// archívum

tokaj

Ehhez a címkéhez 43 írás kapcsolódik.

Szepsy Király Hárslevelű 2007

Nagyon izgalmas ez a bor, pár óra szopogatást követően biztos vagyok benne, hogy így volt ez jó, nem kellett dekantálni, ahogy többen mondták. Akkor nem éreztem volna az órákon át tartó lassú változást mind illatban mind ízben.

Miért olyan jó Tokaj?

Ezt a kérdést tettük fel videónkban többeknek, amikor a Tokaj Nyitányon forgattunk. A videóban megszólal  Herczeg Ági, Vörös Attila, Litauszki Zsolt, Péter Anna, Fűszeres Bodrogi Eszter, Mészáros László, Domokos Attila és Szabó Győző. Beszélnek a tokaji borokról, ételpárosításokról, arról, hogy nekik mit jelent Tokaj.

Kerházas aszút vesz Amerika

Nem új hír, mégis közöljük, mert érdekes, és elment mellettünk, mint a pécsi gyors: az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc, a Costco és a Tokaj Kereskedőház Zrt. 10 évre szóló, évi legalább 2,5 millió dolláros üzletet kötött.

Törvényes a szlovák Tokaj

Június 1-jétől használatható a Tokaj-hegyaljai borvidék szlovákiai részén a Tokaj márkanév. Az erre vonatkozó törvénymódosítást tegnap írta alá Ivan Gasparovic államfő. A pozsonyi parlament a kormány javaslatára sürgősségi eljárással módosította a borászati törvényt, a múlt héten.

Samuel Tinon Tokaji Édes Szamorodni 2004

Mostanság nem divatos szamorodnit inni, és ennek nyilván megvannak az okai. Aki azonban kategorikusan elzárkózik valamitől, nagy hiányt szenvedhet.

Háromszor három Szepsy furmint

Szepsy emblematikus, Szepsy ikon, a borászok borásza (2009), őt kedveli szakértő és borsznob egyaránt. Megkerülhetetlen alakja Tokajnak, sőt egy személyben kitörési pont, arc és brand lehet a nagyvilág felé is (gondoljunk csak Jancis Robinson VinCE utáni írására).

Még történelmibb pillanat

Egy nagysikerű Jancis Robinson posztot a Financial Times hasábjain közzétett írás követ: a bordíva szerint érdemes felfigyelni ránk, a gyűjtők, aficionádók, de egyszeri borisszák is megtalálják számításukat. Hungary for progress, írja a magyar borok legnagyobb lehetősége.

Tokaji, körömpörkölt, nemjuci

Pénteken olyan lesz, amilyen még nem volt, több tekintetben is: Tokaj nyit. Felnyitnak párszáz üveg bort, kinyitják a kapukat, elhozzák az új évjáratokat és csupa új dolgot csinálnak. Plusz zene.

Felemás brüsszeli döntés Tokajról

Az Európai Bizottság törölte az eredetvédett borok közösségi nyilvántartásából azt a szlovák bejegyzést, amely a Tokaj jelzőt az oltalom alatt álló földrajzi jelzések között regisztrálta Szlovákia javára. Továbbra is szerepel azonban a nyilvántartásban a szlovák igény az oltalmazott eredet megjelölés kategóriájában, amely szintén jogellenes állapotot tükröz.

Nyílt levél Tokaj védelmében

Egy ideig úgy tűnt nem lesz szalmaégető Szerencsen, sajnos azonban úgy tűnik, a projekt megy tovább. Nyílt levelet közlünk a Tokaj-Hegyaljai borvidék és a kulturális ill. világörökség védelmében.

Legutóbbi hozzászólások

  • BZoltan: Remélem nem probléma, ha mégoly kicsi szereplőként is, de megosztom itt veletek a pult másik oldalának az...
  • ldr: Igen, az is lehet egy megoldás, hogy az ember kis hátizsákban visz magával némi sajtot meg kenyeret, és meghúzza...
  • Kántorbandi: @ldr: az árképzéssel abszolút egyetértek, sajnos nagyon drága sok minden. emellett ez a legnagyobb ilyen...

borravaló tv

Archívum