• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Pista, iszol-e mustot?

2020-12-04 ● Kodela Mia

A szüret legjobb velejárói közé tartozik munka közben a fürtről lecsipegetni a legszebb szőlőszemeket, és persze a friss must. Ha szeretnénk átélni ezt az élményt az év többi szakában is, akkor arra most mutatom a megoldást.

Pasztörizálással eltarthatóvá lehet varázsolni a mustot, méghozzá úgy, hogy a legtöbbet őrizze meg az eredeti gyümölcsízből. Annyira nem elterjedt még nálunk ? vagy csak én nem jártam eddig erre nyitott szemmel ? úgyhogy az első fecskéket érdemes figyelemmel kísérni. Tavaly az Egri Tóth Ferenc Pincészetnél csodálkoztam rá, náluk 3 literes bag-in-boxba kerül a rozé, ami felbontás után hűtőben tárolva három hétig is megőrzi a must minőségét. Idén pedig a tokaji TR Művek és a dél-balatoni Kristinus Borbirtok is előrukkoltak egy-egy musttal.

Ha valaki azt kérdezné, hogy ez mire is jó a pincészeteknek, és miért kell az értékes szőlőt mustra pazarolni, akkor arra több válasszal is tudok szolgálni. Egyrészt, ha valaki vendéglátásra is berendezkedik, akkor bizony érdemes alkoholmentes alternatívát nyújtani azoknak, akik esetleg csak kísérőként érkeznek, vezetnek, nem ihatnak bort, vagy egy kis cukorsokkal szeretnék felpörgetni a gyerekeiket. Sok borászatnál most ezt a szerepet helyi szörpök, vagy gyümölcslevek töltik be, de mennyivel autentikusabb már a saját szőlőből készült saját mustot kínálni. Az sem utolsó szempont, hogy egy jól termő évjáratban a ?maradék? szőlőt, ami esetleg már sem tartályba, sem hordóba nem fér el, ilyen módon zero waste-eljük (pálinka helyett), de a nem makulátlan fürtök is inkább ebbe kerüljenek, mint az értékes borokba. Amúgy meg finomak, ami mindig mindenre a legjobb érv.

És mire jó nekünk? Most éppen nem szódás-jégkockás idő van, de a nyári melegben én szerintem szeretnék ilyet inni, a TR must címkéjén rajta is van, hogy 2:3 arányban javasolják higítani. Télre meg akár egy alkoholmentes forraltbor verziónak is ki lehet próbálni. Mondanám, hogy így el is vihetjük egy termoszban a szánkózáshoz, de covid van, hó meg nincs. Legalábbis Pesten. Nem sorolom fel az összes felhasználási lehetőséget, a lényeg, hogy végre nem csak a szüreti időszakban hódolhatnak a szenvedélyüknek a must-fanatikusok.

must (1)

TR Művek – IT?S A MUST

Elfogult vagyok, igen. Tállyai barátaim mustjához én is szedtem a szőlőt még szeptemberben, egy remek kis csapattal együtt, az esős időjárás miatt kalandos körülmények között. De azoknak is tetszeni fog ez a must, akik nem idéznek fel minden korttyal együtt egy-egy jó poént arról a szüreti hétvégéről. 100% bio furmint, hiszen ökológiai művelésűek a területeik. Illatában barack és birs érződik, a furmintnak egy meghökkentően kedves arcát mutatja a korty, lágy savakkal. Intenzív gyümölcsízének tényleg nem fog ártani egy ki szóda sem, de anélkül is nagyon klassz.

Kristinus – MUST HAVE

Bio szőlőből készült ez is, de merlot-ból, úgyhogy ez egy vörös must, 1 literes kiszerelésben. Természetesen ők sem hagyhatták ki az elnevezésnél a szójátékot, de ezzel együtt tetszik a nagyon letisztult, kicsit retro hangulatú címke. Szűretlen, úgyhogy az opálosságot ez okozza, írják is, hogy rázzuk fel fogyasztás előtt. Határozott kékszőlős íz, meg egy kis szeder, édesfűszer van benne. A fanyarság és cseresség jót tesz neki, struktúrát ad, és csökkenti az édességérzetet. A szűretlenség jó döntés volt, ettől lesz dzsúszos a korty.

