Valaki mindig megmondja

Miért van az, hogy mi, magyarok kényszeres késztetést érzünk arra, hogy megmondjuk mindenki másnak, mi a jó, mit kell tenni? Miért van az, hogy szabályos időközönként előlép valaki, aki kijelenti, hogy ami eddig volt, az mind ordas nagy marhaság, mostantól kezdve pedig jó lesz, és majd ő megmondja, hogyan? És miért van az, hogy a borkultúrában egyértelműen lezajlott forradalom után itt állunk és topogunk egy helyben, bármilyen irány, valódi gondolatok, tényleges stratégia és összefogás nélkül?

Nem is emlékszem, hányszor tettem már fel azt a kérdést, hogy “merre tovább, magyar bor?“. A Nagy Vérmentes Korszak és Rendszer Változás óta eljutottunk már valahova borügyileg, és legyünk őszinték, ez egyáltalán nem rossz teljesítmény. Igaz, hogy kicsit lassabban, mint sokan gondoltuk, igaz, hogy kicsit kínkeservesebben, de azért ma már tisztességesnek mondható kínálat van a legtöbb helyen, sikk ismerni borászt és nincs olyan munkahelyi beszélgetés (sem), ahol ne kerülne elő a bor valamilyen összefüggésben. Szóval bort tudatosabban fogyasztunk, legalábbis nőtt – és folyamatosan növekszik – azok száma, akik így teszik.

Hogyan lehet akkor az, hogy ezzel párhuzamosan a magyar bor identitásválságban szenved? Itthon és külföldön egyaránt. Közben az ágazat szereplői egymással harcolnak, bormarketing nincs, a pénz rá valahol útközben elfogyott, vagy át lett csoportosítva egy másik kalapba. Van viszont bora minden egyetemnek, városnak, most már Budapestnek is, nincs messze az idő, amikor majd minden kerületnek lesz sajátja (lehet, hogy miközben ezeket a sorokat írom, már van is). És van egy Nemzeti Borkiválósági Programunk is, hát csak sikerült leírnom, pedig kimondani is nehezemre esik. Nem azért, mert. Hanem azért, mert egyszerűen nem értem, miért?

Vegyük csak sorra mi történt eddig. Az Országos Borbíráló Bizottság (OBB) a Nemzeti Borkiválósági Program (NBP) Országkóstoló Rendezvénysorozata (OR) keretében kiválasztotta az Ország Legjobb FehérBorait (OLFB). Hogy melyek ezek, azt megírták egy nagy könyvben, amit mindenki ingyen kaphat meg, ill. előállítási költségen. Most éppen a legjobb rozékat és vörösöket kóstolják. Lesznek tehát OLRB és OLVB is, Anno Domini 2013. És nyilván erről is lesznek könyvek. Mi pedig, Országfogyasztók most már valóban tudni fogjuk (végre), hogy honnan fingják a passzátszelet, excuse my french.

Ha át is ugrunk azon az apró tényen, hogy valaki megint megmondja nekünk, melyik a legjobb bor, értsd: mit kell innunk, mivel erre nem jöhetünk rá magunktól, a mi osztrákmagyar elhagyatottságunkban, ebben a csonkított poszttrianoni létben, ahol megakadályoz minket a tisztánlátásban a proletárnegyvenév sötétsége okozta gasztronómiai vakság. Erre a tízmillió imbecil országában mi nem vagyunk képesek, hát még fogat sem tudunk mosni rendesen, rendre kiderül az éves statisztikából, hogy évente 1,5 (brrrrrrr) fogkefét vesz a magyar, hogy azzal puceválja meg azt a félédes ötliteres vöröstől borköves fogát.

Ha ezen túltesszük magunkat egy vállrándítással, akkor is itt van még, amit a vidékfejlesztési miniszter úr, Fazekas Sándor mondott, hogy ezen eksünnel “A cél a magyar borok piacra jutásának segítése, a bel- és külföldi értékesítési lehetőségek javítása, a magas színvonalú kereskedelmi megjelenés támogatása.” Az Országkóstoló ProgramSorozat (OPS) keretében kiválasztott borok számára jövő nyáron szervezik meg a Nemzeti Borkiválóságok Versenyét (NBV), amelyen a legjobb borok a Nemzeti Borkiválóság Védjegyet (NBVJ) kapják meg.

