// archívum

Heimann

Ehhez a címkéhez 21 írás kapcsolódik.

A bordíva a magyarokról

Volt egy kóstoló tavaly Londonban, ahová Jancis Robinson is hivatalos volt. Most közölte csak kóstolójegyzeteit, melyeket izgalmas végigolvasni – meg persze következtetéseket levonni. Valami mást akar? Igyon magyar bort!

Néhány merlot-ról

Mindenféle merlot-kat csócsáltunk vakon a minap, alább az összegzett pontok sorrendjében öntöm a szomjazó olvasó elé összefoglalónkat (lásd még Albert gazda és Borboy beszámolóját a tesztről).

Odavág az Interspar

Helyre kis borválogatást dobott össze az Interspar, több olyan borral is, amit eddig csak szaküzletben láttunk, viszont olyan árakkal, amit eddig ott nem. Tendencia ez a nagy láncoktól, és bár idegenkedünk alapvetően az itteni vásárlásoktól, érdemes egy pillantást vetni arra, mit műveltek most. Az utóbbi időben mintha észbe kaptak volna a hiperek, szuperek, nagyobb üzletláncok [...]

Eper és vér – néhány Heimann-bor ürügyén

Elénk penderedett néhány Heimann, lefirkantottuk impresszióinkat, a sajnos TCA-s syrah-t kivéve. Mert a borok jók, van stílusa a Heimann-műhelynek, ahogy mindig is volt és nemigen emlékszünk igazán rosszul megfogalmazott Heimann-tételre sem. Örvendeztünk már a Borravalón, a Figyelő Borpultjára támaszkodva és a Borigo magazinban is azon, hogy a szekszárdi borpolgárok végre összeálltak, megindult a tényleges közösségi [...]

Egyénileg szép, összetettben kaotikus a Bikavér

Jó kis Bikavér tesztet dobott össze a WSET Nemzetközi Borakedémia, szép, tizenegy tételt számláló sorral. Kicsit egri túlsúlyos volt, hét palackkal, ennek ellenére objektív ítéletre adott esélyt. Már amennyiben lehetne objektíven ítélni a Bikavért. De nem lehet, mert semmi egység nincs, még borvidéki szinten sem. Mi akkor a Bikavér, kérdjük mi? Szóval van nekünk egy [...]

Jó volt a főpróba, jöhet a díszbemutató

Megmutatták magukat a szekszárdiak az Arany Szarvasban: a Főpróba tényleg jól sikerült, és az évjárat legalábbis az itt megjelent tizenpár tétel alapján nagyon ütős lesz. Kedden este jelmezes főpróbát tartott a Heimann Zoltán vezette szekszárdi különítmény a tabáni Arany Szarvasban, amely egyfajta média-étteremmé avanzsált miután többek között Kereszty Gábor volt tv2 igazgató tulajdonába került. (Az [...]

Budai borfeszt 2008, vol 2. – ahogy Stevie Kraft látta

Stevie Kraft is elment a Tour de Kadarkára, meg csellengett egy picit Szekszárd felé, de megnézte Somlót és Tokajt is, és gazdagodott szépen. Közben meg átadták a fesztivál bora díjakat. Második, befejező rész, a magyar változat munkatársaival. A belövőbor 2006-os Oremus Mandolás volt. Bacsó András váltig állítja, hogy ez volt élete legnagyszerűbb szürete, mi pedig [...]

Budai borfeszt 2008, vol 1. – ahogy Kántorbandi látta

Az van, hogy akárhova tervezzük, hogy megyünk a várba, az egész tervet dobhatjuk a sutba, meg a latba, mert totálisan fölöslegessé válnak a 1) tömeg és a 2) zismerősök miatt. Szóval megy az ember a borvidékekből kialakított utcákon és úgy érzi magát, mint napközis a csokigyárban. Igaz, hogy 18-án, csütörtökön kezdődik a Szekszárdi Szüreti napok, [...]

Valami történik bormarketingileg

Ugye a marketing az, ami rendszerint a végére marad, amikorra elfogy a pénz, sok borász egyébként is kicsit hóhányásnak érzi. Van, hogy az is, de kreatív és profi marketing nélkül igazából nincs eladás, mert nem jön létre működő kapcsolat a pincészet és a fogyasztó között. Jó pár éve hallani ezt, és persze nem történt semmi, [...]

Kékflancos, a legvégére

Kékfrankos kóstolóra gyűlt össze a Borravaló tesztkommandó, egy utolsó nekirugaszkodásra, mielőtt beszippantana minket a karácsony végtelen evős/ivós förgetege. Hogy segítsünk a bajba jutottakon, jó példát adjunk a tanácstalanoknak, akik, midőn a halászlés lábos fölé hajolnak, aszongyák, ‘muramiste, bortaszt eefeledtük…’. Így még van idő leugorni a szaküzletbe, egy ampulláért, és semmi sincs veszve. Kékfrankosokat teszteltünk, tízet, [...]



Legutóbbi hozzászólások

  • BZoltan: @ hegyaljai: Miért nem kérdezed meg Jamiet magát: http://www.wineanorak.com/wine blog/ Biztos szívesen...
  • hegyaljai: Javaslatom: aki leírja, hogy “oxigén management” azt ki kell közösíteni! :)
  • Kántorbandi: @ hegyaljai: :) persze, hogy az: ahogy írtam: próbáltam kitalálni, mire gondolhatott. amit a vörösekről...

borravaló tv