Emlékszem arra a furcsa napra, ami január közepe fele történt Guyanában. New Amsterdamtól indultunk fel a hegyekbe, két hetes túrára, teljes menetfelszerelésben.
A 9. nap környékén elfogyott a vizünk. Ami rosszabb, hogy vízforrás keresés közben teljesen kimerültünk, másnap este pedig kezdődtek a hallucinációk. Homályos, hogy mi is történt pontosan, de szerencsére ránk talált egy helyi törzs és egy különleges nedűt nyújtott át gyógyírként. A mai napig emlékszem az ízére.
Közepesen intenzív illata trópusi gyümölcsös, lágyan égetett karamellás, amit egy pici édes fűszeresség támogat meg. Szájban nagyon olajos, szolidan édes érzetű, aromáit tekintve itt inkább a karamell játszik selymes-vaníliás közegben. Az alkohol nem lóg ki, de határozottan jelen van. Közepesen testes rum, hosszú lecsengését enyhe fűszeresség tarkítja.
Hatására azonnal jobban lettem. Elvonszoltak egy kis tákolt házakból álló falucskához, ahol megpihentünk estére. Másnap reggel találkoztunk egy vezetőnek nevezett emberrel, aki tört angolsággal elmagyarázta, hogy amit itt arany néven keresnek a kalandorok, valójában egy érlelt melasz párlat, és olyan élményekben részesít, mint közel, s távol semmi más. Hazafele a hajóúton megértettem: ez maga Eldorádó, és pont attól ilyen gazdag, hogy 12 évet kell rá várni.
