• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Derült égből jöhet a pofon

2008-12-05 ● Kántor Endre

Jól vagyunk, erősek vagyunk, bort, búzát, békességet ? sugározza a Napi cikke, amely egy piackutatásra alapoz. A cikk sok olyan gondolatot fogalmaz meg, amely alapján az egyszeri olvasó azt érezhetné: minden rendben van a borágazattal. Ez persze koránt sincs így. Olvassunk a sorok között, legyünk szkeptikusak. Csak az ázik bőrig, akinél nincs esernyő.

Meglepően optimista hangulatú írást közöl „Magyarországon magyar bort isznak” címen a magyar borokról és borivási szokásokról a Napi Gazdaság pénteki száma. A cikk a GfK Hungária Piackutató Intézet, Nemzeti Bormarketing Program keretén belül készített feltáró tanulmányát idézi, használja alapul. Hogy mindenki értse, miről van szó, kivonatoljuk alant:

„Hazánkban éves szinten mintegy 3 millió hektoliter bor fogy. Ennek a mennyiségnek nagyjából kétharmada folyó borként, egyharmada palackos-üveges kiszerelésben kerül a fogyasztókhoz különféle csatornákon keresztül. A bor kiválasztása során nagyon gyakran az ár és a könnyű beszerezhetőség játssza a meghatározó szerepet, így egyre többen vásárolnak főleg importborokat a hipermarketekben, de a borvásárlás szempontjából előtérbe kerültek a diszkontok is, ahol ma még elsősorban hazai borok kaphatók. Az ízlést természetesen nehéz megváltoztatni, a borfogyasztók többsége pedig nehezen vállalkozik új ízek megismerésére, ehelyett a jól bevált márkákat választja a jól ismert borvidékekről (Eger, Tokaj, Villány). Ez különösen igaz akkor, ha ajándékot keres a vásárló. A bor kedveltsége a 20 és 60 év közötti korosztályban egyenletesnek mondható. Kiemelkedő a bor nemzeti ital jellege. A növekvő hazai identitástudatot mutatja, hogy az imázs szempontjából a fogyasztóknak nagyon fontos, hogy a bor magyar eredetű legyen – azaz ha hasonló áron találnak hazai illetve importból származó bort, akkor jellemzően a magyar eredetűeket részesítik előnyben.”

Ezzel így az ember tovább is suhanhatna egy másik hírre, hörpintve egyet a reggeli kávéból, azzal a megnyugtató tudattal, hogy, kérem itt minden rendben van, alapjaiban stabil ez az ágazat, jól vagyun köszönjük szépen, mit nekünk ti zordon újvilágnak olcsó bortól vadregényes tája, tán csodálunk, ámde nem szeretünk. Oszt jónapot.

Csakhogy kedves olvasók, érdemes a sorok között olvasni, sőt, a bátrabbak még kételkedhetnek is, ahogy már sokan megtanulták, jó barátunk lehet a szkepszis. Már a cím is kicsit meredek, de ez talán még belefér. De nézzük a többit: kiválasztás = könnyű beszerezhetőség + ár. Ahogy már sokszor kiderült, a hipermarketekben és szupermarketekben veszik a legtöbb bort, méghozzá félédes vagy édes (!) vöröset, 800 forint alatti áron. Ehhez kell hozzáolvasni, hogy az ízlést nehéz megváltoztatni, meg, hogy nem vállalkoznak új ízek megismerésére. Na bumm, lőttek rengeteg újdonságnak, melyekkel a borászok próbálkoznak. 

Valójában elszomorító, hogy a bor kedveltsége egyenletes – annál is inkább, hogy nem az. Ez azt jelenti, hogy egyenletesen alacsony. Növekvő trendre várnánk szívünk szerint. Az meg, hogy sokan gondolják a borról, hogy nemzeti ital, egy dolog. A másik az, hogy ez mennyire érvényesül a vásárlás során. Sokan a Levi’st tartják a legjobb farmernek, mégis a kínai piacon vásárolnak. Erről ennyit.

Végezetül: valóban fontos, hogy magyar eredetű legyen? Nem biztos. Az olcsó árkategóriában kínált import borok ugyanis rendkívül jól fogynak, arról nem is beszélve, hogy valahol Olaszország és hazánk között eltűnik becslések szerint mintegy 350-400 ezer hektoliter bor, és soha nem kerül elő ? illetve bizony előkerül, csak kérdés milyen formában. Lehet, hogy az összfogyasztás legalább 10 százaléka magyarnak hitt olasz bor?

Na ezekkel a felvetésekkel tessék azt a kávét szürcsölgetni, mindenkinek kellemes hétvégét kívánunk.

Korábban:

Borul a bor is?

Népszabóság Szop Táz: egy párhuzamos világ

Még mindig surmó a borivó magyar

Hol veszem a boromat?

Címkék: bor, bormarketing, fogyasztás, import, kutatás

← Kerestük az igazi Barcelonát Konyári János lett az év borásza →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Az Odüsszeia ételei és italai
Loading
00:00 / 44:01
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Az Odüsszeia ételei és italai

    Az Odüsszeia ételei és italai

    Oct 9, 2026 • 44:01

    Vajon mit ettek és ittak Odüsszeusz és társai, nem csak Trója ostrománál, de a hosszú úton hazafelé? Erről beszélgettünk Katona Csaba történésszel.

  • A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    Oct 2, 2026 • 38:17

    Sok pusztító időszak volt a magyar bor és borászat történetében, de a kilencvenes évek után úgy tűnt, hogy valami elkezdődik. Aztán ellaposodott a felívelő görbe, most meg egyenesen lefelé tart. Miért, és milyen kiút lehet? Tompa Imre borújságíróval beszélgettünk.

  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!