszellőzik. Alma, nektarin, zöldfűszerek, citrus, fehérvirág, citromhéj, sós-kövesség, kis gyógynövényesség. Lendületes sav, jó egyensúly, szép szerkezet jellemzi. Kicsit reménykedtem előtte, hogy beleköthetek valahol, valamibe, de nem. Érezni, hogy remek volt az alapanyag, feszes és filigrán tétel, és noha még fiatal a bor, máris kellően komplex. A hordóhasználat nagyon szép, inkább szikár tétel, mégis elegáns és rétegzett. A palackérés bizonyára hozzáteszi még a magáét, pláne a magnum palackban, kérdés, hogy tudjuk-e majd kóstolni akkor is…

90-91 pont

Minden vélemény számít!