• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

St. Andrea Merengő 2000

2013-12-23 ● borravalo.hu

Nehéz kézzel tekeri bele a pulltexet az egyszeri borissza, ha tudja, hogy egy legendával találkozik. Aztán levetkőzi a prekoncepciókat és úgy ül neki, hogy ez is „csak” egy bor, amit megkóstol (jó esetben élvez) és ha tetszik, ha nem, elmeséli.

Dr. Lőrincz György így ír a borról:

„A Merengő eredete a 2000-es évjáratra vezethető vissza. Cégalapítás előtti állapot, kis házi pince és a kollégák háztáji cabernet franc ültetvényei a Merengő dűlőben. A gondosan termesztett szőlő a kis pincébe szüretelődött és megérve Merengő cabernet franc néven került palackba.”

Ma a Merengő bikavér superior besorolással bír, azaz a gerince kékfrankos. Ez a helyzet azt hiszem 2002-től van így, az első „Merengő” nevű bor még tiszta franc volt. Pár éve már, hogy érdeklődésem a vörösöknél a struktúrán belül a savgerinc felé fordult, akaratlanul is ez az egyik első attribútum, amit megvizsgálok.

Ebben az Áldás és a Merengő élen járnak, ahogy általában az egri élvonal is. Talán egy V8-as motorhoz lehetne hasonlítani: ha csak hang van, de nincs mögötte erő és nyomaték, az egész nem ér semmit. Persze a bordói fajta miatt a tanninállapot és érettség sem utolsó kérdés, de az összhatást akartam vizsgálni.

Az első korty előtt a pohárban jó fél órát lélegezni hagyom, a maradékot dekantálom. Fakulásról szó sincs, talán a koronán van egy kis barnás bemosódás a színképben. Illata elegáns, nem túl harsogó, a vezető illatjegye a meggy. Mögötte szépen bontakoznak ki a földes-erdei gombás jegyek. Ez egy élő, vitális gyümölcsösség, ami eléggé meglepett. A korty is ezzel a szép gyümölcsösséggel indít, majd erre épülnek fel a csipkebogyós és birsalmás aromák. Bőséges, de lesimult tannin, a finisben kicsit letapad. Alkohol sehol, a savgerinc példás. Érett tercier és kvaterner jegyek kavalkádja és átjárja az egész konstrukciót egy arisztokratikus hűvösség. Finoman fűszeres lecsengés, hosszan.

Fáradtságnak,oxidációnak nyoma sincs, nagyon harmonikus a teljes térkép. Ilyen idős magyar vöröset ilyen top állapotban nagyon ritkán találni. Klasszikus szépség, örök bombázó, egy Cindy Crawford.

Ára nincs, mert már a 2009 előtti évjáratok után is talpalni kell. 90+ pont, ha nagyon muszáj valahova tenni. Azt hiszem csúcson, vagy a platója végén van, azt nem merném megjósolni, hogy ebben az állapotában meddig időzik. Odatenném egy áfonyás vaddisznósült mellé, de valamilyen pikánsabb tésztához is izgalmas lehet. Én magában fogyasztottam.

Címkék: 2000, Eger, Egerszalók, Lőrincz György, Merengő, St. Andrea

← Ráspi Kopár 2011 2013 legjobb slukkjai →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Félig tele a pohár vagy félig üres?
Loading
00:00 / 00:34:29
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!