Nem is értem, hogy eddig miért nem tette meg senki, (ilyenkor megvan az esélye, hogy azért nem, mert buta kérdés), de bátorkodom felemelni a kezem és megkérdeni: egész pontosan HOGYAN fogja a magyar borok piacra jutását és az értékesítését BEL- és KÜLFÖLDÖN segíteni egy könyv, amelyben egy kiválasztott csapat szerint a legjobb borok vannak? Vagy egy NBVJ védjegy?

A borügyekért felelős miniszteri biztos, Kiss Eliza szerint ebben az a jó, hogy az egész közigazgatás kedvére válogathat bort, és így talán a karácsonyi asztalok édes kísértetei helyett ezentúl friss és trendi tételekhez nyúlnak majd az országos rendezvényeken. Tehát a közszolgák (és családtagjaik valamint üzletfeleik) ezentúl jó borokat isznak, végre. Ők majd mesélnek mindenki másnak, és word of mouth marketinggel az egész casa nostra győzedelmeskedik. Azért így, mert Kiss Eliza megfogalmazta azt is, hogy mi az eredendő probléma: a borkultúra, mint olyan, meg a hagyomány meg az országimázs mind csak humbug ám. Ezek egészen addig senkit sem érdekelnek, amíg a bor nincs eladva, méghozzá jó áron – mondta ő. Hát kérem, ebben akár egyet is érthetünk. Akkor viszont szeretném megkérdezni, hogy mi lesz azokkal a borokkal, amelyek nem NVBJ-k, és nem kerülnek be az annalesekbe, azaz a kutya se fog rájuk se nézni, de még a közigazgatás félédes kísérteteinek követői se?

Most, hogy az egész borkultúrát meg a többi humbugot így elintéztük, robogjunk csak tovább, ne álljunk meg. Menjünk neki a reklámnak meg a rendezvényeknek. Kiss Eliza szerint “A közös reklám előnyeit nem nehéz felismerni, és reklám alatt nem olyan óriásplakátokat kell érteni, amelyeken két jó nő bort iszik”. Két jó nő?  – pfúj, azt semmiképp. Igaz, hogy a világ összes életmódot, prémium és nem prémium fogyasztási cikket gyártó cége így reklámoz, és a világ egy eldugott borszegletében, az ismeretlenség homályában tengődő olasz Vinitaly-n minden régió ilyen marketinggel nyomul sikeresen már évek óta. Mi azonban átlátunk a szitán és inkább írunk évente három könyvet, amelyben – és hadd idézzem erre Horkay Andrást, az Országos Borszakértői Bizottság elnökét, aki az Országkóstoló rendezvénysorozatról elmondta: “A kétfordulós megmérettetés nem verseny a hagyományos értelemben, mivel nem pontozzuk a borokat, és nem lesz sorrend a borászatok és borok között sem. Minőségi borokat kívánunk a közönség elé tárni, amelyek közül a fogyasztók kiválaszthatják az ízlésüknek legmegfelelőbbet.”

Csak kapkodja a fejét az ember, hogy kinek köszönje meg ezt a sok figyelmet, segítséget. (Nemá a jó nők eltereljék a figyelmét a jó borról, még jó, hogy valaki megmondja melyik az.)

Mondjuk, ezt eddig is megtehette mindenki. Mármint kiválaszthatta a számára de gustibus és in concreto pénzügyileg a legmegfelelőbb bort. A mechanizmust úgy hívják, hogy szabad piac meg úgy, hogy verseny. Az ebben részt venni kívánó pincék kimennek a placcra, viszik a boraikat, mondanak róluk valamit és kérnek értük valamennyit. Mi meg, fogyasztók, odamegyünk, aztán vagy elhisszük, vagy nem, vagy megvesszük, vagy nem, azaz fogyasztói szokásokat alakítunk ki, preferenciáink lesznek, ezeket megbeszéljük a többi fogyasztóval és így tovább. Kialakul egy kereslet-kínálat piac, ahogy az meg is történt. Van egy rakat szakirodalom, meg blog, meg mindenkinek van véleménye. Ehhez képest most el kellene olvasnom évente három könyvet arról, hogy az OBB szerint melyek a jó borok, és azokat vennem. Hol marad a dolog lényege, az empirikus út, a tapasztalatokból tanulás? Hol lesz ettől jobb a magyar bor helyzete a bel- és külpiacon? És hogyan fogják ettől az egésztől a pincék az összes bort értékesíteni? Hol a stratégia, termékpozícionálás, image, egységes arculat, vágykeltés és a többi a magyar bor kapcsán? Nem akarom én is megmondani a tutit, de ennél még két jó magyar nővel egy bazi nagy plakáton (vagy a CNN-en) is többre mennénk.

