• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

A francia elnöki palota is leépíti borospincéjét

2013-05-02 ● Kántor Endre

Hollande elnök azzal lett híres, hogy megígérte: a gazdagok teherviselése a pénztárcájukhoz mérten arányos lesz a szegényekével. Így aztán nem meglepő, hogy a britekhez hasonlóan, a francia elnöki palota is megvált értékes borainak jelentős részétől, hogy azokat „megfizethető palackokkal” pótolja.

A pénzügyi válság utolérte a francia elnöki palota borospincéjét is írta a New York Times: 1200 palackot bocsátottak aukcióra, és átrendezik a szortimentet, szerényebb tételeket vásárolnak helyettük.

Francois Hollande egyik legkeményebb választási ígérete az volt, hogy bevezeti a luxusadót és transzparenciát erőltet az arisztokrata képviselőkre is. Ennek bohózatba hajló következménye lett Gerard Depardieu állampolgársági balhéja.

Francois Hollande azt ígérte, a nép egyszerű gyermeke lesz, Nicholas Sarkozy kiköpött ellentéte. És lám: főként Sarkozy asszony által kiválogatott borokat adtak most kalapács alá, sok közülük pauillaci volt, hisz az asszonyság azt szerette. Érdekes a dolog, mert az Elysee palota pincéje mindig is legendás volt jó borairól, olybá tűnik az egész, mintha most a nagymama ezüstjét vinnék a zaciba: a deficit mértékét tekintve is csepp csak a befolyó összeg a tengerben.

Már Mitterand is gyűjtött ide palackokat, főként burgundit, meg Saint-Estephe, Haut-Marbuzet-t. Georges Pompidou Chasse-Spleen kedvelő volt, Valery Giscard d?Estaing szintán bordeaux-iakat ivott, de főként Medocból. Jacques Chirac, akinek mind a művészetekben, mind a borokban magas volt a mérce Dom Perignont gyűjtött, de a nyilvánosság előtt mindig sörözött.

A brit kormány hasonló akciót hajtott végre nemrég. Érdekes lépés ez Hollande-tól, különösen annak fényében, hogy a bort választási kampányához is felhasználta, amikor azzal vádolta Sarkozyt, hogy cserbenhagyta, mi több, elárulta a francia boripart, amikor olyan törvényeket támogatott, melyek felbolygatták az addig hatályos ültetési jogokat ? hozzájárulva ahhoz, hogy a borászattal foglalkozók ne tudjanak megélni saját termelésükből. Erről bővebben itt lehet olvasni.

Címkék: auckió, Elysee palota, franciaorszag, Francois Hollande, politika

← 6000 liter bort engedtek ki vandálok Foci után? Bor! →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Félig tele a pohár vagy félig üres?
Loading
00:00 / 00:34:29
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!