Nem sokkal azt követően, hogy egy ausztrál lett a világ legjobb borásza, a déli félteke grilles népe elvitte a világ legjobb boroscímkéje díjat is, legalábbis a World Label Awards Association szerint.
Felettébb izgalmas történetre lettünk figyelmesek egy kedves olvasónk jóvoltából: úgy tűnik egyes pincéknél nem igazán figyelnek oda a címkékre. Hogy ez direkt vagy véletlen, nem firtatjuk, csak az anomáliákra hívjuk fel a figyelmet.
A cím igaz is, meg nem is, attól függ, hogyan értelmezzük. Az ötlet azonban olyan frappáns és olyan jó, hogy azonnal kell egyet csinálnunk nekünk is.
Zakatol a Design Hét, a tematika része a gasztró is, hát ebből mi sem maradhattunk ki, főként nem, hogy olyan borospalackokra leltünk, hogy lelkünk bazsarózsáját azonnal megszállta a ihlet múzsájának szerelmetes tubicája. Azt mondják, hogy korhely lettem, kocsmajáró lett belőlem, éjszakáról éjszakára, muzsikaszó nóta járja, ihaj, csuhaj, dizájngasztró magyarosan.
Végül is nincs új a nap alatt, ha páran jó hangulatba keveredve úgy söröznek pl. egy grillpartin, vagy Tisza túrán, esetleg unalmas esküvőn, ahogy ezt kell, azaz üvegből, akkor mindegy, éppen hol vannak a világon, maguktól is felfedezik az üveg rejtette harmóniákat. Ezzel az ötlettel kicsit könnyebb lesz.
Árverésre bocsátotta a Christie’s Andy Warhol hat szőlő tematikájú nyomatát. A pop-ikon már a kultikussá vált 1975-ös Mouton-Rothschild címkével és a Dom Perignon különkiadásával már kapcsolatba került a borok világával.
A Kreatív ismét meghirdette a Pakk Csomagolásdizájn-versenyt. Számunkra fontos kategória az alkoholos italoké, ezen belül is a borokra szeretnénk felhívni a figyelmet. Tavaly nem született díj az alkoholos ital kategóriában, ami elég lehangoló képet fest a helyzetről. Szerintünk pedig vannak jó címkék, itt az alkalom, hogy megméretessék magukat.
Mi történik, ha egy pincészet formailag is közvetíteni akarja azt az értékrendet, amit borával? Mi jön létre akkor, ha egy építészmérnök és egy borász megtalálja a közös hangot, megértik egymást? Megfelel-e a tervező annak a kihívásnak, hogy a tájképbe illesszen egy struktúrát? Csúcsépítészet a világ körüli pincészeteknél.
Ismét sikerült összekalapozni néhány kiváló példát arra, hol is tart az iparművészet és design manapság. Ahogy már sorozatunk korábbi részeiben, most sem ragaszkodtunk kimondottan a boroscímkékhez, bár kétségtelenül ez volt a fókusz. Mindenekelőtt azonban bepótolunk egy hiátust: gratulálnunk kell és büszkének kell lennünk.
Ismét körbeszaglásztunk borcímke, borospalack, bordesign ügyileg. A piac továbbra is vevő a jó designokra, rengeteg reklámiroda és fiatal művész tervez borcímkéket, palackokat. A jelenlegi merítésbe két magyar palack is bekerült.
Legutóbbi hozzászólások