Hozzászólások

  1. Prisztoka Tibor mondta

    Nem olyan nagy baj az, ha többen is mondják, szerintük mi a jó…HA van szabadság, van szólás is…
    AZ empirikus tapasztalás nagy baja, hogy a “fiatal elfoglalt menedzserek” gyakorta megveszik a “szak” -nak nevezett lapokat, melyek a borkereskedők érdekkörébe tartoznak. A feldicsért portfóliót kóstolgatják, és fogalmuk sincs róla, mennyi pancsot benyelnek. Írottat is és folyót is.
    Itt a lehetőség a borászoknak, küldjék csak a borukat, az is, aki nem küldi borversenyre !
    De vállalja fel, hogy érdekmentesen (hisz nem egyik borász dicséri pontokkal fel a másik borát a csere borverseny pontokért), és pártatlanul (nem a saját portfóliót kell feldicsérni)
    ítélik meg a küldött nedűt. HA a bor bekerül a válogatott csapatba = siker. HA nem ? Akkor sem kell megsértődni.
    A két csaj jó ötlet. Csak kissé elcsépelt (Reklám szlogen:bortoxos száj?!)Amúgy bármit teszünk a magyar borokért, az rossz nem lehet. Csak tegyünk.Az már több a semminél.
    Nem mellesleg Kaliforniában az ott termett borok 95%-át saját piacon adják el. Nem baj az sem, ha a mi borunkat mi isszuk meg. Ugrálni valónk a 2% alatti európai szőlőtermelés és borkészítési mutatónkkal amúgy sincs, ennyi Európában fejtési veszteségként elfolyik…Aki pedig külhonból ide jön Mo-ra, és kíváncsi a magyar borokra, az talál egy német/angol összefoglalót, ami szamárvezetőnek jó lesz…
    Lehet ötletelni, mi lenne ennél is jobb. De jó ötletet adni nem könnyű…én borkészítő vendéglősként: várom !

  2. BZoltan mondta

    Előre szólok, hogy mi benne vagyunk a kiadványban, szóval egyetlen kritikus váleményemet sem a szőlő savanyúsága motiválja :)

    Naszóval…

    Az a baj, hogy a borok kiválasztásának a formátuma majdnem olyan mint amit évek óta mantrázok, de úgy tűnik, hogy a szervezők mégsem értették meg a lényeget. Az szép dolog, hogy kifizetik a nevezett borok árát, de a lényeg az az lenne, hogy a piacról szerezzék be a bort. Vagyis azt a bort mérjék be amt a fogyasztó is levesz a polcról és ne azt amit a legtökéletesebb körülmények között tárolt a termelője. Most nem a közismert csalásra referálok, hogy sokan egy külön tartályban/hordóban de ugyanazon OBI szám alatt kóstoltatnak és versenyeztetnek borokat, mert ez más téma. Hanem egészen más egy bort utaztatni, napoztatni a boltok polcain és szenvedni a nagykerek hulladék raktáraiban mint egy stabil borospincében fektetve érni. Ezért nem beküldősnek kellett volna lennie a dolognak, hanem beszerzősnek. Szerintem egy nap telefonálással és 20-30 email kiküldésével a termelők nélkül is be lehet szerezni 800-1000 fehér vagy vörös bort a forgalomból. A kereskedők is tapsikolnának és a logisztika is egyszerűbb lenne.

    A második baj pedig az, hogy a maga a válogatás legalábbis vitatható szakmaisággal folyt. Rekord idő alatt (ha jól tudom egyetlen nap leforgása alatt) darálta be a kóstoló bizottság a borokat. Ez azt jelenti, hogy vagy mindenki megnyalt 700 bort egy hózóra vagy táblákra darabolva 2-3 ember nyalt meg monduk 100 bort. Nem kell magyarázni ugye, hogy egyik miért rosszabb a másiknál. Minden kapkodós (értsd költséghatékony) borvrerseny veszte az amikor a rohanás miatt egy-egy jó bor elbukik a dilettáns és figyelmetlen kóstolón vagy éppen egy harsogóan populáris, de amúgy gyenge bor is el tudja csavarni a zsűri fejét.
    Ennek az ellenszere pont az, hogy egy nap kevés bort kóstol a zsűri és minden bort többen és többször kóstol meg több zsűritag. Csak ilyen módszerrel lehet a tévedéseket megelőzni.

