• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Tokaj: van még mit tenni

2013-11-15 ● Kántor Endre

A következőkben annak a döntésnek jogi hátterét és jövőjét vizsgáljuk, amely a Tokaji Hegyközségi Tanács október végén hozott. A döntés jelen pillanatban még nem alkalmazható a tokaji borok forgalomba hozatala és címkézése során, de az első lépés megtörtént. Most jön majd a neheze.

Aszúforradalom című írásunkban röviden taglaltuk, hogy milyen döntést hozott október 30-án a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa. Röviden: jelentősen szigorították a tokaji borok eredetvédelmének megerősítését. A jogi hierarchia miatt azonban a változtatások csak akkor válnak a gyakorlatban is teljes mértékben alkalmazhatóvá, ha a tanács által kezdeményezett módosításokat a vonatkozó jogszabályokban is átvezetik. A módosított rendtartásban megfogalmazott elvek és alapvető követelmények bevezetése ugyanis a felsőbb szintű magyar jogszabályoknak, valamint a tokaji borok ún. termékleírásának a módosítását is szükségessé teszik, ez utóbbi esetében pedig az európai uniós felettes szervek jóváhagyására is szükség van.

Némi hátteret kell adnunk a történetnek. Az eredetvédelem a bor földrajzi eredetének és az ehhez köthető emberi tevékenységtől függő eredetének szabályozását és védelmét jelenti. Célja a magas értékű termékek előállításának ösztönzése, a szőlő- és bortermelők törvényes érdekeinek védelme, a fogyasztók tájékoztatása és törvényes érdekeik védelme, illetve a tisztességes piaci verseny ezúton történő szabályozása, a piacon megjelenő borok versenyképességének erősítése. Az eredetvédelmet szolgáló rendelkezések ezt a célt a szőlő- és bortermelés területi és borászati kategóriáinak értelmezésével és meghatározásával, valamint az ehhez szükséges rendtartás kidolgozásával érik el.

A borok eredetvédelme szempontjából a kulcsfontosságú magyar jogszabályok közé tartozik a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény (ún. Bortörvény), valamint az ehhez kapcsolódó 99/2004. (VI.3.) FVM rendelet, amelyek mellett az időközben kiforrott európai közösségi joganyag részeként kiemelt szerep jut az ún. termékleírásoknak, továbbá az előírásokat térségi szinten megjelenítő borvidéki rendtartásoknak.

Ezek a következő területeket szabályozzák le az eredetvédelemmel kapcsolatban.

  • Bortörvény. A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény egyrészt általánosságban meghatározza hazánkban a szőlőtermesztés és bortermelés szabályrendszerét, igazgatási eljárásait. Emellett a törvényben külön fejezet foglalkozik a Tokaji Borvidékre vonatkozó speciális rendelkezésekkel, részletesen kitérve a borok Tokaji Borvidéken történő termelésére, és a tokaji bor tárolására, valamint a borvidékre vonatkozó különleges előírásokra. Ennek részeként a jogszabály a Tokaji Borvidéken készített tokaji máslást, tokaji fordítást, tokaji szamorodnit, tokaji aszút, tokaji aszúeszenciát, valamint a tokaji eszenciát ? mint tokaji borkülönlegességet és önálló névhasználatra jogosult termékeket ? külön is definiálja, részletesen leírva készítésük feltételeit.
  • FVM rendelet. Az utóbbi definíciókat és előírásokat részletezi a borok előállításáról szóló 99/2004. (VI.3.) FVM rendelet, amelynek ma hatályos állapota azonban részben ellentmond az uniós jogszabályoknak és a termékleírásnak, így helyette már ez utóbbiak alkalmazandók a gyakorlatban.
  • Termékleírás. 2009. augusztus elsejétől hatályosak a borok eredet-megjelölésére és földrajzi jelzésére vonatkozó európai uniós szabályok, amelynek részeként az EU három termékkategóriát vezetett be. Ezek: 1) az oltalom alatt álló eredet-megjelöléssel ellátott bor (OEM), 2) az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor (OFJ), valamint 3) a földrajzi jelzés nélküli bor. Az EU célja a termékleírások bevezetésével a borok földrajzi árujelzőire vonatkozó szabályozás egységesítése, amelytől mindenki azt várja, hogy az európai borszektor versenyképesebb legyen és piacszerűbben működjön. A tagállamok szabályozó hatóságai által benyújtott ? közte a tokaji – borneveket az EB egy erre létrehozott elektronikus adatbázisban, az ún. E-Bacchusban gyűjtötte össze.
  • Borvidéki rendtartás. A borvidéki rendtartások célja a vonatkozó termékleírások és a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek Hegyközségi Tanácsi szintű érvényesítése a szőlőtermesztés és a borgazdálkodás színvonalának növelése érdekében. Így a rendtartások egyszerre terjednek ki az adott borvidék területén a hegyrendészet és gazdálkodás szabályozására; a bejelentési és nyilvántartási kötelezettségek meghatározására; az érintett borvidéken alkalmazott eljárási rend meghatározására; valamint a rendtartásban meghatározott szabályok megszegése esetén alkalmazható büntető rendelkezésekre és az azokkal kapcsolatos eljárási rendre.

