Fuxli néven szövetkezett hat szekszárdi pincészet, hogy az addig márkanévként csak Heimannéknál szereplő Fuchslit minimálisan átbrandingelve lépjenek közösen a piacra. A cél: kadarka alapú sillerbort készíteni, ezzel egységesen megjelenni a piacon. Ehhez egységes címke is kellett. Nekem bejött.
Fater beszámolója az idei Etyeki Pincefesztiválról, melyből kiderül, hogyan kell egy ilyen fesztet abszolválni, mely már rég nem az etyeki borról szól.
A nyúlnak megint sikerült kisebb borcsokrot tojni, idén nyolc bor van benne. Vörösök, fehérek, magyarok és egy olasz, olcsók, drágábbak, magyar és világfajták, sonkához, tojáshoz, bárányhoz, meg a nehezebb húsvéti tálakhoz. Mindenkinek, aki keresi, mit bontson az ünnepi asztalhoz. Húsvéti borajánlat.
Most kezdődik, és egész hétvégén tart Szekszárdon a szüreti napok, az ország egyik kiemelkedő boros eseménye. Érdemes akár egy napra is ellátogatni, főleg most, hogy az emhatossal gyakorlatilag másfél órányira van.
Megint itt az ősz, itt a nagybetűs Borfesztivál, amelyről ezúttal is folyamatosan beszámolunk, mint rendesen. Ami idén kicsit más, hogy három neves borásszal lehet koccolni, mert engedték, hogy írjak róluk pár sort.
Heimann Zoltán borosgazda a minap egész hosszan beszélt a rádióban arról, hogy szerinte mi a helyzet a boros világban, mi van a közösségi kezdeményezésekkel, az olasz import borral, a nulla toleranciával, a jó minőségű olcsó borokkal és persze Szekszárddal. Érdemes rászánni az időt, és elgondolkodni azon, amit mondott.
Nem egy nyári habkönnyű bort bontottam, ellenkezőleg. Kellett a tartalom, az erő, az ősök tisztelete, és valami más. A Fransiscusszal pont ezt kaptam. Faltam.
A cím nem a magát a történelem derítőjébe leküzdő honi baloldal útkeresésével kapcsolatos, bár útkereséssel kapcsolatos. A magyar vörösbor stilisztikai-szemléleti-strukturális-technológiai billegéséről foglaljuk össze az alábbiakban benyomásainkat.
Végignyaltunk pártucat szekszárdi bort, mikor a borvidék Pesten járt bemutatózni. Hülyeség, de sokat számít az újonnan elkészült M6-os Szekszárdnak, így kb. másfél óra alatt vígan oda lehet döcögni, és eltölteni egy jó hétvégét.
Kisebb borcsokrot tojt a nyuszink húsvétra, tizenkét bor van benne. Elég rendesen megszenvedett vele (gondoljunk csak a méretekre), de rendes volt, segít azoknak, akik nem tudják, mit vegyenek elő az ünnepi asztalhoz. Köszi nyuszi.
Legutóbbi hozzászólások