    Harmadrészt, amirők sokan hallgatnak, az az, hogy bizony sokan nem neveztek be ebbe a programba. Tudomásul kell venni, hogy ma Magyarországon az állami szerepvállalás valamiben szükségszerűen taszíthat jó embereket és vonz hulladékokat. Ezt a magyar közélet amúgy zseniálus módon pártállástól függetlenül is tudja. A lényeg pedig az, hogy egy olyan seregszemle amely nem vonzza az élmezőnyt az bizony sérült hitelességgel indul.

    Végül…de messze nem utolsó sorban… Szerintem nagyon nem érti a magyar borvilág problémáit az aki azt hiszi, hogy az n+1. aranyzsiráf pecsét és k+i. boros kiadvány az ami helyreteszi a dolgokat. Még az sem segítene, ha a külföldi képviseleteken nem a dankópistákat locsolnák, hanem a kiadványból vásárolnának. Egyszerűen nem az a baja a magyar bornak, hogy a köz ne tudná kik csinálnak jó bort. Mert a köz pontosan tudja.

    A Nemzeti Borkivállóság Program kommunikációja pedig botrányos… volt ez szoftos összezördülésem a fácsén a miniszteri biztos asszonnyal aminek a biztos asszony részésről az lett a vége, hogy hát ő megpróbált engem felhívni (gyerekaltatás után 3 órával) és hát nem vettem fel. Azóta én hívtam 2-szer, írtam neki 3 SMS-t és hagytam az egyik munkatársának fácse üzenetet… na azóta se kép, se hang. Úgy tűnik, hogy aki kritizálni merészel az levegőnek van nézve.

    Na szóval… ezúton is üzenem a miniszteri biztos asszonynak, hogy a magyar bor megreformálásával kapcsolatban legközelebb akkor jelentkezzen amikor a hegybírók nem fűtött irodában ülve adják ki bemondásra a származási igazolásokat, hanem a terepen előre pontosan felmérik, hogy melyik ültetvényről mennyi termésről kérhet papírt a gazda… Mert kedves miniszteri biztos asszony, innen üzenem, hogy ez a rákfenéje az egész magyar borvilágnak.

  3. italosztaly mondta

    szerintem meg azért megkérdezhettek volna pár kereskedőt, akit nem teljesen csak a pénz és az eladások motivál. ők igen konkrét kapcsolatba kerülnek a fogyasztókkal és az első dolog hogy felmérjék a terepet. senki sem, mi sem a csúcsborokkal kezdtük, és milyen “érdekes” tapasztalni hogy valaki 50 évesen még mindig dankót iszik, valaki meg már 19 évesen túllépett ezen a szinten. neki valószínűleg nem csak a bebaszás a lényeg, ez meg ugye az alkoholista és a kultúralkoholista közti különbség, amit majd egy jó szociológus boncolgathat esetleg. amit viszont ezzel kapcsolatban még én is kimondhatok, az az, hogy egy ország helyzete meghatározza, hogy az emberek mennyit és mit isznak. kis pénz, kis foci, tetszik érteni.
    viszont most egy példával visszatérnék arra, hogy ízlés terén ki milyen szinten állhat. volt olyan vevőm, aki szereti az édes vörös borokat, de most nem ilyen BB meg Varga szintű palackot akar, hanem sokezreset. adtam hát neki egy Tréfli-t, amiről később az volt a véleménye, hogy nem volt vele baja, csak hát valahogy nem azt az ízélményt nyújtotta, amire vágyott. konkrétan nem tudta meghatározni ezt a dolgot, viszont ittak utána egy dankó rozét, na az kurvajó volt. ezzel arra szeretnék kilyukadni, hogy látatlanban/hallatlanban senkinek nem lehet leírni egy könyvben, hogy mit igyon.
    én Bandival értek egyet:
    “Mi meg, fogyasztók, odamegyünk, aztán vagy elhisszük, vagy nem, vagy megvesszük, vagy nem, azaz fogyasztói szokásokat alakítunk ki, preferenciáink lesznek, ezeket megbeszéljük a többi fogyasztóval és így tovább. Kialakul egy kereslet-kínálat piac, ahogy az meg is történt.”
    innentől szerintem nincs miről beszélni, csak a fűrészport fűrészelnénk.
    fel kell tenni a kérdéseket, ezek nélkül nem fog menni: vörös, fehér, rozé, száraz, félédes, édes, mennyi pénzért, kinek lesz, miért lesz, mire lesz, miket ivott eddig satöbbi. ezek a kérdések beindítanak egy folyamatot, amit az eladónak innentől a kezébe kell vennie és szépen vezetgetni olyan irányba, ami neki is jó, a vevőnek is jó, és a borásznak is jó.
    megmondom őszintén hogy szoktam olvasgatni a slukkjaitokat, de több mint a fele egyáltalán nem érdekel. ennek oka tök egyszerű: én nem vagyok olyan szinten, mint ti, egyelőre más utakat járunk. és ez nem jelenti azt, hogy azok a borok amikről itt írtok rosszak lennének vagy rossz lenne a marketingjük, vagy rossz lenne bármi ami velük kapcsolatos.
    na most jól megmondtam én is:)

