• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Így nyitott Erdőbénye

2015-08-26 ● Kodela Mia

A Bor, mámor?Bénye fesztivál volt az egyik kedvenc tavalyi programunk, így idén sem lehetett opció, hogy kihagyjuk. Nem nagyon terveztünk előre semmit, de a Nyitó Kóstoló, amit péntek este a Szepsi Laczkó Máté Emlékházban tartottak, mindnyájunkat érdekelt.

IMG_3953Nem akartam egész végig jegyzetfüzettel mászkálni a fesztiválon, ezért is örültem a lehetőségnek, hogy egy ültetett kóstolón legalább egy-egy bort (majdnem) minden pincészettől megnézhetek. Még este nyolckor is fülledt meleg volt, a terem zsúfolásig megtelt, mi pedig minden zavaró körülmény és zsibongás ellenére lassacskán belerázódtunk a fesztivál hangulatába. Érezhetően kevesebben voltak idén, és bár a Bujdosó Trió és a Butterfly Effect hallgatása közben ez nekünk eszünkbe se jutott, csak remélhetem, hogy a látogatószám nem befolyásolja a jövő évi rendezvényt. A gasztronómiai kínálat most is remek volt, és jó kávéból sem volt hiány, hála az Espresso Embassy-nek.

IMG_3943A három nap ellenére nem jutottunk el mindenhova kóstolni, – amiben az Erdőbénye környéki programok (Tállya, Mád, Tarcal) is szerepet játszottak ? ahol voltunk, onnan viszont nagyrészt jó élményekkel távoztunk, már ami a borokat illet. Nagyon kedves volt az Ábrahám pincétől, hogy péntek éjszaka a kedvünkért felbontott néhány nagyon szép tételt, na, ott utólag sajnáltam, hogy inkább kedélyes borozgatás, mint szakmai kóstolás volt?. Csite Norbert Toplec Furmintjait többször is megkóstoltuk a fesztivál alatt, a Jakab pincénél régebbi, 2007-8-9-es Padi-hegyi Furmintokat is meg tudtunk nézni, ami borzasztóan izgalmas volt, pláne, hogy az egyik kedvenc itteni pincészetemről volt szó. Vasárnap este jócskán elkésve jutottunk csak fel a még mindig lenyűgözően szép Béres Szőlőbirtokra, ahol annak ellenére, hogy a hivatalos programnak már vége volt, egy-egy pohár sárgamuskotályra azért meghívtak bennünket, és aznap este még Ungváry Krisztián is tartott nekünk egy tíz perces villám borkóstolót a Vayi pincészetnél. A Gigerli borkínálata mellett is elidőztünk mindhárom nap, náluk a Babylon furmint mellett a Rány tetszett a legjobban.

IMG_3958

A Nyitó Kóstoló tételei:

Gigerli, Babylon Furmint 2013

Édes, behízelgő illattal nyit, ízben barack, kis ananász, kandírozott gyömbér, friss citrusos aromák, sósság. Tiszta, könnyed, jól iható bor, eleven savakkal. Telitalálat volt ezzel kezdeni a sort, nekem nagyon tetszett itt, és később a fesztivál folyamán is.

Vayi, 100 éves 2013

Félszáraz, spontán erjedt, reduktív tétel. Illatban, ízben is édes, fehérhúsú gyümölcsök, kis mandula, édesfűszerek, méz. Kellemes, gyümölcsös, behízelgő tétel, amiből azért nekem hiányzott a friss, eleven savasság.

Bardon, Meszes Furmint 2013

Félszáraz tétel ez is, illatában mégis neutrálisabb, mint az előző. Ízben mézdinnye, körte, virágosság, bodza, méz, kis zöldesség. Érdekes módon sauvignon blanc-os jegyeket mutatnak a bor aromái. A sav élénk, könnyeddé és jól ihatóvá teszi, ellensúlyozza az édességet.

Csite, Toplec Furmint 2012

Kis petrolos illattal nyit, ízben neutrális, alma, almahéj, érett citrus, kis vanília, fűszeresség, ebben érzem először igazán a mineralitást. Szikár, közepes savval, maradékcukorral. Nem elegánsnak, inkább rusztikusnak érzem, karakteres bor, amire oda kell figyelni.

Préselő, Furmint 2013

A pincészet első évjáratának a borát kóstolhattuk. Édesfűszeres, behízelgő illat, birs, fehérhúsú gyümölcsök, vanília, kis mazsola, méz, gyömbér. Szépek az aromák, ugyanakkor a szerkezete billen kicsit, több sav kéne, és az alkohol is magas hozzá. Botritisz, kis oxidáció is érződik, most van a csúcsán a bor, ami a szerkezeti hiányosságok ellenére teljesen korrekt.

IMG_3922

Jakab, Padihegy Furmint 2011

Kénes-petrolos illat, szellőznie kell, utána gazdag, fűszeres bor kapunk. Selyemcukor, alma, almahéj, édesfűszer, grapefruit, sós-mineralitás, petrolosság, kis méz. Az ásványos és citrusos jegyek uralják a bort. Alacsony alkohol (12%), közepes test. Komplex, érett bor, szép savszerkezettel, jó egyensúllyal, hosszú lecsengéssel.

Karádi-Berger, Narancsi Furmint 2013

Illatban vajasság és édesfűszerek. Ízben fehérhúsú gyümölcsök, barack, méz, ásványosság, gyalult fa, hordófűszerek, kis vanília, citrus. A lecsengésben cseresség, az édes íz az éles savakkal diszharmonikus kissé.

Budaházy-Fekete Kúria, Christmann Hárslevelű 2013

Intenzív illat, egyből a hordós jegyek jönnek, bár csak 10%-a volt újhordóban. Mézes, édesfűszeres, fás jegyek, gyümölcsökkel. Kifejezetten édes, a cukrosság dominál benne, a sav kevés hozzá, lágy. Félszáraz tétel, de jobb egyensúly kéne hozzá, így kissé lapos marad, az alkohol pedig magas.

Illés Pince, 3 Puttonyos Aszú 2007

Hibás palack, nem értékelem.

Béres Szőlőbirtok, Sárgamuskotály Késői Szüret 2013

Tiszta illat, méz, édesfűszerek, a muskotály tipikus jegyei benne, szőlő, mazsola, aszalt barack. 208 g/l maradékcukorral édes, behízelgő. Kevés a sav (ennyi cukorhoz soha nem lehet elég), ennek ellenére nagyon szerethető, egyenes, tiszta bor.

Címkék: Bardon, Béres Szőlőbirtok, bor, Bor mámor Bénye, borfesztivál, Budaházy-Fekete Kúria, Csite, Erdőbénye, Gigerli, Illés Pince, jakab, Karádi - Berger, mámor...Bénye 2015, Préselő, Tokaj, Vayi

← Wassmann Villányi Kékfrankos 2012 Leth Blauer Zweigelt Klassik 2013 →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!