A jószerencse egy olyan asztalhoz ültetett le, melyre két igen komoly bor került, mindkettő a borrdeaux-i felsőházból. Amire az embernek sokszor nincs alkalma, arra nekem most volt: hogy egymás mellett tudjam kortyolni és összehasonlítani őket.
A vezető francia borvidékek mindegyike arról számolt be, hogy nagyon korai lesz az idei szüret. Champagne-ban nyolc éve nem szedték ilyen korán a szőlőt, Bordeaux és Burgundia pedig még soha nem szüretelt ilyen korán – ha igaz, amit a szakértők jósolnak.
Bordeaux en primeur kóstolással indított a Vinexpós őrjöngést StevieKraft. A félkész nagyborok kóstolása nem élvezet, de rendkívül sokat lehet tanulni belőle, ezért célszerű olykor-olykor beiktatni. A Vinexpo ismét hatalmas, intenzív, mégiscsak ez a világ legnagyobb boros bulija. Ami elsőre feltűnő, az a rengeteg kínai vendég: sokan vannak, van pénzük, és nagyon szomjasak.
Lerágott csontnak tűnhet az ügy a cím alapján, viszont amilyen impozáns sort állított össze Radován of Radovin, nem lehet egy tollvonással elsiklani a csörte felett. Grand Cru Classe FC vs Újvilág-válogatott.
Nem véletlenül benchmark bor ez: 32 éves és bőven élete teljében van. Rendkívül rétegzett illat és íz, közben semmi otrombaság test, tannin és alkohol téren.
Pörög az élet a francia chateau-k körül, a héten három érdekesebb hír is napvilágot látott. A Margaux-nál a végletekig elmennek a hamisítás ellen, a legújabb védelem a héten került a palackokra. Közben egy kínai úr gondolt egyet, és felvásárolt egy chateau-t, egy másik birtok pedig az első bio premier grand cru lett.
Ahogy tavalyelőtt, úgy 2010-ben is folytatódott a befektetési kategóriájú borok felívelése a piacokon. Borba fektetni jobb volt, mint aranyba vagy olajba, a két vezető árupiaci termékbe.
Egy kínai festő, Hszü Lei tervezhette meg a Chateau Mouton Rothschild 2008-as évjáratának címkéjét, jelentette be a patinás borház. 1945 óta minden évjáratban új címkét terveztetnek, élvonalbeli művészekkel.
Anno alkalmi vételből okosítottuk, jó kis Medoc. Semmi extra egyszerűen egy remek minőségű CabSav dominálta Claret. A 2003-as most van csúcson.
Az esti műszak után maradt egy negyed dekanternyi 2000-es de Fieuzal. Hála a feledékeny city boyoknak (mondjuk öntöttem beléjük Orosz Gábor 2003-as aszúját rendesen…)!
Legutóbbi hozzászólások