  4. Kántorbandi mondta

    @ italosztaly:
    :) a slukkok amolyan irányzéknak számítanak, információnak, hogy van ilyen bor (vagy párlat, vagy éppen más), és mi mit gondolunk róla. szerintem tán még az sem olyan fontos, hogy mennyire ízlett nekünk, vagy milyen aromákat fedeztünk fel benne. amit fontosnak gondolok benne, az a csillagozás, azaz az árérték arány. kösz a kommentet!

  5. italosztaly mondta

    @ Kántorbandi:
    ejnye, hát az ár-érték arányokról már írtam pedig! csak egy példa: pár héttel ezelött kóstolt egy ismerősöm egy Heimann Viognier-t (ez neked is megvolt ha jól tudom). mivel ez egy “nagyon új” fajta hazánkban, így Törley-s berkekben utazva ajánlottam neki György Villa Viogniert, tavaly ősszel került a piacra kb. ezer forintos eladási áron, szemben a Heimann féle 2500 forintos eladási árával. nyilván nem hasonlítanék össze egy Heimannt egy György Villával, de azért az döbbenet volt, amikor tegnap lementem a Penny-be felvágottért és 699-ért láttam azt a György Villa Viogniert, amit mi haszon nélkül egy ezresért adunk. a bornál érték az nyilván van valahol, de az ár enyhén szólva képlékeny.

  6. italosztaly mondta

    ha sokat kattogok még eszembejut pár extrém példa, de a legemlékezetesebb még a Cora-ban fordult elő velem, amikor akcióra belistázták a Wunderlich sunshine day sorozatot, meg bikavért, meg Blue Bird-öt. 500-800 forintért adtuk ezeket a palackokat, be is rendeltem belőlük mint állat. viszonylag sikeres volt a történet, de azért maradt még készlet, amikor szólnak hogy árat emelt a beszállító. így lett a 800 forintos Blue Bird küvéből 1800 forintos középfelső kategóriás. emlékszem hogy 800-ért vettem is belőle és nem voltam tőle elájulva, de ha 1800-ért vettem volna meg, akkor abszolút csalódásként aposztrofáltam volna.
    ennek ellentetje pedig nemrég történt meg velem. anno a Cora Auchan fúzió kapcsán rengeteg bort kiárultunk igen jutányos áron. aztán később (kb 1 év) elkezdtek visszaszivárogni már az Auchanba ezek a borok, viszont az áruk nem változott. ha én nem vagyok és nem szólok, akkor kapnál ezerért 13-mas Joseph Drouhin bozsolét, Wekler küvét négyszázért, Hunnium pálinkát ezerötért stb.
    de valamelyik héten belistáztak egy új bort a Grape Vine kft-től. ez a bornak látszó tárgy hirtelen 3290 ft + üveg áron futott. telefonáltam egyet hogy nem lett ez véletlen elütve egy nullával? jaj köszi, de! :)

Minden vélemény számít!