Bazaltorrú bábák

somlo_3

Reménységünk Somló megint húzott egy szép ívet: a Vinoport által szervezett – horribile dictu – “portfolió” kóstolón a krém képviseltette magát a Festetics Palotában. Nem megbántva a kisebb pincéket megállapíthatjuk, hogy akiktől viszonylag könnyen vehetünk bort a “sarki kereskedésben”, azok eljöttek, így viszonylag teljes képet kaphattunk a dolgok jelenlegi állásáról.

Zene-bora XIV – Somló hangja

Ha a kóstolásban a leggyakrabban használt szisztéma, a 100 pontos bírálati rendszer szerint akarnám minősíteni az első este fellépőit, akkor a Prímástalálkozó nálam 90 körül van, a Ghymest olyan 27 pontra adnám. A megízlelt borok közül kitűnt a furmint: majd’ mindenhol az ő képében jelent meg leggazdagabban a hegy, ő adta a legnagyobb borokat.

Nyaltuk a bazaltot

Elképesztő siker volt a csütörtökön tartott Somló évjárat kóstoló, sőt. Mármint, hogy akkora siker volt, amit a helyszín el sem bírt, minek eredményeként Dr Nemtudomka egy sarokban, Kántorbandi pedig egy másikban próbálta felfedezni, mit is jelentett Somlónak 2008. Nyaltuk a bazaltot, többnyire, és több értelemben is. A Festetics palota szép. Jó helyen van, könnyű odatalálni, […]

Ki a rétre!

Eme fórumon is szeretnénk felhívni a mi kis közönségünk, ladies and gentlemen, az egyemisták és mindenki figyelmét, hogy ezen a hétvégén Somlón végre borfesztivál kerekedik, helyes kis bukolikus project, nagyon súlyos borokkal. Tessenek odamenni, wazze. Miért? Azért, mert egyrészt a sokféleképpen szép somlói borok kivonulnak a Nagyrétre, márpedig! Márpedig Somló legjelesebb borai koncentráltak, mélyek, titokzatosak, […]

Tokaj tanácstalan, Somló darabos – a nagy furmint-teszt

Gondoltuk, összedobunk vagy tucatnyi furmintot, tokajit és somlait egy laza kis hétköznapi tesztre, tanulni, milyen is ez a sokat ígérő hungarikum. Eltaktikáztuk magunkat. Mindenki túlteljesített. Dr. Nemtudomka a Bortársaság támogatásával maga összeszedett vagy tucatnyi vázát, mindenki hozott ezt-azt, végül több, mint kétszer ennyi palack súlyos, érlelhető fehér bor várt a sorára Dr Nemtudomkáék jókora konyhájában, […]