(Ha valaki nem tudta azonnal, hogy a cím egy idézet A tanúból, akkor egyrészt szégyellje magát, másrészt nézze meg rögtön a filmet.)

Címkék: dél-balaton, Eger, furmint, Kristinus, merlot, must, Tállya, Tokaj, Tóth Ferenc Pincészet, TR Művek

← Ismerd meg a tokaji aszút! ? 5 dolog, amit nem tudtál róla 10 éve mutatkozott be az egri csillag →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Mit adott nekünk Gundel Károly?
Loading
00:00 / 32:13
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Oct 21, 2025 • 32:13

    Világlátott vendéglős, hagyományőrző, újító, gasztro író, akiről a világkiállítás kapcsán még a New York Times is szuperlatívuszokban írt. Katona Csaba történész és Kántor Bandi születésének évfordulója apropóján beszélgetnek Gundel Károlyról.

  • Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Oct 16, 2025 • 36:22

    Az idei nyár is dúskált gasztro élményekben – persze így van ez, ha az ember eleve keresi ezeket. Gazdagodtunk szép élményekkel külföldön és itthon is, ezeket elevenítjük fel.

  • Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Oct 9, 2025 • 39:05

    Mit keresnek a celebek a lepárlókban, pincékben? Mióta trend az, hogy egy színész, zenész, vagy sportoló saját italmárkát népszerűsít? Erről beszélgettünk Nagy Zoltánnal, a Boutiq’Bar tulajdonosával.

  • Bubik Szekszárdról - 1838

    Bubik Szekszárdról - 1838

    Sep 30, 2025 • 37:03

    Szekszárd és pezsgő? Ráadásul methodé tradicionelle, azaz palackos erjesztés és érlelés? Az 1838 nem egy dátum, bár az is lehetne, hisz a magyar pezsgőgyártás hőskorát idézi meg, a számmal ellátott palackokban azonban egy borvidék teljesen új arca mutatkozik be.

  • Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Sep 23, 2025 • 15:21

    Izgalmas, rendhagyó és hiánypótló bemutatón vehettünk részt a Casa Ron Matusalem és a Liquid Gold rendezésében: a master blender Cynthia Vargas először hagyta el a dominikai érlelőpincét, hogy bemutassa, mivel dolgozik most, milyen újdonságok vannak.

  • Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Jun 24, 2025 • 35:54

    Pacal, hagymás vér, kakastöke paprikás, bárányszív steak, a Hortobágy osztrigája, rántott velő – fincsi, mi? Bizony fincsi, pedig a legtöbben vagy nem mernek ilyen alapanyaghoz nyúlni, vagy nem is tudnak róla.

  • A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    Jun 17, 2025 • 35:22

    Idén volna 200 éves a füredi Anna-bál… De csak volna, ha igaz lenne a legenda. Sajnos azonban, mint oly gyakran, itt sem teljesen stimmel a sztori, legalábbis jelen történeti tudásunk és a kutatások alapján.

  • Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Jun 11, 2025 • 39:18

    Ranjeet Singh Dhillon, a 20 éves Indigo, Bombay és Indigo Express éttermek társtulajdonosa fiatalemberként, először 1990-ben érkezett Magyarországra, amiről akkor még alig tudott valamit.

  • Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    May 22, 2025 • 43:16

    A Michelin és zöld csillagos SALT étterem séfje az idei MBH Gourmet Fesztivál egyik nagykövete. Imádja azzal megmosolyogtatni a vendégeket, amikor ételeivel átad valamit magából.

  • Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    May 19, 2025 • 40:42

    Ács Bori, a Telex újságírója, gasztro rovatvezetője bölcsészeti háttérrel lett gasztrós szakíró, majd szakácskönyvszerző. Amiről ír, azt mindig tapasztalatból teszi: rigorózusan elkészít mindent maga.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!