Bezárta kapuit a 20. Budavári Borfesztivál, ill. végleg bezárta, mert bezárni többször is be kellett, így például szombat este fél kilenc magasságában is, úgy ezer ember előtt, akik nem fértek már be. Nagy volt az érdeklődés, mi kint voltunk többször, emitt az utolsó eresztés.
Második napunk a Budavári Borfeszten, egyben az alapvetően vörös kör is. Azért alapvetően, mert becsúszott a sorba némi fehér is, de ezek kihagyhatatlanok voltak. Az első résszel együtt nagyjából bejártuk a fesztivál tizedét.
Fater elsőként jutott fel a Várba, a 20. Borfesztiválra, ahonnan élőben közvetített Facebook oldalán. Kalandozásából érdekes kis itinert gyárthat magának bárki, akinek nincs tervezett útvonala, de az is, akinek csak pár tipp kell, hogy mit kóstoljon meg. Vár, első nap, fehérborok, fotók, összefoglaló.
Megvannak a Borfesztivál Bora választás eredményei. Ezek azok a borok, melyeket a borfesztiválra látogatók szavaztak meg. Itt van hát, hogy a lakosság hogyan döntött.
Eleget téve a valóidejűség trendjének (facebook, online streaming videók és társai),a borravaló is “on the run” számol be a Borfesztivál eseményeiről, nevesint fehérezni sikerült a csütörtöki napon és ezt azon nyomban közzé is tesszük. Szolgáljon esetleg ez a könnyed merítés útmutatóul a hétvégén kilátogatóknak.
Megint itt az ősz, itt a nagybetűs Borfesztivál, amelyről ezúttal is folyamatosan beszámolunk, mint rendesen. Ami idén kicsit más, hogy három neves borásszal lehet koccolni, mert engedték, hogy írjak róluk pár sort.
Azért fürtszerűség, mert irodalmiaskodva így jelezzük, hogy ilyen kis szövegdarabkákról van szó, és a ragu vagy pláne a drazsé kevésbé illik tárgyunkhoz, a borhoz, pláne az utóbbi a maga gyanús konnotációival. Kis, kerek borélményeinket szeretnénk megosztani a szomjazó olvasóval, inkább tendenciákat, mintsem részletes borleírásokat prezentálva.
Minden körülmény ideálisnak tűnt a fehérek után a vasárnapi vörös körhöz. Sütött a nap, a Várban nem gyülekezett a nép – csak bennem a várakozás – mindenhol álmos borászok lézengtek szombat esti bevetésük után. Délelőtt a Millenárison egy órás sorban állás után megtekintettem a Csokoládé Lelke kiállítást (külön misét érdemelne), majd délben irány a Vár. [...]
Idén is sikerült az, ami eddig minden évben a Borfesztiválon. Terveztünk, eldöntöttük, mit, merre kóstolunk, és hogyan. Átolvastuk majd az összes tervet, itinert és tanácsot, amit találtunk a weben és printben. Mindezt teljesen feleslegesen. Több év után empirikus alapon kimondhatjuk: a várban az egyetlen út, ha sodródik az ember, és a szerencsére bízza magát. Nekünk [...]
Idén is kötelező az éves betevő overload, a Borfesztivál. Mivel sem átugrani, sem megkerülni nem lehet, módszerrel, tervvel, fogadkozásokkal – vagy ezek nélkül – mindenki nekivág. Én már letettem a “jelöljük be a térképen, hogy kiket látogatunk meg” metódust, mert az sajnos rendre kudarcot vall. Szinte minden méteren lenne mit keresni, így inkább csak azon [...]
Legutóbbi hozzászólások