A kedves Olvasó szokásos húsvéti cikkünket látja, amely anno „Borok sonkához, tojáshoz” címszó alatt vált hírhedtté. Azzal kezdtem, hogy a szokásos, és én is a szokásost fogom sulykolni. Azért meglepetések lesznek.
Bár, ahogy ezeket a sorokat írom az Önök kedvéért és lehetőleg némi okulásul, odakint sűrű pelyhekben hullik a hó és kedélyes harminc centi vastagon ült meg a kert minden szegletében. Szóval nem rövidnadrág, de hókotró dukál a húsvét hétfőhöz és talán egy kis fagyálló is kelleni fog a kölnibe.
Az extrém hidegre való tekintettel az első szó, ami beugrott, a jégbor. Főleg a reggeli szélvédő-vakarászás után vannak fura, de nem indokolatlan képzettársításaim (jég és bor, Illinskillin, Vylyan Vince-napi áldás hófehérben, jéggel és borral). Hagyjuk ezt, gondolom idén is a télből a tavaszba átmenet nélküli váltását éljük és mire az i.t.Közönség ezen sorokat olvassa, kb. húsz fok lesz. (No, ne panaszkodjunk, ez az idő tökéletesen megfelel a hó végi időjárásnak. A januárinak).
De zúgjon a Haec dies quam feit Dominus, s a szent áhítatot követő pillanatokra megpróbálom csokorba szedni (szigorúan tematikus jelleggel) szerény ajánlásomat.
Legyen az eleje valóban a sonkához tojáshoz. Egy etyeki fehér a Kertész Pincétől, mondjuk egy szürkebarát. Kövek és virágok, selyemcukorka, fűszernövények, licsi és selymesség. Szellőztetni kell, tehát óvatosan adagoljuk, nehogy túl hamar a nyakára hágjunk.
Ha pedig vörös, akkor kadarka (mondtam, hogy a szokásos lesz). Gróf Buttlerre esne a választásom – a VinCE-n kóstoltam és úgy maradt tátva a szám, hogy a jegyzetfüzetbe nem került semmi. Jó irányba halad a hajó: igazi egri savak, zsír, fűszerek, elegancia és tűz, amire emlékszem.
Második felvonás a vendégek. Borissza házban olyan bor kell a locsolóknak, ami csúszik és esetleg
vissza is tudnak kérdezni (ez most akkor rozé?). Tehát a borunk siller legyen. Mostanában a tolnaiak lopták be magukat a szívembe szebbnél-szebb rőtségekkel. Ilyen volt pl. a Fabro pincéé, ami finom őszibarackos illatra épít egy kis rozés „every fruit” háttéren, fűszeres korttyal, amit édesség keretez.
Simán csúszik, és ha megvolt óvatosan támogassuk ki a locsolókat a hóra.
Utolsó előtti a desszert – mint műfaj hagyományosan ki szokott maradni – pedig minden rendes háznál kerül a locsolóknak valami édes, rigid állagú, kisméretű, esetleges alakú házi süti. Ehhez pedig a legfontosabb hozzáfűznivalóm jelenleg, hogy kevés aszút iszunk.
A felmérés szerint (brit tudósok?!) bizony szinte csak karácsonykor isszuk, esetleg valamilyen jeles évfordulókor (rossz esetben a haverok hoznak kamura átcímkézett, teaszínű, átlátszatlan „hetvenhármast” a születésnapra). Itt az ideje, hogy húsvétkor is nyugodtan bontsunk egyet.
Ha pedig már hagyományt alapítunk, akkor hagyományos suli, legyen pl. a Matyisák-Vízkeleti 99-es hatputtonyosa. A Rákóczi-túrósig biztosan legyűri az elénk tolt finomított szénhidrát-bombát. Vitálisak a savai, a hársméz, dió, kajszilekvár aromái szépen adják az ívet, nem fognak csalódni. Percekig rágcsálható az utóíz, ahogy a jégen csúszkálva hazafele próbálunk navigálni.
Aki pedig a párlat mellett döntene, szolid kikacsintással a „borzasztó képzavar” húsvéti nyúlra (sejti valaki, hogyan került Pilátusként a Credoba??) igyunk Brill Sárgarépa párlatot. Boltban véve és a 0,35-ös palackot leosztva is ezerkettőre jön ki a feles, de szembántalmaink nem lesznek, mert valami mázsás mennyiség van beszuszakolva egyetlen palackba a jó magyar répából.
Sporttársaim! Itt egy remek alkalom az ivásra (is), örüljünk a feltámadásnak, legyen áldott húsvéti ünnepe mindenkinek.
„Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szive ?
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.”