• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

A száraz évek

2013-10-02 ● borravalo.hu

Ma már nehezen tudjuk elképzelni az életet a bor és általában az etanol-tartalmú folyadékok nélkül, pedig ez a típusú kemény drog nem volt mindig legális a világban, sőt Magyarországon sem.

Már a XIX. században találkozhattunk alkoholt illegálisan árusító boltokat, „blind pig” vagy „blind tiger” néven. Ezeken a nem agyonreklámozott helyeken pár filléres belépőért lehetett megnézni valamilyen különleges állatot és ennek farvizén mindenki tintázhatott is egy kicsit. Persze csak az állatos attrakció volt kitáblázva, de aki betért, az nem a makákó miatt tette.

A teljes tilalomra persze nem sok példa van, a leghíresebb talán Amerika esete, amely 1919 és 1933 között száraz ország lett. Ebben az időszakban az emberek mindenféle bizarr módszert találtak ki arra, hogy szenvedélyüknek hódolhassanak, elterjedt a zugivás és a „Speakeasy” helyek máig élnek a köztudatban (ezek a kocsmák mindenféle álca alatt működtek).

Az Egyesült Államokban az elhíresült 18. számú alkotmánymódosítás vezette be a teljes tilalmat, 1919. július elsejétől.

Az igazság az, hogy nem esett vissza a fogyasztás különösebben, csak felvirágzott a feketepiac és az erre szakosodott maffia nagyon szépen megszedte magát. Persze a tiltás bevezetése előtt volt idő töltekezni, mert a hír már januárban megérkezett (a módosítást az akkor 48 tagállam 1920. január 16-án fogadta el), ennek ellenére a bárok június 30-án este tömve voltak.

A módosítás az egész államszövetség területén megtiltotta az alkohol előállítását,  forgalmazását és behozatalát. Megkezdődtek a razziák, külön nyomozócsoportok voltak felállítva a feladatra, valamint alkohol kiszaglászására képzett kutyákat is bevetettek. A képen egy los angelesi borászatból (Kalifornia) foglalnak le és öntenek a csatornába 125.000 liter bort.

New York sem habozott kilögybölni a lefoglalt nedűt (a kép 1921-ben készült).

Szintén 1921-ben készült a fotó, Chicagóban. Sajnos nem photoshop és a hordókban sem víz volt.

Ez a kevéssé szívbajos hölgy a botjába rejtette a szeszt. Mondjuk lefejezés biztos nem járt egy felesért, ha ilyen vidáman mosolyog a kamerába (vagy csak nem az első botnyi whiskyt issza).

Természetesen ellenzői is akadtak a szabályozásnak (lássuk be, stábunk egy hasonló esetben élen járna a tüntetések szervezésében). Az American Liberties League 1925-ben a Bibliából idéz: Szent Pálnak a Timóteushoz írt levelének 5:23 versében találjuk a mondatot, mely szerint „Ezután ne csak vizet igyál, hanem – gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel – élj egy kevés borral is.”

A szesztranszferre átalakított teherautó úgy akar kinézni, mint egy faszállító (figyeljünk a szó helyes tagolására), de a szemfüles nyomozókat nem tudta megvezetni.

Szívszorító, durva beavatkozás: egy illegális lepárlóra csaptak le a detroiti nyomozók 1929 decemberében és egyszerűen kilocsolták az utcára a talált anyagot.

Ismét egy bátor hölgy: a pótkeréktartón a „Helyezzék hatályon kívül a a 18. alkotmánymódosítást” felirat látható. A „The Crusaders” egyébként a tiltás ellen harcoló mozgalmak egyike volt.

Tüntetés: We want beer! Azt hiszem magyarázat nem szükséges hozzá.

Aztán pedig, „Viszlát 18. módosítás!” – koccintanak az alkoholtilalom feloldásakor (1933. december 5.) A kép közepén világos kabátban látható hölgy kezében lévő korsó méretét ezúton szeretném megsüvegelni.

Persze a tiltás nekünk sem ismeretlen. 1919. március 21. és augusztus 1. között – a Tanácsköztársaság alatt – Magyarországon is szesztilalom volt. Aztán 1986-ban egy MT rendelet tiltotta meg, hogy reggel 9 óra előtt az italboltok, közértek alkoholt árusítsanak (a munkába indulókat akarták megfékezni, de ez nem nagyon sikerült – 1989-ben fel is oldották a tiltást).

És egy példa a mai magyar valóságból: a városi közgyűlés döntése alapján 2008. július 1-től az éjszaka is nyitva tartó üzletek Debrecenben 22 órától reggel 6-ig nem árulhatnak alkoholt. Hasonló szabályozás más városokban és Budapest egyes kerületeiben is hatályban van.

Halkan megjegyzem, hogy bizonyos vallások ma is teljesen tiltják az alkohol fogyasztását, főleg a közel-keleten botolhatunk bele olyan országokba, ahol egy üveg bor elfogyasztásáért súlyos büntetés – akár elzárás is – járhat.

Őszintén remélem, hogy ilyesmi a Kárpát-medencében már soha többé nem történhet meg.

(Képek forrása: io9.com)

Címkék: alkoholtilalom, prohibíció, szesztilalom, tilalom, történelem

← A Vár, a borok és a nők! A Közösségi Bor Projekt →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Félig tele a pohár vagy félig üres?
Loading
00:00 / 00:34:29
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!