Körbenézett az MTI pár borvidéken. A szőlőtermés mindenhol jó minőségűnek ígérkezik, miközben a gazdák a borral teli pincék miatt értékesítési gondokkal küszködnek.
A szekszárdi borvidéken elsősorban a kisebb szőlőtermelők küzdenek értékesítési gondokkal, a legjellemzőbb kékfrankos ára harmadával csökkenhet, az óborkészlet mintegy 15 százalékkal nőtt. Kelemen Erika szekszárdi hegybíró közölte, sokan visszamondták a szőlőt, mert tele vannak pincék: míg tavaly augusztusában 51.229 hektoliter volt az óborkészlet, most 66.135 hektoliter.
A Tolna Borház Kft. ügyvezetője, Bajor László elmondta, a tavalyi 16 ezer mázsával szemben idén 10 ezer mázsa szőlőt vesznek. A borház pincéiben 8.000 hektoliter óbor maradt. A bonyhádi Danubiana Bt. a tavalyinál öt százalékkal kisebb mennyiséget, 150 ezer mázsát tervez felvásárolni – közölte Schmidt Győző ügyvezető, hozzátéve, hogy a cég átmenő készlete fehérborból tíz, vörösborból 25 százalék.
Szekszárd környékén a felvásárlási árak 40 és 70 forint között alakulnak, a borvidéken 687 hektáron termesztett kékfrankos felvásárlási ára a tavalyi 60 forinttal szemben idén 40-45 forint körül alakul.
Bock József, a villányi Bock Pincészet vezetője közölte, a jó időjárásnak köszönhetően nagyon jó évjáratra számítanak, közepes mennyiség mellett. Itt is szőlőtúlkínálat alakult ki, ezért az árak nyomottak: a cabernet kilója 130-150 forint, a portugieser bruttó 80-100 forint.
Egyetlen felvásárló, a fertőszentmiklósi Puklusvin Kft. jelzett szőlővásárlási igényt a Sopron?Kőszeg Hegyközségi Tanácsnak, a többi az eddigi szándéknyilatkozatok szerint egyáltalán nem vásárol szőlőt az idei szüreti szezonban – tájékoztatta az MTI-t Taschner István, a tanács elnöke. A társaság ezer-ezer mázsa fehér és kékszőlőre a jelentett be igényt, ami jelentősen elmarad az egy évvel korábbitól. A Puklusvin tavaly 5 ezer mázsa szőlőt vásárolt mindkét fajtából. Az elnök elmondta: biztos eladási lehetőségük csak az osztrák export, Ausztriába évente 80 vagon szőlőt szállítanak innen.
Taschner István a közepesnél valamivel kevesebb termést vár, a kékszőlőkből például hektáronként 70 mázsa körülit. A gazdák jó minőséggel számolnak, mivel már 15 fok felett van a szőlők mustfoka, így a kékfrankos akár 18-19 fokkal is szüretelhető. A tanács a kékfrankos szőlő kilogrammonkénti középárát 70 forintban határozta meg. A felvásárlók nyilván nem adnak majd ennyit a szőlőért, így az ár később alku tárgya lesz. Várhatóan az elmúlt évi 50 forintos szőlőár lesz az általános. Puklus János, a Puklusvin Kft. ügyvezetője úgy tájékoztatott, hogy évente 5-6 ezer mázsa szőlőt szoktak vásárolni, az idén viszont csak 2,5, maximum 3 ezer mázsát.
Közepes termés mellett, kiemelkedő minőségű borra van kilátás a Duna Borrégióban. Azok a termelők, akik nem maguk dolgozzák fel a termést, vagy nem állnak valamelyik nagyobb borászattal szerződéses kapcsolatban, csak az önköltségi ár alatt tudják eladni termésüket. Frittmann János, a Frittmann Borászat és Borház társtulajdonosa hangsúlyozta: a magas cukortartalmú és jó savtartalmú szőlők az utóbbi évek legjobb évjáratát adhatják. Nagy reménnyel várják a késői vörös szőlőből készült borok érését, mert kiváló minőség várható.
Csak név nélkül
Az MTI által megkeresett szőlőfelvásárlók csak név nélkül beszéltek az árakról: csak nyomott áron, 50 forint kilónkénti ár körül vásárolják a szőlőt, mert a tavalyi borból óriási készlettel rendelkeznek, de várhatóan ez az ár is csökkenni fog.
A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken várhatóan szeptember 12-én kezdik meg a korai érésű szőlő szüretjét, a térség legnagyobb felvásárlója, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház (TK) Zrt., a sárgamuskotály kilójáért hatvan forintot fizetnek, a többi korai szőlő ára ötvenöt forint. A cég a szerződésben foglaltakat meghaladó mennyiséget is átveszi, igaz, a többletért csak harminc forintot ajánlanak. A TK mintegy 2 ezer termelővel áll kapcsolatban, tőlük mintegy 95 ezer mázsa szőlő átvételét tervezi.
Marcinkó Ferenc a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke szerint az idén 350 ezer mázsa szőlő teremhet, ami csaknem ötödével kevesebb az elmúlt évinek. A felvásárlók, mivel itt kezdődik a legkésőbb a nagyszüret, ide már kevesebb pénzzel érkezhetnek, ami miatt 50, de akár 100 ezer mázsa szőlőnek vélhetően nem lesz felvásárlója. Nem kedvez az sem, hogy a tavalyi bor túlnyomó hányada is a pincékben van, éppen ezért szakemberek a lepárlási támogatás igénybevételében látják a megoldást.
Sok szőlőtermelő került kilátástalan helyzetbe az Egri borvidéken, mivel a felvásárlók, az elmúlt évi 300 ezer mázsányi szőlőnek csupán a felét fogják átvenni a gazdáktól. Varsányi Lajos, a borvidéki helyközségi tanácsának elnöke elmondta, a válság miatt a szokásos bormennyiség kétszerese van a pincékben, ami lenyomja a felvásárlási árakat. Így még azok is önköltségi ár alatt fogják értékesíteni a termést, akik el tudják adni.
A borász elmondta: a helyzetet nehezíti, hogy a borvidék egyik legnagyobb hagyományos felvásárlója, az Egervin jogutódjaként működő Integrált Borgazdasági Zrt. felszámolás alatt áll, így a cég egyáltalán nem vesz szőlőt. Ugyanakkor az óvatos banki üzletpolitika miatt azok a borászati cégek sem kapnak hitelt, akik egyébként rentábilisan működnek, s így ezek is visszafogják a felvásárlásokat. Ebben a helyzetben sok gazdának nem marad más lehetősége, mint a lepárlás, ami azonban csak a veszteségeket csökkentheti.
Mindez pedig egyre inkább erősíti azt a tendenciát, hogy a gazdák, még akár támogatás nélkül is kivágják az ültetvényeket – értékelte a helyzetet Varsányi Lajos. A gazdálkodók egyébként jó közepes mennyiségű, ám kiemelkedő minőségű termésre számítanak az 5.600 hektáros egri borvidéken, ahol, 9-10 ezren foglalkoznak szőlőtermeléssel.
Korábban:
Válság és bor 5. ? a portói köszöni, remekül van
Válság és bor 4. ? a bor jó befektetés
Válság és bor 3. – újzélandi sikersztori