A Jackfall Bormanufaktúra új generációja kényszerhelyzetben vette át a pincészetet. Jandrasics Borbála és Elek Imola szüleik halála után szembesültek sok mindennel, amiről addig keveset vagy semmit sem tudtak.
Ég és föld között: 50 év, 25 szüret, 10 év felkészülés
„Beléptem az ötvenedikbe, ez a huszonötödik villányi szüretem. Az Ég és föld között számomra mérföldkő, 10 éve erre a borra készültem.” – mondta Ipacs Szabó István borász.Az Ég és föld között szeptember 12-én debütált, a címkéjéhez hűen a csillagos ég alatt, a Svábhegyi Csillagvizsgálóban.
2018-ban is Gere Jazz Fesztivál
A villányi Gere Attila Pincészetnél, a Gere Birtokon 2018. június 8-9. között ismét megrendezik ? ezúttal már hetedik alkalommal ? a Gere Jazz Fesztivált. Az évente megújuló tematikának köszönhetően idén a villányi szőlők között igazi olasz hangulatban és dolce vita életérzésben lehet része azoknak, akik ellátogatnak a rendezvényre. A hazai jazz kiválóságai mellett idén fellép […]
Megújultak a Gere borok
Új külsőt vettek fel a Gere Pincészet borai, jelezve a harminc éve tartó történet következő szakaszát. A név is módosult: ?A. Gere? olvasható a címkéken, utalva Gere Attilára és gyermekeire, Andreára és Attilára egyaránt. A címkéken túl a kínált borstruktúra is megváltozott, átláthatóbbá vált.
VI. Gere Jazz Fesztivál
A villányi Gere Attila Pincészetnél, a Gere Birtokon június 9-10. között ismét megrendezik ? ezúttal már hatodik alkalommal ? a Gere Jazz Fesztivált. Az évente megújuló tematikának köszönhetően idén hamisítatlan provence-i hangulatban tölthetik ezt a hétvégét azok, akik ellátogatnak a rendezvényre.
- 1
- 2
- 3
- …
- 18
- Következő oldal »