A bizonyos döntés

A tokaji borok eredetvédelmének erősítése érdekében a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa október 30-ai határozatával a saját hatáskörébe tartozó helyi szintű szabályozást, azaz a Borvidéki rendtartást módosította, a következő előírásokat megfogalmazva a tokaji borok minőségének biztosítása érdekében:

Az aszúborokat érintő legfontosabb előírások és változások

– Az aszúszemek kézzel szedésének előírása.

– Az aszúborok termékkategória-rendszerének egyszerűsítése.

– A minimális összes potenciális alkoholtartalom 19 % vol-ra emelése.

– Az aszúbor minimális maradék cukortartalmának meghatározása 120 g/l-ben.

– Annak rögzítése, hogy 1 kg aszúszemből maximum, összességében 2,2 liter aszúbor és fordítás készíthető.

Az egyéb tokaji borokat érintő változások

– 2014. július 31-től a tokaji borok borvidéken belüli palackozásának kötelezővé tétele.

A rendtartás a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának való megküldést követő 30 nap elteltével kerül kihirdetésre, és a kihirdetéstől számított 30 nap elteltével – előreláthatólag december 31-én – lép hatályba.

Mi történik ezt követően?

A döntés tehát az első lépés volt, a rendtartásban megfogalmazott elveket és alapvető követelményeket a magasabb szintű jogszabályokban, valamint az érintett borfajták termékleírásában is meg kell jeleníteni, azt a hazai és európai uniós felettes szakmai szervekkel is jóvá kell hagyatni.

Annak érdekében, hogy a tokaji borok eredetvédelme egységes és jogilag támadhatatlan legyen, és a módosított rendtartás előírásait alkalmazni lehessen, az alábbi változtatásokra van még szükség:

– A Tokaj eredetmegjelölés termékleírása és összefoglaló dokumentumának módosítása.

– A szőlőtermelésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény vonatkozó paragrafusának módosítása.

– A borok előállításáról szóló 99/2004. (VI. 3.) FVM rendelet módosítása, illetve hatályon kívül helyezése.

– Az „aszú (3) (4) (5) (6) puttonyos” hagyományos kifejezés, és az ahhoz kapcsolódó leírás módosítása az E-Bacchus adatbázisban, amit közvetlenül a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa kezdeményezhet.

Mindezt a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa is figyelembe vette, amikor az új rendtartással együtt elfogadta a termékleírás módosításának elveit, valamint a termékleírás és a magyar bortörvény módosítását is kezdeményezte, megkezdve az erre vonatkozó javaslat kidolgozását.

Összegzés

A követendő jogszabályi hierarchiát (a törvényi szintű szabályozás elsőbbségét) és a termékleírás módosításának európai uniós jóváhagyási kötelezettségét figyelembe véve tehát a Tokaji Borvidék módosított rendtartásának előírásai pillanatnyilag még nem alkalmazhatóak a tokaji borok forgalomba hozatala és címkézése során, amelynek kapcsán továbbra is a jelenleg is hatályos Termékleírás előírásait kell követni.

Fontos azonban, hogy az újonnan a rendtartásba került rendelkezések a vonatkozó jogszabályok módosításáig is alkalmasak arra, hogy kifejezzék a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának szándékát, azt, hogy milyen irányba kíván lépni a testület a tokaji borok eredetvédelmének megerősítése érdekében.

A hátteret és a jogszabályi környezetet a Tokaj Kereskedőház Zrt. segítségével állítottuk össze. A társaság egyértelműen a legnagyobb szereplő a piacon, a döntésben és a változásokban egyértelműen érdekelt és érintett. Kérdésünkre elmondták: alapvetően üdvözlik a lépést, a minőség emelése mellett tették le voksukat. A társaságnál az elmúlt időben történt változások (pl. Áts Károly szerződtetése is) ebbe az irányba mutatnak.

Címkék: aszú, bortörvény, OEM, OFJ, szabályozás, termékleírás, Tokaj, Tokaj-Hegyalja

← Aszúforradalom Mit nekünk Bécs? →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció
Loading
00:00 / 38:08
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

  • Kávéházaink története a mi történetünk is - beszélgetés Saly Noémivel

    Kávéházaink története a mi történetünk is - beszélgetés Saly Noémivel

    Feb 15, 2025 • 41:54

    Saly Noémi legújabb kötete, Az én Pestem olvasmányos kultúr- kávéház- és gasztronómia-történet Budapestről. Erről, és a szakácskönyvek kultúraformáló szerepéről beszélgettünk.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!