Szeremley Rizling 2009

Ki ne emlékezne a Szemelt Rizlingre, mely az első mindenhol elérhető több mint korrekt, középsúlyú versenyző volt, pehely árkategóriában? A sztori folytatódik.

Annak idején – és érdekes módon sok helyen még ma is – a kevés jó választások egyike volt a Szeremley Szemelt Rizling, melyet a kisemberek nagy bora néven is emlegettek. Nem véletlenül: többet adott, mint sokan saját árkategóriájában, kiszámítható színvonalon.

Most megint találkoztam vele, illetve nem vele, hanem Szeremley Rizling névre keresztelt utódjával, 2009-es verzióban. (Asszem 2006 óta a névváltás,de ebben nem vagyok teljesen biztos.) Mindenesetre, most is az fogott meg benne, mint anno: az olasz és rajnai rizling házasításban a két fajta szépen érvényesül együtt. Illatban és ízben citrusfélék, zöldalma és körte, szájban őszibarack és friss mandulás jegyek, Tiszta, gyümölcsös, könnyen érthető bor, ropogós savakkal, és némi sós ásványossággal. Mindenütt jelen van, kiskerben 1700 Ft körül ajándék, nálam 3,5 csillag.

Minden vélemény számít!