• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Szepsy 100

2017-01-25 ● Kodela Mia

Csupán száz palack, darabja százezerért, a Szepsy családtól. A legdrágább magyar, száraz, dűlőszelektált furmintot kóstoltuk, ami méltó beharangozója volt a Furmint Februárnak.

Szepsy István és fia, ifj. Szepsy István az Úrágy-dűlőből szüretelt száraz furmintból készítették a magnum palackos Szepsy 100-at, amely fantázianév mögött apa és fia életkorának összege áll (65+35), és egyben a bor árára is utal, hiszen 100.000 forintba kerül. Összesen 100 darab, sorszámozott palack készült belőle.

?A Szepsy 100 a történelmi Úrágya dűlő válogatott fürtjeiből, rendkívül alacsony termésátlaggal szüretelt, egészséges, érett furmintból készült. A bor a Szepsy és a Szent Tamás pincészetek Úrágya dűlőről készült tételeinek 80-80 literjének házasításából született, mely palackozásáig gondosan választott zempléni hordóban érik. ? – olvasható a Szent Tamás pincészet honlapján.

IMG_9397

Egy éve jelentették be ennek a bornak a megszületését, azóta el is fogyott az összes még előjegyzésben. Szerencsére, a Furmint Februárt beharangozó sajtókóstoló utolsó, nagyon várt tételeként megkóstolhattam.

Visszafogott illat, nyitáskor kis illót érezni, ami aztán kiszellőzik. Alma, nektarin, zöldfűszerek, citrus, fehérvirág, citromhéj, sós-kövesség, kis gyógynövényesség. Lendületes sav, jó egyensúly, szép szerkezet jellemzi. Kicsit reménykedtem előtte, hogy beleköthetek valahol, valamibe, de nem. Érezni, hogy remek volt az alapanyag, feszes és filigrán tétel, és noha még fiatal a bor, máris kellően komplex. A hordóhasználat nagyon szép, inkább szikár tétel, mégis elegáns és rétegzett. A palackérés bizonyára hozzáteszi még a magáét, pláne a magnum palackban, kérdés, hogy tudjuk-e majd kóstolni akkor is?

90-91 pont

Címkék: furmint, ifj. Szepsy István, szent tamás pincészet, Szepsy 100, Szepsy István, szepsy pincészet, Tokaj

← Tokaj Kikelet sor Furmintok a kísérletezés jegyében →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026
Loading
00:00 / 00:35:41
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!